Képviselőházi irományok, 1878. I. kötet • 1-81. sz.
Irományszámok - 1878-74. Törvényjavaslat a honvédelmi ministerium hivatalainak elhelyezésére Budapesen, a várban emelendő államépületről és az erre megkivántató költségek fedezéséről
330 74. szám. át, évi 24,725 frt igényeltetik, — a visszafizetés a mostan évenkénti házbérfizetésnél még 650 írttal kevesebbe kerülne. De a kezelés összpontositása folytán a szolga- és irodai segéd-személyzet létszáma is leszállítható lészen, minél fogva ezen építkezés a költségvetést nemcsak új kiadással nem terhelné, hanem még megtakarításokat fogna lehetségessé tenni. Az építési költségek fedezésére szükséges összeget, a Ludovica academia alapjából véleményezem igénybe venni, a hol kötvények kisorsolása és több rendű tartozások befizetése folytán ez idő szerint annyi készpénz rendelkezésre áll, illetőleg az épités folyamában annyi fog befolyni, a mennyi az építési kiadásokra megkívántatik. Az alapnak tőkéi különben is kamatozandók lévén, ez állampapírokba való elhelyezés által történik, -—• mihez képest a tőke egy részének az építésbe való fektetésével, s törlesztés utjáni visszafizetés kötelezettsége mellett, a hitelező sem változik, mert ez — az utóbbi esetben is •— az állam lévén, a tőke biztosságára változás nem áll be. Az építésre kiszemelt telek egyike városi, másika pedig magántulajdon lévén, az előbbinek pedig egy része ingyen, másik része mérsékelt 20,000 frt kártalanítási áron engedtetett át, — mig az utóbbi 55,000 frtért, magán egyesség mellett vásároltatott meg, mely vételár a becsárnak szakértői bizottságilag 57,000 frtra történt megállapítása ellenében, a fenforgott körülmények között, midőn az eladó a vevő szükségét ismerte, mérsékeltnek mondható, — de e vétel különösen azon előnynyel járt, hogy ezen telek oly helyütt fekszik, hol a várostól a telek nagyobbitására majdnem hasonló nagyságú térfogatnak ingyen átengedése minden költség nélkül volt kieszközölhető. Tekintve tehát, hogy a szolgálat érdeke a ministerium együttes s állandó elhelyezését sürgősen követeli, és hogy ennek szükségét az állandó pénzügyi bizottság 1874-ik évi ápril hó 25-én — az osztályok előadóiból alakult központi bizottság pedig ugyanazon évi május hó 9-én tartott üléseiben beismerték s az erre vonatkozó törvényjavaslatot mindkettő megszavazásra ajánlotta, — sőt az országgyűlés is 1874. évi május 15-én tartott 238-ik ülésében (napló 202. lap) nem ellenezte, hanem csak az 1876-ik évi költségvetés előterjesztéséig elhalasztani határozta s a tisztelt képviselőház 1878-ik évi június 24-én kelt határozatával, az erre vonatkozó törvényjavaslatnak a tervekkel és költségvetésekkel együtti előterjesztését az 1879-iki költségvetés tárgyalásának idejére meghagyta, — továbbá, hogy a Ludovica-alap ezen építkezésre igénybe vett tőkéi és kamatai, eme beruházás által épen úgy, mint állampapírba fektetés által bíztositvák, s a szándékolt épités a költségvetésben íij kiadást nem idéz elő, hanem ez által a szolgálat érdeke által sürgősen követelt állandó elhelyezés éretik el s jövőben a béremelések is elkerülhetők, a törlesztési időszak múlva pedig az épület a kincstár teher nélküli tulajdonát képezendi, és a bérfizetések is teljesen megszűnnek: kérem a tisztelt házat, hogy az ez iránt előterjesztett törvényjavaslatot annál is inkább elfogadni méltóztassék, mert a szándékolt építkezés az eszközlendő térszabályozással teljes összhangzásban van s a kiszemelt hely a honvéd főparancsnoksági épület szomszédságában, a kitűzött czélra kiválóan alkalmas s a királyi lak közvetlen közelében a vár díszére is szolgáland. Kelt Budapesten, 1879. évi január hó 20-án. . . Szende Béla s. k.