Képviselőházi irományok, 1878. X. kötet • 360-394. sz.

Irományszámok - 1878-360. Magyar csődtörvényjavaslat

360. ttám. 133 és szenvedő állapot iránt már a leltár alapján tájékozhassa. Hogy ez igény magánszemélyektől, vagy a 113. §. értelmében valamely közhivataltól ered-e, különbséget már azért sem tehet, mert az igény, ha az nem nyilvánvaló, nem mindenki által felismerhető jogczímre alapittatik, a leltározó orgánumok által jogérvényesen el nem intézhető. Megfelelőleg azon elvnek, mely szerint a zálogos hitelezők kielégitésére szolgáló tárgyak, a mennyiben az érintett hitelezők kielégitésére egészen nem szükségesek, a tömeg kiegészítő részének tekintendők, — a javaslat 115. §-a leltároztatni rendeli azon tárgyakat is, melyekre valamelyik hitelezőt zálog- vagy megtartási jog illet. Ez intézkedés korántsem kívánja az illető hitelezőknek abbeli jogát alterálni, melynél fogva ezek magukat ép úgy, mint csődön kivül kielégíthetik; mert a szóban lévő intézkedés czélja mindössze abban áll, hogy a tömeg joga a zálogtárgyak vételárából netán maradó feleslegre fentartassék, s hogy a tömeg ebbeli jogai felett őrködhessék. Hogy azonban az ily tárgyak leltározása lehetővé tétessék, szükséges volt a zálogos hitelezőket arra kötelezni, hogy ezek az igénybe vett zálog- vagy megtartási jogot a tömeggondnoknak bejelentsék, s ugyanennek a zálogtárgyakat leltározás és megbecsülés végett felmutassák. Mint szükséges sanctiója a most érintett intézkedésnek jelenkezik a 115. §. harmadik bekezdése, mely a zálogos hitelezőket, a reájuk rótt kötelesség meg nem tartásából eredő károkért felelőssé teszi. Hogy e felelősség illetőleg a kártérítésre való jog, miként lesz igazolható és mire fog kiterjedni, az az egyes concret esetek minőségétől függvén, még általánosságban sem jelezhető. Tekintve egyrészről azon körülményt, hogy az ingatlanok, a mennyiben telekkönyvi bejegyzések által terhelvék, az általános tömeget csak féltételesen, vagyis annyiban érdeklik, a mennyiben azok vételárából felesleg marad; tekintve továbbá másrészről, hogy az ingatlanok megbecsülése a legtöbb esetben időt és tetemes költséget vesz igénybe, a javaslat az ingatlanokat a leltározás alkalmával nem rendeli megbecsültetni, mi, tekintettel a törvénykezési rendtartás 4 24. §-ára, mely szerint a földadó alá eső ingatlanok a végrehajtás alkalmával sem becsültetnek meg, már fennálló jogrendszerünknél fogva is teljesen igazoltnak tekinthető. A javaslat azonban nem hagyja figyelmen kivül, hogy az ingatlanok megbecsülése a tömeg érdekében szükségessé válhat; miért is a megbecsülést nem zárja ki teljesen, hanem a választmány belátására bizza annak megállapítását, hogy az ingatlanok később megbecsültessenek-e vagy sem. A mi az ingatlanok tekintetében az idő és költség szempontjából felhozatott, teljes mértékben áll azon ingóságokra is, melyeknek, mint pl. a könyvtáraknak, műgyüjtemény éknek stb. megbecsülése fokozottabb képzettséget és több időt tételez fel. Az ily dolgok értékesítése a nélkül sem szokott rögtönözve s a közönséges dolgok módjára történni; miért is azok megbecsülését ép úgy, mint az ingatlanokét, bizton lehet azon időre halasztani, midőn az értékmegállapitás szükségessé válik, mi felett leghelyesebben a csődválasztmány határozhat. A mi végre a közadósra szállott örökséget illeti, arra nézve különösen két esetet kellett megkülönböztetni. Ha az ily örökség már a cs'ődnyitás előtt szállott a közadósra, de a most érintett időpontig még át nem adatott; ez esetben a tömegre szálló vagyon biztossággal még megállapítható nem lévén, a leltárba csak azt lehet a tömeg részére felvenni, mi esetleg a hagyatéki tárgyalások szerint a közadósra valószínűleg esik. A most érintett eset mellett azonban egy másik is lehetséges, az t. i. hogy a hagyaték mint ilyen, csőd. alá kerül. Ez esetben a közadós tömegére eső rész a leltárba fel nem vehető; mert az örökség mindenekelőtt az örökhagyó hitelezőinek kielégitésére szolgál, kiket a hasonlag csőd alatt lévő örökös hitelezőivel összezavarni nem lehet; a dolog természete tehát ily esetben azt hozza magával, hogy a hagyaték ellen nyitott csőd mint élkülönitett, tehát a bukott örökös csődperével szemben, mint önálló csőd kezeltessék, melynél a bukott örökös csak annyiban lehet érdeleivé, a mennyiben a hagyatéki hitelezők kielégítése után valami marad. A kérdéses intéz-