Képviselőházi irományok, 1878. I. kötet • 1-81. sz.

Irományszámok - 1878-13. Apponyi Albert gr. és társainak válaszfelirati javaslata, a trónbeszédre adandó válasz iránt

62 13. szám. Ily körülmények között a legmagasabb királyi trónbeszéd nem részletezhette azon feladatokat, melyekre törvényhozói tevékenységünk irányoztatni fog: és igy mi is csupán általános készségünket fejezhetjük ki mindazon előterjesztések higgadt és beható tárgyalására, melyeket Felséged kormánya, állandó megalakulása után élénkbe adand. Hódolattal kell azonban kérnünk Felségedet, méltóztassék fejedelmi gondoskodását oda irányozni, hogy a trónbeszédben érintett sürgős természetű két tárgy, a véderőre vonatkozó intézkedés és a Horvátországgal kötendő pénzügyi egyezmény is, — már állandó jellegű kormány vezetése alatt nyerhessen elintézést; mert a törvényhozás alig kezdhetné megnyugvással érdemleges működésének bármely részét, mig egyedül az ügyek ideiglenes vezetésével megbizott ministerekkel, nem pedig az ország politikáját tervszerüleg intézni hivatott kormánynyal áll szemben. A legmagasabb trónbeszéd, az emiitett két tárgyon kivül csak azon európai mandátumról emlékszik meg, melyet monarchiánk képviselői a berlini kongressuson Bosznia és Herczegovina megszállására és kormányzására nézve elfogadtak; sajnálatát fejezi ki a felett, hogy a feladat megoldása békés utón nem sikerült, és elismeréssel jutalmazza vitéz hadseregünket, mely a foglalás nehézségeit sikeresen leküzdötte. Felséges Urunk! Midőn e tárgyról, mely ma az egész nemzet érdeklődésének gyúpontját képezi, a trón előtt nyilatkozni készülünk, szivesen szenteljük mi is első szavainkat a hadseregnek. Mert büszkén tekintett a nemzet, büszkén néztek a monarchia összes népei azon katonai erényekre, melyeket csapataink a megszállási hadjárat fáradságaiban, nélkülözéseiben és harczaiban kifejtettek. De katonai babérok el nem rejthetik előttünk a politikai helyzet komolyságát. Feli kell tárnunk Felséged előtt aggodalmainkat hódoló tisztelettel, de azon leplezetlen nyíltsággal is, mely a trón és haza iránt kötelességünk. Nem volnánk hű képviselői a nemzetnek, ha érzelmeit most hiven tolmácsolni nem iparkodnánk; és roszul viszonoznék Felséged atyai szeretetét hű magyar népe iránt, ha ily válságos pillanatban megfosztanék a királyok legfőbb javától, az igazság teljes meghallásától. Mindenekelőtt nem találunk megnyugvást a megszállás czímében, az európai mandátum kieszközlésében. Ha a megszállás saját érdekeink szempontjából szükséges nem volt, akkor az európai megbízás alakja sem kárpótlást, sem mentséget nem nyújt a hozott áldozatokért; ha pedig a monarchia érdekei azt elkerülhetlenné tették, akkor a cselekvési szabadság korlátozása, minő az európai mandátumból következhetik, káros bonyodalmakra adhat alkalmat. Már ma is tapasztaljuk, hogy idegen hatalmasságok ministerei a monarchiánkra ruházott jogkör kiterjedésének és időtartamának magyarázatával foglalkoznak; és nem láthatjuk aggodalom nélkül, hogy a mandátum formája által alap teremtetett, melyen idegen felfogások beavatkozást igényelhetnek monarchiánk magatartásába. Súlyos aggodalmakkal tekintünk továbbá a megszállás pénzügyi következményeire. A pénzügyek rendezése képezi évek óta gondoskodásunknak majdnem egyedüli tárgyát; de minden erőfeszítés mellett sem sikerült még eddig az államháztartás egyensúlyának helyreállítása; elhanyagolt és mostoha közgazdászati viszonyaink pedig új jövedelmi forrásokra már alig engednek reményt, és ily körülmények közt vállalkozik a monarchia két oly tartomány megszállására és kormányzására, melyeknek már elfoglalása új adóssággal terhelte a monarchia mindkét államát, melyeknek megtartása a katonai kiadásokat éveken át több millióval szaporitandja, és melyeknek jövedelmei még belkormányzatuk költségeit sem fedezhetik. Aggódva kérdjük, minő forrásból fognak ezen új milliók előteremtetni, és félelemmel nézünk azon visszhatás elé, melyet állami hitelünk érezni fog. Jól tudjuk, hogy vannak a népek életében pillanatok, midőn a nemzeti lét vagy a nemzeti becsület megvédése minden egyéb tekintetet háttérbe szőrit: tudjuk azt is, hogy a keleti kérdés ily pillanatok állandó fenyegetésével áll határainkon. De ép ezért megkettőztetett gonddal