Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.

Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának

132 372. szám. nem lehet, mely fölött egyszerűen keresztül hatolni, komoly — törvényhozási munkálatnál a felületesség vádjának felidézése nélkül nem szabad. Mi nyugodtan vizsgálhattuk meg a kérdést, s habár nem mérnők elhatározni: vájjon ez leend-e valaha azon uralkodó eszme, mely a két eset elválasztásának csalhatatlan regulatorát képezendi ? de azt határozottan állithatjuk: hogy az ezen eszmében kifejezett előnyök, a mi törvényjavaslatunkban érvényesítve vannak. A mi törvényjavaslatunk XVIII. fejezetének alapintózkedósei: az ezen — legújabb szempontból kiinduló birálat alatt sem omlanak össze. Az uj kísérlet alapeszméje tudvalevőleg az: hogy szándékos emberölésnél, az elválasztó elemnek a praemeditatioban való megállapitása nem biztos; mert a praemeditált szándékból eredő emberölés ép uyy származhatik nemes motívumokból, mint a legaljasabb rugókból: és igy az említett elem, a büntetés — különösen a halálbüntetés bizonyos tényezőjét igazságosan nem képezheti. Ezzel ellentótben — mondja az uj theoria — a moralitás criterionjáva.l való megkülönböztetés : az egyik esetet enyhébbnek fogja megállapitani mint a másikat. Legyen igaz az állítás. Annyi tagadhatatlan — hogy az esküdtek számtalan felmentő verdictjei a nemesebb indokokból származó gyilkosság eseteiben, az uj eszme mellett szólnak. Mindez nemcsak nincs — ellentétben a mi rendszerünkkel: hanem ellenkezőleg, a mi rendszerünknek csak ujabb erősebb, ós határozottabb igazolását képezi. A mi javaslatunk a legsúlyosabb bűntettnek objective legsúlyosabb faja esetében is megnyitja a morális imputatio szerinti mórlegezés lehetőségét, és ez által megkettőzi a halálbüntetés kimondhatására, a mellőzhetlen föltételeket. Igaz — hogy mi is a psychologiai criteriont állítottuk fel a 266. és a 267. §§-ban meghatározott cselekmények közt, a megkülönböztetés elhatározó eleméül: de ezen elem nem egyedüli, nem kizárólagos a büntetésnek a biró általi megállapításra nézve. Ezen elemmel — mindannyiszor valahányszor a concret bűntett büntetését kell kimondani: mindig concurrálnak a 89. és 90. §§-ban érvényre emelt erkölcsisegi mozzanatok is, s összefüggésben e szakaszokkal, a 266. §-ban azt mondtuk ki: hogy a halálbüntetés ,— egyedül azon -esetben lesz kimondandó, ha a 266. §-ban megállapított föltételek mind léteznek, és ha a bűntett körülményei, a tettes motívumainak az erkölcsiség szempontjából való számbavétele, enyhébb büntetés alkalmazását nem követelnek. A halállal büntetendő bűntett akként különböztessék meg minden más bűntettől: hogy a törvénykezési gyakorlat ne foglalhassa az utóbbiakat az elöbbeninek esetei alá. Szorittassék a halálbüntetés, a legsúlyosabb bűntettnek leggonoszabb eseteire, s csak is a legritkábban, s a valódilag legiszonyúbb bűntettre legyen kimondható a halál. E két tételt jelöltük meg kiindulási pontunknak; mindkettőnek — iparkodtunk a jelen fejezetben érvényt szerezni. Az elsőt megjelöltük; tüzetesebben — ezután foglalkozunk vele. A másodiknak azonban megfelelni véltünk az által: hogy a legirtózatosabb bűntett keretén belől is különbséget állapitottunk meg a szándékosan elkövetett emberölés közt, s a halálbüntetést ezen legiszonyúbb bűntettnek csupán azon eseteire korlátoztuk, melyek gonoszságban a többi ilynemű eseteket fölülmúlják; továbbá az által: hogy még ez utóbbi — tehát nem csupán a nemre, de még a fajra nézve is leggonoszabb esetekben is az enyhitő körülményeknek — és igy a bűntettnek az elkövetésre behatott motívumok erkölcsi értéke szerinti számbavételére, a tért nyitva hagyva: ez által a gyilkosok elten elvben fenntartott halálbüntetésnek a biró általi kimondását, a kópzelhetőleg legcsekélyebb számú esetekre reducáltuk. A 266. 267. és 269. §§-hoz. 266-. §. A ki embert előre megfontolt szándékból megöl, a gyilkosság büntettet követi el, és halállal büntetendő, .