Képviselőházi irományok, 1875. IX. kötet • 372. sz.

Irományszámok - 1875-372. Folytatása a büntetőtörvénykönyv indokolásának

372. szám. 109 Részletes indokolás. XVII. FEJEZET. A rágalmazás és a becsületsértés. Hasonlítsuk össze egymással a legújabb büntetőtörvénykönyveket és törvényjavaslatokat, és észlelni fogjuk, hogy azoknak kivételével, melyek egy másik állam ilynemű törvényének utánzatai: nincs kettő, a melyeknek a becsület elleni deliotumokról szóló intézkedései, lényegesen ne különböznének egymástól. Ha pedig a jogtudósok munkáiban keressük az irányzatot: biztos tájékozás helyett valódilag még csak itt jutunk a tuiajdonképeni zavar és ellenmondások tömkelegébe. E nem örvendetes jelenség két főokra vezethető vissza. Az egyik: hogy a becsületnek fogalma körül a legmesszebb menő eltérések állanak fenn; a második: hogy a becsületsértés súlyosabb faja — a rágalom, és annak enyhébb faja az injuna közt, az elhatárolás általános alapja még nem találtatott fel. A becsület fogalmának meghatározásával nem foglalkozhatunk. Azon kérdés megoldása: mi a becsület í sőt azon közelebbi kérdés is, hogy mi képezi azon téuy

y — helyesebben fogalom béltartalmát, melynek a becsület elleni delictumokra megállapított büntetések általi oltalmát czélozza a törvényi nem képezheti a jelen munkálat feladatát: gyakorlati czélnak teljesen megfelel: ha kimondjuk, hogy a törvény a becsületet, mint a személy oly tulajdonságát, melynek ez a társadalom többi tagjai általi külső elismerését követelni jogosítva van — alapul elfogadva: azt mini jogot, e jognak mások általi külső megtámadása ellen, büntetési sanctió által oltalmazza. Feladatunk — a törvényjavaslat XVII. fejezete elveinek s intézkedéseinek indokolása lévén: a messzebb fekvő elméleti szempontokra — a mennyiben ez czélunk tekintetéből szükségesnek mutatkozik — csak ott fogunk kiterjeszkedni: a hol ez által legközelebbi feladatunk czóljából mulhatlanul szükségesnek mutatkozik.Két általános tételt mindazonáltal már most ki kell emelnünk: Az első az: hogy az ethicai — a benső becsület, az embernek azon tudata, hogy magatartásában, cselekményeiben és viseletében, mindig és szigorúan az erkölcsiség fensőbb,magasztosabb irányzatát követi — a becsület mint isteni szikra — nem tárgya a büntetőjognak és a büntetőtörvényeknek. A becsület — ezen felfogás szerint: az ember lelkületének — egy magasabb princípiummal való öszhangzatában, s a külviszonyoktól független önmeggyőződésében állván: külső elismerésre nem szorul, következőleg a rágalom és sertés által meg sem is érinthető. A második az: hogy a becsület — mint a törvény által védett objectum, az egyesnek a polgári társaság többi tagjaihoz való viszonyát föltételezi, s hogy az — nem absolut, hanem lényege, ugy mint béltartalma azon viszony által határoztatik meg, melyben a társadalom tagjai egymás iránt léteznek. Következik ebből, hogy az oltalom iránti jog nem terjed ki a személy állítólagos, vagy valódi különös érdemeinek, kiváló állásának, vagy más rendkívüli tulajdonságainak kényszerítő elismerésére, valamint nem terjed ki valamely társadalmi osztály, vagy felekezet, vagy az ezekhez tartozó tagoknak külön felfogására a becsületről, illetőleg saját becsületükről. Sem az önnön tökély iránt követelt veneratiót — sem az osztály külön fogalmait ós igényeit nem oltalmazza, s büntetési sanctióval nem czélozza elismerésre juttatni a büntető törvény.