Képviselőházi irományok, 1878. I. kötet • 1-81. sz.

Irományszámok - 1878-77. Törvényjavaslat a magyar büntető törvénykönyv, a rendőri kihágásokról

362 77. szám. törvényjavaslat az 1843. évi javaslat 39. §-ától, mely a kihágásra egyáltalán megállapítható legsúlyosabb büntetés megállapításának jogával ruházza fel, úgy a helytartótanácsot, valamint mindenik törvényhatóságot. A különböző' forrásból származó büntető rendelkezések közötti összhangzat, külön határozványokat tett szükségessé, mert máskép megtörténhetnék, hogy törvényrendelet és szabály egymással ellentétben állanak, a mi a jogrendben zavart, a nép érzületében s magatartásában bizonytalanságot, sőt a személyes biztonságra nézve, a polgárok hibáján kivül veszélyt vonna maga után. Ennek elkerülését czélozzák a 7. és 11. §§.; különösen az utóbbi szakasz két utolsó bekezdése, a rendeletek és a szabályok közti összeütközések kikerülésére lényegesen szükséges. De nem csupán a büntetések maximuma tekintetében volt szükséges a rendelet és a szabály jogszerűségét körvonalozni, s nem látszott elégségesnek az sem, hogy a 7. §-ban a rendeletnek és szabálynak a törvé.iynyel való összeférhetlensége kizárassék, jogállam természete e tekintetben még egyéb garantiát is követel, melynek a 8, és 10. §§-ban foglalt intézkedések által iparkodott megfelelni a kormány. A rendelet és a szabály kötelező voltára nézve —elengedhetlen, föltétlen követelmény gyanánt állapítja meg a törvényjavaslat, hogy azok hozatalánál az illető hatóságnak nem szabad hatósági körét áthágnia, ellenkező esetben rendelete vagy szabálya nem kötelező; továbbá, hogy a törvényesség kérdésében a határozati jog, mindenik concret esetben a bíróságot illeti. Ez utóbbi határozvány tulajdonképen csak ismétlése az 1869: IV. t. ez. 19. §-ának. De minthogy a rendőri törvénykönyv a kormányt és a törvényhatóságokat, valamint a városokat expressis verbis felruházza büntető szabályok alkotási jogával, nehogy ezen jog függetlennek és az ez által adott hatalom a törvényektől kiváltnak tekintessék, azért látszott szükségesnek — az alkotmányosságnak említett föltételét a 10. §-ban ismételni, illetőleg az alkotmány és a jogrend egyik sarktételének, a kormány vagy más hatóság által alkotott büntető szabályok fölötti uralmát külön is kifejezni. De midőn az alkotmányosság követelményének az emiitett és nagy horderejű elv újabbi kijelentésével elég tétetett > egyúttal szükséges volt annak természetes határait is megvonni, és a törvény által adott hatalmi köröket, a félreértés, vagy túlterjeszkedés ellen, más irányban is biztosítani. Csakis a rendelet vagy szabály törvényessége fölött illetheti a bírót a határozat joga, nem pedig annak szüksége vagy czélszerűsége fölött. Ez utóbbi, kizárólag a rendeletet vagy szabályt kibocsátó, illetőleg megerősítő hatóságok megítélésének tárgyát képezvén, a szükség vagy czélszerűség megítélése a bíróság hatósági körétől el van vonva, s ebbe nem vonható be a nélkül, hogy az administratió függetlensége ne veszélyeztessék, a nélkül, hogy a közigazgatás hatósági körének jogos gyakorlatában a bírói hatalomnak alá ne vettessék. Ugyanezen szempont tette szükségessé a 10. §. második bekezdését is, mely intézkedés a 8. §. 2. pontjával és a 9. §. rendelkezésével szoros összefüggésben áll. A béltartalmára nézve törvényes, a hatósági kör túllépését nem tartalmazó, a jelen törvény által követelt formában kiadott és kihirdetett rendelet, a bíró által föltétlenül alkalmazandó, valamint alkalmazandó általa a szabály is — ha az a 6. §-ban meghatározott eset kivételével — a belügyminister által megerősíttetett és ha az egyszersmind a ministeri rendeletekre nézve meghatározott, most kiemelt föltételeknek is megfelel. A benső törvényesség és a kihirdetés, a szabályokra nézve pedig ezeken fölül még a ministeri megerősítés azon kellékek, melyektől a rendelet és a szabály kötelező volta függ s melyek a bíró által, mielőtt azt alkalmazná, megbirálandók. A törvényesség ezen elemeit illetőleg, a határozati jognak a bírói hatalom hatósági körébe való átadását az alkotmány, a hatalmak