Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.

Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának

372. szám. 117 „. . . qui peut l'euposer á des poursuits criminelles ou correctionelles sóit seulemen á la haine ou au mépris public." . ezzel minősíttetik a kérdéses elem, a genfi büntetőtörvénykönyv 303. ezikkében. A tessini büntetőtörvénykönyv 345. §-ában a következő minősítés használtatik: „. . . . sarebbero oapaei di esporlo all' odio o sprezzo del publico, o di altrimenti degradarlo nella publica opinione." Kiemeljük még az olasz és az 1870. évi ausztriai javaslatokat. Az előbbinek többször felhívott 407. ozikke ezen kitételeket használja: „ed esporlo al disprezzo od all' odio publico. Az utóbbinak 174. §-a pedig igy szól: „einer durch dieses Strafgesetz verbotenen, oder einer Handlung, welche ihn verüchtlich zu machen, oder ihn in der öffentlichan Meinung herabzuwürdigen geeignet ist." Mit kell tartalmaznia az állitásnak, hogy az rágalom legyen? Válaszszuk bármelyiket a felhozott formulák közül: a különbség csak a szavakban lesz. Az eszme, mely kifejeztetett, mindenikben ugyanaz; de kimerítve sehol sincs: mert nem lehet. Mi a közmegvetésben találtuk átalános caracteristicus jellegét mindazon ezernyi ós ezernyi állításoknak, s állitások formáinak, melyekkel valaki rágalmazható. E tekintetben a belga törvénykönyv szövegéhez csatlakoztunk. A közmegvetést valamennyi uj törvény használja, csakhogy némelyek — s az olasz javaslat is — alternative még a közgyülöletet is emiitik. Mi ezt elhagytuk: mert a rágalom lényegét abban ismerjük fel, hogy az imputált cselekmény vagy tény ellentétben áll az erkölcsiséggel — a mi a törvénynyel való ellentétet is magában foglalja. Már pedig azon cselekmény, melyet erkölcstelennek tart a nép: a közérzületben megvetést költ fel annak elkövetője ellen. A becstelenségnek — az erkölcstelenségnek a közönség lelkületében felidézett eredménye: a megvetés. A becstelen cselekmény elkövetőjétől visszavonul minden tisztességes ember; az oly egyén kizáratik a becsületesek társaságából, s minden erkölcsös ember megvetését érezteti vele. A közmegvetés képezi tehát az erkölcstelenség ós a becstelenség correlat fogalmát: ezért láttuk mi ezt — a rágalom eredményét illetőleg, a leghelyesebb kifejezésnek. „többek jelenlétében vagy több, habár nem együtt levő személy előtt." Ezzel a publicitás van kifejezve, azon eszme, melyet az 1843-ik javaslat 266-ik §-a is követel, csupán a „botrányos" közzétételt mellőztük, mert ez nem kívántatik a rágalomra. Megegyezünk az előbbi javaslattal abban is; hogy nincs rágalom, nyilvánosság nélkül; de mi sem fogadtuk el azon eszmét: hogy minden becsületsértő állítás, ha nyilvánosan mondatik: rágalmazást képez. A többek jelenléte alatt értjük a hatóságokat és bíróságokat is; a mennyiben büntetendő cselekmény elkövetését magában foglaló, s bíróság vagy hatóság előtti állítás forog fenn, ha ez — hamis vádat nem képez. Ellentmöndunk azonban azon felfogásnak, mely azt, hogy hamis vád forog-e fenn, vagy rágalom, az állító azon szándékától teszi függővé: vájjon a hamis ténynek állitója akarta-e előidézni a büntető eljárást vagy sem. A súlypont — első rendben — az objectiv körülményeken van, azon t. i. hogy az állító oly cselekmény elkövetésével terhelt valakit, mely cselekmény — ha beszámítható ember által követtetik el: ezt büntetésnek teszi ki; továbbá azon körülményen: hogy. oly személy előtt terhelte az illető egyént, a ki kötelezve van ily tett elkövetője ellen a büntető eljárást megindítani, vagy a följelentést — az eljárás megindítására kötelezett hatóságnak tudomására juttatni. Végre tekintettel a hamis vádra: a kérdés az — hogy az imént kiemelt két megkivántatóság mellett nem forognak-e fenn oly okok: melyek e két körülmény daczára is megakadályozzák a bűnvádi eljárás megindítását? Azon körülmény mindazonáltal, hogy a feljelentő különösen szándékolta-e a bűnvádi eljárást előidézni: mitsem változtat a dolgon; föltéve — hogy cselekményében egyébként megvannak a dolus föltételei; vagy is: ha az állító tudta, hogy állítása valótlan; vagy