Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
360. ázúm. 175 azokat következő megjegyzésekkel kiegészíteni: 1. hogy az első pontban érintett szabályok alatt nem pusztán alakszerűségeket kell érteni, kétséget már azért sem szenvedhet, mert az utóbbiakról egyenesen a 235. §. intézkedik. Ellenben igenis értendők itt mindazon szabályok, melyeket a jelen törvény úgy a kényszer-egyezségi eljárásra, mint magára az egyezségre nézve megállapít, s melyeknek teljes megtartása mellett lehet az egyezséget érvényesnek tekinteni. A lényeges kellékek, melyeket a törvény valamely ügylet érvényességéhez megkiván, alkatrészei magának az ügyletnek tehát olyanok, melyek közül egynek hiánya az ügylet érvénytelenségét vonja maga után. Hogy a 236. §. első pontja az egyes eseteket külön fel nem sorolja, azt nemcsak az egyezségi eljárásra s az egyezség megkötésére vonatkozó szabályok egyezsége, hanem a szabad méltánylási jög is indokolja, melyet a javaslat a bíróságnak minden esetben biztosítani kivan. 2. Az egyezségnek a 231. §. szerint egyik előfeltételét képezi az, hogy a hitelezőknek egyenlő jogokat biztosítson; igen természetes tehát, hogy oly esetben, midőn a bíróság alaposan gyaníthatja, hogy a közadós az egyezség létrehozása végett egyes hitelezőinek kedvezőbb feltételeket biztosított, vagy csalárdul járt el, az egyezséget jóváhagyni nem lehet; mert ez esetben hiányzanék minden feltétel arra nézve, hogy érvényes egyezségről szó lehessen. Hogy mily esetekben lehet a gyanút alaposnak, tehát a jóváhagyás megtagadására elegendőnek tekinteni, az eleve ép oly kevéssé határozható meg, mint az, hogy minő cselekmények állapithatják meg minden egyes concret esetben a csalás fogalmát. A javaslatnak tehát itt is az elv megállapítására szorítkozni, s annak alkalmazását a bíróság szabad belátására kellett bizni. 3. Ha az egyezség az összes hitelezők közös érdekeivel ellenkezik, annak jóváhagyását nemcsak azon okokból lehet és kell megtagadni, melyek a 218. §. indokolásában felhozattak; hanem azért is, mert a törvénynek az összhitelezők érdekeinek megóvása határozott feladatát képezi. Az állam, mint a közjó és a közérdekek hivatott védője, azok szükséges feltételeinek nemcsak létesítéséről, hanem biztosításáról is köteles gondoskodni. Hogy az egyezség mennyiben ellenkezik az összhitelezők érdekeivel, mint quaestio facti minden egyes esetben az adott körülmények szerint lesz megítélendő; miért is e részben a bíróságot még általános határozatokkal sem lehetne megkötni; mert az utasítások jellegével bíró általános határozatok legfelebb exemplificativ természetűek lehetnének, s mert teljesen soha ki nem merithetők, csak ritkán könnyítik meg a bírói elhatározást. A 237. §. nem pusztán instructiv szabályokat, hanem elvi jelentőségű intézkedéseket is tartalmaz, a mennyiben a csődbíróságnak az egyezség tekintetében keletkezett határozatát appellabilisnak jelenti ki. A felebbviteli jogra vonatkozó intézkedések szükséges kiegészítését képezi a javaslat 238. §-a, mely a felfolyamodásra jogosult felekről intézkedve, ilyeneknek jelöli ki a jóváhagyó határozattal szemben azon hitelezőket, kik az egyezséget kifejezetten el nem fogadiák; a tagadó határozattal szemben pedig a közadóson kivül azon hitelezőket, kik az egyezséget kifejezetten nem ellenezték. Az ellenfél, ki ellen a felfolyamodásnak intéztetni kell, az esetek minősége szerint majd a hitelezők egy része egyedül, majd ezek mellett a tömeggondnok is lehet: sőt az sem lehetetlen, hogy a felfolyamodás a tömeggondnok, mint egyedüli ellenfél ellen intézendő, mi akkor történhetik, ha a bíróság az egyezséget visszautasítja a nélkül, hogy a tárgyalás alkalmával valaki az egyezség ellen nyilatkozott volna. Minden más esetben azok lesznek a felfolyamodásnál egymásnak ellenfelei, kik a tárgyalásnál mint ilyenek jelentkeznek ; ha tehát a folyamodás a jóváhagyó határozat ellen intéztetik, a felfolyamodók ellenfelei a tömeggondnokon kivül azon hitelezők lesznek, kik az egyezséget elfogadták; ellenben ha a felfolyamodás a visszautasító határozat ellen intéztetik, ellenfeleknek azok tekintendők, kik a tárgyalás alkalmával az egyezség ellen nyilatkoztak. Végre a 239. §. az egyezség érvényes elintézése utáni teendőkről, a 240. §. pedig az eljárási költségekről intézkedik. A 239. §. intézkedései inkább utasítás természetével bírván,
