Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-385. A zárszámadási bizottság jelentése, a magyar korona országainak 1868-1877-ig terjedő 10 évi államháztartása eredményeiről
385. szám. 249 kezdése előtt hozzájárult; a melyekre nézve pedig az egyetértés nem sikerült, azok a bizottságnak úgy a ministerium, mint az állami számvevőszék képviselői közös részvételével tartott üléseiben, mindkét fél érveinek kellő figyelemre méltatása mellett, érdemlegesen megvitattattak és az ennek folytán szerzett meggyőződéshez képest bizottságilag állapíttattak meg. Mivel azonban az állami számvevőszék, a bizottsági megállapodások egyrészével szem" ben is fenn kívánta tartani véleményének helyességét, a bizottság abban állapodott meg, hogy: az eredetileg összeállított kimutatásokat nem kicseréli, hanem azokat is meghagyva, a helyesbített tartalmú táblákat (C. III. C. IV. és E. II.) további mellékletképen csatolja ide. Az összes kimutatások ismertethetése tekintetéből még megjegyeztetik, hogy az azokban foglalt adatok, természetükre nézve két fő csoportra oszthatók, t. i. olyanokra, a melyek I. a pénztári kezelés eredményét; II. a vagyonálladékot (mérleg) mutatják ki. I. A pénztári kezelésre vonatkozó adatok ismét két részre oszlanak a szerint, mint: a) csak az egyes évek egymásközti, vagy b) az egész 10 évi kezelés eredményének kedvezőbb s illetőleg kedvezőtlenebb színben való előtüntetésére vonatkoznak. Az a) alatt jelzett természetűek a pótkezelési összegek, melyeknek egy részére vonatkozólag az állami számvevőszék és ministerium között, még a bizottsági tárgyalás megkezdése előtt teljes egyetértés jött létre, a mennyiben elismertetett, hogy az állami számvevőszék által beadott eredeti kimutatások szerkesztésére vonatkozólag előbb tett ismertetésnél 13. pont alatt említve levő pótkezelési összegek csatoltassanak vissza azon évek eredményeihez, a melyekben tényleg elkezeltettek, azonban azon összegeket, melyek „közösügyi költségek 11 és „államadóssági járulék" czímén egyes években a jövő évi tartozás rovására történt előleges fizetéseket, illetőleg a netalán mutatkozott és a jövő év elején kiegyenlített hátralékokat képezik: az állami számvevőszék nem hajlandó az illető kezelési év rovására visszahelyezni, mert mint állítja, kénytelennek érzi magát ezekre nézve szorosan az illető zárszámadásokban tényleg elszámolt összegekhez tartani s elégségesnek találta azon megjegyzéseket, melyeket a fennforgó különleges viszonyok jelzésére, a C. I. tábla kiadási oldalán 2. alatt jegyzetképen megemlit. A bizottság azonban, figyelembe véve a pénzügyminister azon indokolását, hogy: miután a kimutatások az 1877. évi alap szerint állíttatnak össze, s már az 1873. évi zárszámadás összeállításakor az állami számvevőszék elfogadta azt, hogy a közösügyi költségek és államadóssági járulék czímén egyes években mutatkozó, s a jövő évi pótkezelés alapján kiegyenlített felülfizetések vagy visszamaradások, a pótkezelés visszahelyezésénél tekintetbe ne jöjjenek, sőt ezen eljárás már 1873-ban, az akkor mutatkozott e nemű 1.092,000 frttal szemben foganatosíttatott is, a minister véleményét fogadta el helyesnek és hozzájárult, hogy mindkét tétel egynemű elbánísban részesüljön. KÉPVH. IROMÁNY. 1878 — 81. X KÖTET. 32