Képviselőházi irományok, 1878. XIV. kötet • 523-618. sz.

Irományszámok - 1878-544. Az igazságügyi bizottság jelentése „a magyar büntető törvénykönyvek (1878:V. t. cz. és 1879:XL. t. cz.) életbeléptetéséről” szóló törvényjavaslatra

J 62 544. szám. A ministeri javaslat 29-ik §-a után a bizottság egy egészen új 28-ik §. felvitele által az ügyvédi rendtartást tárgyazó 1874: XXXIV. t. ez. némely intézkedéseit kivánja összhangba hozni, a bűntettekről és vétségekről szóló büntető törvénykönyv 55., 57. és 58-ik §§-aak azon rendelkezéseivel, a melyek a hivatalvesztést tárgyazzák. A büntető törvénykönyv most idézett szakaszaiban azon elvi álláspontot foglalja el, hogy a hivatalvesztés, mely alatt az ügyvédi állásnak és ügyvédi állás elnyerésére való képes­ségnek elvesztése is értendő, nem meghatározatlan időtartamra, hanem bűntettek esetében leg­alább három, legfeljebb tiz évre, vétségek esetén pedig legalább egy s legfeljebb három évre állapítandó meg, hogy az elitélt a büntető bírósági ítéletben meghatározandó időtartam eltelté­vel a közhivatalra és az 55. §-ban emiitett állásokra, tehát az ügyvédi állásra is újra alkal­mazható. Az ügyvédi rendtartás a 70-ik §-ban a fegyelmi büntetések között az ügyvédségtől való ideiglenes legfelebb egy évig terjedő felfüggesztésen felül, az ügyvédségtől való elmozdítást is tartalmazza; a 3-ik §-ban pedig azt rendeli, hogy megtagadandó a felvétel, ha a jelentkező oly bűntett vagy vétség miatt fenyíttetett meg vagy áll vizsgálat alatt, a mely miatt őt a 65. és 66. §§. értelmében, az ügyvédség gyakorlatától el kellene mozdítani; a 65. §. szerint azon­ban az ügyvédségtől való elmozdítás, a büntető bíróság által csak akkor mondandó ki, ha az ügyvéd hivatali bűntettet követett el, vagy ha haszonlesésből elkövetett vagy egyéb beesteleiiitő'bűntett­ben bűnösnek ítéltetik. Kétségtelen, hogy az ügyvédi rendtartás most hivatolt 65. §-a a magyar büntető törvénykönyvek életbeléptetésével hatályát veszti, s hogy ennélfogva a büntető törvénykönyvek hatályba lépte után, az ügyvéd a büntető'bíróságok által az ügyvédségtől való elmozdításra nem, hanem a büntető törvénykönyvben meghatározott esetekben és az ott megállapított korlátok között, határozott időtartamhoz kötött hivatalvesztésre leszen ítélhető. Ennélfogva az ügyvédi rendtartás 3. §-a is a jövőre nézve azon lényeges változást szenvedné, hogy a felvétel csak azon esetben lenne megtagadható, ha a jelentkező oly bűntettet vagy vétséget követett el, a mely miatt hivatalvesztésre ítéltetett, és ha a hivatalvesztés mellékbüntetésnek kiszabott idő tartama még el nem telt. A fentebbiekhez hozzájárul, hogy az ügyvédi rendtartás 103. §-a szerint a büntető bíróság, ha a 65. § értelmében az ügyvédségtőli elmozdítást, a jövőre tehát a hivatalvesztést kimondja, az ítéletet ennek jogerőre emelkedése után, az illetékes ügyvédi kamaraiak hiteles másolatban megküldi ugyan, de a kamara az esetet fegyelmi utón nem tárgyalja, hanem a 104. §. értelmében csupán végrehajtja a jogérvényes Ítéletet az által, hogy az ügyvédet az ügyvédek lajstromából kitörli. A fentebbiekből az következnék, hogy ha a büntető törvénykönyvek ide vonatkozó külön rendelkezés felvétele nélkül léptettetnének életbe: az, a ki hivatalvesztésre ítéltetett, ez íté­letben e mellékbüntetésre megszabott időtartam letelte után teljes joggal jelentkezhetnék az ügyvédek lajstromába leendő felvétel végett és a felvétel tőle nem lenne megtagadható. Állana pedig ez nem csak azokra, a kik a jövőben hivatalvesztésre fognak ítéltetni, hanem az életbe­léptetési törvényjavaslat 19. és 20. (min. jav. 21. §.) általános rendelkezésénél fogva azokra is, a kik a büntető törvénykönyvek életbeléptetése előtt, az ügyvédségtől való elmozdításra ítéltettek. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy a fentebb jelzett eredmény úgy általános igaz­ságszolgáltatási szempontból, mint az ügyvédi állás fontosságának s az ügyvédi kar tekintélyé­nek szempontjából nem tartható fent; mert nem hagyható figyelmen kívül, hogy míg a hivatal­vesztésre ítélt egyén e mellékbüntetés időtartamának lejártával, másnemű alkalmazását, hivatalát, szolgálatát, közjegyzői, tanári vagy tanítói állását vissza nem nyeri, hanem ahoz, hogy újabban ilyen állást nyerhessen, kineveztetése vagy megválasztatása szükséges: addig, ha az életbelépte­tési törvény a bűntettekről és vétségekről szóló büntető törvénykönyv és az ügyvédi rend artás *

Next

/
Oldalképek
Tartalom