Képviselőházi irományok, 1878. VII. kötet • 176-239. sz.

Irományszámok - 1878-189. A közoktatási bizottság jelentése, „a magyar nyelv tanitásának kötelezettségéről, a népoktatási tanintézetekben”, szóló törvényjavaslat felett

Í40 189. szám. tessék, s hogy a nevelés és tanítás szükséges voltának közérzetté fejlődésével, a magyar nyelv megtanulásának szükséges volta is közérzületté váljék, és hogy végül a közoktatás általános haladásához ezen nyelvnek, mint a művelődés egy szükséges eszközének tanítása is csatoltassék. Nem lehet, nem szabad tovább késnünk! Gondoskodnunk kell immár a mód és eszközökről. És itt be kell vallania a bizottságnak azt, hogy czélirányosabbnak tartotta volna, ha a törvényhozásnak alkalom nyujtaük arra, hogy a magyar nyelv ezen tanítása iránt, az 1868 : XXXVÍII. t. ez. keretében, annak átdolgozása segélyével intézkedhessek. Azonban másfelöl be kell ismernie azt is, hogy az idézett törvény átdolgozása igen sok időt venne igénybe, s hogy e szerint a magyar nyelv köteles tanításának elrendeléséről egy külön javaslatban kell gondoskodni. T. ház, általános szempontok által vezéreltetve, a bizottság nem ringatta magát azon képzelődésben, hogy ily speciális törvényjavaslat, meglepő gyors és általános eredményeket fog felmutatni. A bizottság jól tudja, hogy a közélet és jelesen a közoktatás terén sok oly viszony fejlődött ki, melyekkel számolni kell és a melyek csak akkor szűnnének meg itt akadályul szolgálni, ha az állam ezen törekvésében a leginkább illetékes factorok részéről, ép annyi hazafiság, mint jóakarattal találkoznék. Ezenkívül a többi körít ott Mija a vallásfelekezetek autonómiáját, melynek határai között az ország nagy számú nemzetiségei, felekezeti és iskolai szempontokból, majdnem korlátlan jogokat élveznek. Ott látjuk az állami financ'ák súlyos helyzetét, melyek a közoktatás anyagi, — és ott érzi az alkalmas tanítók hiányát, mely a közoktatás ezen speciális rendeltetéséhez, a szellemi erő szolgáltatását megtagadja; mind megannyi gát, melyeket csak az idő és türelmes munkásság távolithat el. De, t. ház! ha nem is mindent és nem is nagyon sokat vár a bizottság az ily speciális törvényjavaslattól, annyit azonban mégis méltán állithat, hogy egy ily javaslat életbeléptetése, egy jelentékeny lépés előre, a czél felé, — hogy annak hatását érezni fogjuk mindenütt, hol az hazafiság és jóindulatai fog találkozni, de egyszersmind, hogy a kormánynak ezen javaslat törvényerőre emelése módot fog nyújtani arra, hogy ott, a hol a hazafiság és jó indulat hiányzik, de az alkalmas tér és anyag e törvény végrehajtásához megvan: a törvényadta eszközöket alkalmazza, s azoknak érvényt szerezhessen. Az idő int, az alkalmas tér megvan; szem előtt kell tartani a szorgalmas ember példáját, ki földének termő képességét, a termék jósága és nemesítésével köti össze. A bizottság tehát, a speciális törvény alkotásának eszméjét magáévá tette. S midőn annak alakot ad, nem ajánl merev kényszert, nem kívánhatja és nem is kívánja, hogy bármely nemzetiség e hazában nyelvétől megfosztassák, vagy épen nyelvének fejlesztését a legkisebb mérvben elhanyagolja; a bizottság bensőleg érzett mérséklettel látott munkájához és csak azon meggyőződéséből eredő akarata volt, hogy az államnyelv köteles tanításának lehetősége minden nemzetiség érdekében biztosíttassák, s hogy a gyermek minden irányban fogékony kebele, a nyelv tanulása közben, a hazaszeretet és hazafiság érzetét is megismervén, tudatára jusson annak, hogy nemzetiségének szép osztályrésze: békés egyetértés s jogegyenlőségben élni e hazában; s a midőn azt reményli a bizottság, hogy a t. ház mindenkor megőrzött bölcsességével fogja e törvényjavasltuot megbírálni, ugy másfelől nem kétkedik azon, hogy a felekezetek, nemzetiségek, társulatok stb. e törvényjavaslatban nem fognak mást keresni és találni, mint kölcsönös érdekük és közművelődésük előmozdításának jelentékeny eszközét.