Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.

Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat

170 360. szám. külön indokolást már azért sem tesznek szükségessé, mert azok az egyik vagy másik irányban történt elintézésének úgyszólván természetes következményeit képezik. A 240 §. intézkedése abban találja indokolását, hogy a javaslat a csődeljáráshoz tartozó, s az abból felmerülő költségeket általában a tömeg tartozásának tekinti, ezeket pedig a közadós vagyona első sorban és teljesen tartozik viselni; mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy az egyezségi eljárásból felmerülő költségek is a közadóst terhelik. E tekintetben kivételnek kell történni azon költségekre nézve, melyek az egyes hitelezők alaptalan felfolyamodásai által okoztatnak, s melyekkel a közadóst terhelni nem lehetne. Az ily költségek tehát azon hitelezők által lesznek viselendők, kik azokat alaptalan felfolyamodásaikkal okozták. 241.—245. §§. Habár a kényszer-egyezség joghatálya a javaslat 218. §-ában már általában jeleztetett, a mennyiben a most érintett §-ban határozottan kiraondatik, hogy az érvényesen létrejött kényszeregyezség azon hitelezőket is kötelezi, kik azt el nem fogadták, vagy követeléseiket be nem jelentették; mindamellett, miután az érintett intézkedés csak általános elvnek tekinthető, a kényszer-egyezség joghatályának részletes megállapítását mellőzni nem lehetett. A javaslat tehát a kényszer-egyezség joghatásaként kijelenti, hogy a közadós a kényszer-egyezség által megszabadul annak megfizetése alól, mit'hitelezői követeléseikből a kényszer-egyezség által vesztettek. Es ezt az egyezség czélja követeli, mely illusoriussá válhatnék, ha a közadóst hitelezői az érvényesen létrejött egyezség daczára is megtámadhatnák, ha tőle annak megtérítését követelhetnék, mit az egyezség folytán vesztettek. Hogy a szóban levő intézkedés az adóstársakra és a kezesekre ki nem terjed és ki nem terjedhet, az a 218. §. indokolásában már kifejtetett. A kényszer-egyezség a csőd befejezésének egyik nemét képezvén, igen természetes, ho<ry annak létrejöttével a csődeljárásnak meg kell szűnnie, tehát a vagyon a közadós rendelkezése alá bocsátandó. Arra nézve azonban, hogy ez megtörténhessék, bizonyos feltételek szükségesek, melyeket szem elől téveszteni nem lehet. E feltételeket jelöli ki a javaslat 241. §-a, melyeknek teljesülésével elérkezettnek tekinthető az idő arra nézve, hogy a csődeljárás a 198. §-ban kimondott következményekkel s az ott megállapított módon befejezettnek nyilvánittassék. Végre miután a tervezet 198. §-a a közönséges csődöt is egyedül a csodbiztos jelentésére rendeli megszüntettetni, — a következetesség és a dolog természete azt követeli, hogy e jelentés a kereskedelmi csődnél is . fentartassék annál is inkább, mert ez utóbbinál is a csődbiztos tekintendő azon orgánumnak, melyet a felek és a csődbíróság közt a közvetítői szerep illet. Miután a 218. §. szerint az egyezség joghatálya azon hitelezőkre is kiterjed, kik követeléseiket a csődtömeg ellen nem érvényesítették, — önként következik, hogy a közadós a 242. §. határozatához képest többet ezeknek sem köteles fizetni, mint a mennyi a jelenkező hitelezőkre az egyezség szerint esik, illetőleg ezek részére megállapittatott; hogy továbbá a nem jelenkezett hitelezők sem támadhatják meg a közadósnak sem szerzeményét, sem azon javait, melyek a csőd megszüntetésekor rendelkezése alá bocsáttattak. Ez a javaslat 218. és 242. §-ainak egybevetéséből következtetés útján minden nehézség nélkül megállapítható ugyan; mindamellett annak határozott kifejezést adni már azért sem lehet felesleges, mert a deductio soha sem nyújtja azt a biztosságot, melyet a törvény positiv intézkedései eredményeznek. És ha már a törvény e részbeni intézkedése feleslegesnek nem tekinthető, még kevésbé lehet felesleges annak elvi kijelentése, hogy a nem jelenkezett hitelezők követeléseiket a csőd befejezése után is érvényesíthetik; magától értetvén, hogy a mint kedvezőbb quótát nem igényelhetnek, úgy egyebekben is az egyezség feltételeit kötelesek elfogadni, tehát esetleg a fizetést csak azon időben követelhetik, melyet az egyezség a jelentkezett hitelezőkre nézve megállapít.