Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.
Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat
140 360. szám. 141 — 143. §§. Ha a bejelentett követelés sem a valódiság, sem az osztály tekintetében meg nem támadtatik, a felszámolási eljárás befejezettnek tekinthető; azontúl a valódinak elismert követelés többé megtámadás alá nem jöhet, miért is megszűnik annak szükségessége, hogy a megállapitott követelésre vonatkozó iratok visszatartassanak. Ezért rendeli a 141. §. az iratok visszaadását és ezeken annak kitüntetését, hogy a követelés mily összegben és melyik osztályban lett valódinak elismerve. E kitüntetés azonban magában véve nem lenne elegendő arra. hogy annak alapján a létrejött megállapodás, esetleg a közadós ellen, érvényesíttessék, azt nem is említve, hogy az okirat elveszése esetében, a történt megállapodás igazolható nem lenne: ugyanazért szükségesnek látszott a feleket arra is feljogositani, hogy ezek a csődbiztostól hiteles jegyzőkönyvi kivonatot követelhessenek, mely által követeléseiknek a csődben történt megállapítását hiteles alakban constatálhatják. E mellett, miután a felszámolási tárgyalásnál formális egyezség nem keletkezik, sem határozat nem hozatik, magában a csődtörvényben kellett meghatározni, hogy a jegyzőkönyvi kivonat által igazolt megállapítás minő joghatálylyal bir. A javaslat a jegyzőkönyvi kivonatot feltéve, hogy abból kitűnik, hogy a követelés a közadós által meg nem támadtatott, végrehajtható egyezség erejével ruházza fel, mert ez alak a dologtermészetének teljesen megfelel; az érdekeltek közt ugyanis az által, hogy ezek a bejelentett követelésnek sem valódisága, sem osztályozása ellen kifogást nem tesznek, egyetértés vagyis helyesebben egyezség keletkezik; mert a felek megállapodását, a bejelentett követelés tekintetében egyébnek, mint egyezségnek tekinteni nem lehet. A 48. §. szerint nem lehet ugyan kétség az iránt, hogy a tömeg ellen bejelentett követelések felszámolásával járó költségek, a mennyiben ezek a csőd képviselőségét illetik, a tömeg terhére esnek, s mint ennek költségei előlegesen elégitendők ki; mindazonáltal, miután a 48. §. kivételre is utal, szükséges volt a jelen részben és pedig a felszámolási eljárásnál kijelölni azon költségeket, melyek nem a tömeget, hanem az egyes hitelezőket terhelik; és ez történik a javaslat 142. és 143. §§-aiban. A 142. §. a hitelezőkre hárítja mindazon költségeket, melyek a bejelentésből erednek; és itt a dolog természete szerint nemcsak a beadvány költségei, hanem a megjelenési és a tárgyalási költségek is értendők; az egyes felek tehát a tömeg ellen a bejelentés, illetőleg a felszámolás alapján semmiféle költséget sem igényelhetnek. Kivételesen a feleket s nem a tömeget terhelik azon költségek is, melyek a hitelezők összehívásából és a követelések felszámolásából a csődképviselőségre nézve keletkeznek. Ez a 143. §. utolsó bekezdése szerint akkor történik, ha a bejelentési határidő eltelte után érvényesített követelések miatt külön összehívásnak és Jelszámolási tárgyalásnak kell történni. A jog és méltányosság ugyanis egyaránt azt követeli, hogy azon költségeket, melyeket a késedelmes hitelezők okoznak, ezek viseljék. Már a 73. §. indokolásában, mely a második rész rendszerének rövid ismertetésével foglalkozik, kiemeltetett, miszerint a csődeljárásban praeclusiőnak, contumaciának oly értelemben helye nem lehet, hogy a késedelmes hitelező követelésétől elüttessék. A javaslat ez elvet határozottan magáévá teszi, s a hitelezőknek megengedi, hogy ezek igényeiket a bejelentési határidő eltelte után is érvényesíthessék; azonban míg a javaslat ez elvet határozottan magáévá teszi, figyelemmel kellett lennie arra, hogy annak feltétlen alkalmazása, a csődeljárásra igen káros befolyással lehetne már azért is, mert a csőd befejezését ha nem is lehetlenné, de mindenesetre bizonytalanná tenné; miért is szükségesnek látszott az elkésett bejelentéseket azon megszorításhoz kötni, hogy azok esetleg a csődper azon stádiumába lépnek, melyben azt bejelentésük találja.
