Képviselőházi irományok, 1878. VII. kötet • 176-239. sz.

Irományszámok - 1878-183. A közlekedési bizottság jelentése, a román fejedelemséggel, vasuti csatlakozások iránt, 1874. évi május 31-én kötött egyezmény némely határozatainak megváltoztatásáról szóló törvényjavaslat tárgyában

183. szám. 77 Tekintetbe vette továbbá a bizottság többsége azt is, hogy a nemzetközi szerződések mindkét oldalon a bona fidesen alapulván, minden megtorló intézkedés szükségképen ellenkezik az azok által kitűzött czél elérésével, sőt részben a két szomszédos állam között fennálló jó viszony megzavarására vezethet, s hogy ezeknél fogva a kérdésnek kölcsönös egyetértéssel való szabá­lyozása czélszerübb az egyoldalú, s más részről a magyar kereskedelemnek is ártó abnormis helyzetnél. Mindezeken felül a bizottság többsége a munkálatok siettetésére reményt merit azoii tényből is, hogy a predeál-plojesti szakaszon megkezdett épitkezések már csak az időközi kamatveszteség csökkentésének szempontjából is lehetőleg siettetni fognak; s hogy azon nem várt esetre, ha ez új szerződés feltételei sem tartatnának meg, a visszatorló rendszabályok sokkal jogosultabbak, sokkal igazoltabbak lesznek, sőt ez eventualitas bekövetkeztével, az orsovai csat­lakozás annál is inkább újra betiltható lesz, mert a jelen szerződés 3-ik czikkében foglalt meg­nyitási engedmény, csakis a román fejedelemséggel szemben köttetett ki, s ha a hozzá kötött feltétel, t. i. a tömös-plojesti vonalnak 1879. deczember l-jén leendő megnyitása nem töltetik be, ipso jure megsemmisül. Tekintetbe vette végül a bizottság többsége azon tényt is, hogy az 1874. május 31-én kötött szerződés alapján, a temesvár-orsovai vasútra kiadott engedélyokmány is 3 havi elsőbbséget engedélyez a csatlakozásnak, a tömösi felett s igy a jelen engedmény csupán 5 havi idővel szaporítja ezen előnyt, melylyel szemben a határállomások kérdésénél némi javulás mutatkozik, sőt ezenfelül egy, a román kereskedelmi szerződés tartamára kötött tarifa-szerződés is jött létre a román korniánynyal, mely szerződés szerint, a bukarest-tömösi vonalon teljes kocsi-rakományú átmeneti árúkra nézve tonna-kilométerenkint ugyanazon tarif-egységek biztosittatnak és egyáltalá­ban ugyanazon eljárás biztosittatik, mint ugyanazon időben a bukarest-vercierovai vonalon gya­koroltatik, mely előnynyel szemben a brassó-nagyváradi vonalon a teljes kocsi-rakományú árúkra nézve ugyanazon előnyök köttettek ki a Romániából jövő, mint a Magyarországon feladott árúk részére. Mindezekben a bizottság többsége megnyugvással látván a tömösi csatlakozás lehető biztosítását s az orsovai csatlakozás megnyitásáért némi jelentékeny compendatiót, a törvény­javaslatok elfogadását ajánlja. A bevezetésben következő szavak: „az 1878-ik évi XX. törvényczikk IV. szakaszá­ban megszabott módon," mint esetleg zavart okozó és felesleges szavak — töröltetni ajánltatnak. A szerződés 2. czikke első kikezdésének második pontja igy módosittatik: „A vasúti határszolgálatra és a vámkezelésre nézve" stb. Ugyanott az a pontban „vonalok" helyett „vonatok." Az utolsó előtti kikezdés végén „közlés" helyett „kijelölés" teendő. Végül megjegyezzük, hogy Ráth Károly és Lichtenstein József bizottsági tagok külön­véleményt jelentettek be. Ezen vélemény közöltetvén az állandó pénzügyi bizottsággal, az a közlekedési bizott­sághoz átküldött jegyzőkönyvi kivonat tanúsága szerint, mind általánosságban, mind részleteiben hozzájárult ahhoz, Lukács Béla és Bujanovics Sándor bizottsági tagok pedig a különvéleményt fogadták el. Kelt Budapesten, 1879. évi márczius hó 30-án. Korizmics László s. k. bizottsági elnök. György Eridre $. k. bizottsági előadó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom