Képviselőházi irományok, 1878. VIII. kötet • 240-301. sz.
Irományszámok - 1878-247. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, „a kassa-oderbergi vasut függő ügyeinek rendezéséről és az eperjes-tarnowi vasut magyarországi részével való egyesitéséről” szóló törvényjavaslatról
36 247. szám. tervezeteknek az államkormány elé való terjesztése iránti kötelezettsége, sem ez utóbbinak joga az előterjesztett tervek és tervezeteknek az engedélyokmány értelmébeni átvizsgálása s esetleg módosítása iránt, semmi változást nem szenved; — hasonlóan akadunk oly biztosításokra, miszerint az egész pálya a kormány teljes megelégedésére építendő ki: mindazonáltal a legnagyobb igaztalanság nélkül alig lehetne azt következtetni, hogy az építési vállalat nem a már megállapított tervekhez lett volna kötve, hanem egyáltalában kötelezve lett volna az engedélyokmány kikötésein túl, a kormány minden utólagosan nyilvánított kívánságát feltétlenül és minden kárpótlás nélkül teljesíteni, mert hisz ez minden szerződéses jogviszonynak merev negátiója volna. S igya kormány már az igazgató-tanács értesítése alapján azon helyzetben találta magát, hogy az építési vállalatnak már most a társulatra átruházott követelései között az egyes czimeket szigorúan vizsgálja át, mind a jogczímet, mind a számszerű megállapítást illetőleg, s ha lehet, az ellene intézendő esetleges visszkereset kikerülésével szintén kísérelje még az egyezkedést. Ezen vizsgálat az okmányok tanúsága szerint mind a csak műszaki, mind pedig a jogi és administrativ közegek részéről a lehető legnagyobb szigorúsággal és pontossággal történt meg, s ezeknek alapján indíttattak meg a tárgyalások. Az ily természetű követelések rendesen három osztályba sorozhatok; vagy olyanok, melyek világosan megtérítendők az állam által; vagy olyanok, melyeket nincs eset, hogy bármely bíróság megítélhessen az állam ellenében; vagy végül olyanok, melyek iránt a bíróság ítélete előre tisztán nem látható, melyek rendesen méltányossági alapra, vagy a vis major eseteire alapitvák, s melyek mint kétesek, képezik voltaképen a barátságos egyezkedés tárgyát. Ily szempontból kiindulva, a közlekedési ministerium már a pénzügyministerhez intézett 1873. évi 7802. sz. a. kelt — ez ügy érdemében legelső — átiratában már határozottan kijelentette azon álláspontját, melyet később a tárgyalások során érvényesítenie is sikerült, miszerint barátságos egyezkedés esetén a társulat által elvállalt 4.600,000 frtból 2.118,564 frt képezhetné a két kormány között bizonyos kulcs szerint megállapítandó kárpótlási összeget. Ezen összeg részleges megállapításánál azonban tekintettel kell lennünk a barátságos egyezkedés azon természetére, miszerint az államkincstárra nézve esetleg veszélyes koczkázatok megszüntetése kedvéért az elismert czímeknél esetleg nagyobb engedékenységet tanúsított a kormány; de viszont ez által a többi jogczímektől — melyek utoljára is esetleges veszélylyel voltak összekötve — véglegesen megszabadult. A 2.118,564 frt, mely később egyezségileg 2 millióra kerekíttetett ki, a következő tételekből alakul: Több munka czímén : 1. a 7. pont alatti összegből a rutkai állomás bővítésére, minthogy ezen állomás eredetileg III. osztályúnak terveztetett, s csakis az állampályák beágazása folytán emeltetett I. osztályúvá, minélfogva az átalakítási költségeket a vasútépítésnél bevett elvek szerint a beágazó új pályának, jelen esetben magának az államnak, készpénzben kellett volna viselnie 269,300 frtot 2. A 15. pont alatt emiitett több-munkákból a kassai pályaudvaron, minthogy az engedélyokmány szerint meg volt engedve, hogy a tiszai vasút pályaudvarának közös használatáért az üzleti számla terhére évi rente fizettessék, s mégis annyi nagyobbitási munka követeltetett a vállalattól, hogy nemcsak az üzleti számla megszabadult minden rente-tehertől, de még a tiszai vasút fizet rentét az üzleti számla javára . . . 100,000 frt — kr. Vis major czímén : 4. a 3. pont alatti összegből (a Mosty-alagútnál) . . . 848,237 frt 80 kr. 5. a 9. pont alatti összegből (Csúszások) 341,112 frt — kr. 6. a 10. pont alatti összegből (árvízkárok) 259,915 frt — kr.