Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.
Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának
28 372. szám. o) meghalt .......... ~ 140 egyén d) megszökött ... .'. ........... 3 „ 249 egyén_ tehát fogságban van még 116 egyén. Ha a halandósági viszonyt, mely a 6 egész 10 évre, a 10 évnél hosszabb ós 15 évnél hosszabb időre elitéltek és az 5—6 évre Ítéltek közt létezik, figyelembe vesszük, látjuk: hogy az első 3 kategóriánál körülbelül egyenlő arányban t. i. 2 | 3 részben történt a halálozás és szintén majdnem egyenlő volt a büntetés teljes kitöltésének aránya vagyis % ellenben az utolsó kategóriánál a büntetés teljes kitöltése 2 j 3 ós a fogyatkozás '(<, részt tesz. Ha immár az állam nincsen feljogosítva arra, hogy a büntettet, mely ellen az időleges fogságbüntetést elegendőnek találta, tényleg oly bajok okozásával sújtsa, a melyek a megfenyitettnek egész életére kihatnak, milyeuek az én előadásom és meggyőződésem szerint az 5—6 évnél hosszabb időre Ítélteknél észlelhető nagyobb halandóság, vagy a biztosan bekövetkező lelki és testi fogyatkozás és ha ezen okoknál fogva a 20 évi és 15 évi fogságbüntetés elvettetik, akkor ugyanazon indokoknál fogva ell kell vetni a in évi fogságbüntetést is és a maximumot talán 5—6 évben állapítani meg. Ezekhez járul még egy sajátságos' körülmény, a mely a büntetés czélja elérését a mostani viszonyok között különösen gátolja és ez azon tény, hogy a fogoly tökéletesen ismeri a fegyintézet halandósági stattstikáját és hogy az, a ki 10 évi fegyházbüntetésre van ítélve, határozottan hiszi, hogy ezen fogságbüntetóst nem állandja ki. Hogy aztán az ily képzelet és ily meggyőződés milyen befolyással van a fogoly egész lelki életére, az ő szellemére, jellemére, külső magatartására és viseletére, az valóban nem igényel bővebb magyarázatot. Azon gondolat, hogy e világra nézve végre is el van veszve, hogy életét a fegyházban kell bevégeznie, lehetetlen, hogy magában véve is ne hasson nyomasztólag a fogoly lelkére és testére. A külvilág irányában közönyössé válik és ilyen marad, csak kényszerítve és közönyösen hallgat a lelkészre, az igazgató intéseire; csak épen annyit dolgozik, a mennyit kénytelen dolgozni, hogy meg ne fenyíttessék, egy szóval fogságának már első éveiben egészen eltompul. Sokszor mondották nekem ezt a foglyok. Hiába igyekeztem őket más szempontra téríteni, hiában utaltam az isteni kegyelemre és irgalomra, hiában a talán bekövetkező megkegyelmezésre. Majd mindig ezen rövid választ nyertem: „Azt mi már meg nem éljük; mi már azt a roszat, a mit elkövettünk, a jóval, melyet felismerni tanultunk, ki nem pótolhatjuk; mi már többé meg nem mutathatjuk, hogy megjavultunk; nekünk meg kell halnunk. Mily egész más lenne a fogoly benső és külső lénye, ha részére azon reménysugár fenmaradna, hogy még egyszer viszatérend a világba. Bizonyára a büntetés czélja soknál gyakrabban és könnyebben éretnék el. De ezen eshetőség- mindig meglesz, ha csak 5—6 évi büntetést kellend kiállania. Ezen büntetési időből azonban kétségkívül 'jg-ot magányfogságban kellene töltenie. A ki ezen 6 év alatt meg nem javult ós megint visszaeső lesz, az valóban egyátalában, vagy legalább a legtöbb esetben javithatlan marad. Ezen javithatlanok kategóriája tekintetében pedig feltétlenül a mellett szavaznék, hogy azok teljesen ártalmatlanokká tétessennek, vagyis életfogytiglan fogságban tartassanak, mely büntetés vagy alkalmas gyarmatokban vagy külön e czélra berendezett fegyintézetekben volna elszenvedendő. Azon nézethez, hogy a fegyházbüntetés minimuma 1 évben állapíttassák meg, szívesen hozzájárulok.
