Képviselőházi irományok, 1875. VII. kötet • 256-286. sz.
Irományszámok - 1875-286. A magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről. Második rész indokai.
286. szám. 339 törvényjavaslat nem ismer; a 242. §. mellőzése esetében tehát a gondatla^közremüködés a polgári hatóság által nem lenne büntethető. Az elévülés megkezdésének idejére nézve — a belga büntetötörvénykönyv példája szerint fölösleg esnek tartatott külön intézkedésnek javaslatba hozatala. Az okok — melyek az elévülés megkezdésének idejére nézve, az átalános rósz intézkedéseitől eltérő meghatározás mellett felhozatnak: nem látszanak elégségeseknek. Addig, mig a bűntett tart: az elévülés ugy sem kezdethetik meg. Ha pedig akár az első, akár a második házasság megszűnt: természetes, hogy ez által a bűntett folytonossága véget ért; és természetes továbbá, hogy az elévülés esakis ezen időnél veheti kezdetét. XVI. FEJEZET. A családi állás elleni büntettek és vétségek. A cselekmények, melyek a 243. §-ban megjelölvék; előfordulnak csaknem valamennyi nemzetközi szerződésben, melyeket a magyar állam, állami létének helyreállítása — óta a közönséges bűntettesek kiadatása iránt a külállamokkal kötött. Az 1871: XXIV. törvény czikkel törvénybe iktatott kiadási szerződés Svéd- és Norvégországokkal, II. czikkének 4. pontja alatt — az ugyanazon évi XXV. törvényczikkel törvénybe iktatott kiadási szerződés az olasz királysággal II. czikkének 5. pontjában az 1875. évi XXXVIII. törvényczikkel törvényeink közé felvett kiadási szerződés Oroszországgal hasonlóul a II. czikk 3. pontja alatt — a gyermekek családi állásának elvonására, vagy családi állásuk igazolásának meghiúsítására irányzott cselekményeket a kiadási büntettek közé sorozzák : a mi csalhatatlan bizonyitékát képezi annak, hogy a személynek megfosztása családi állásától, és az ezzel összekötött jogaitól, úgyszólván — „jure gentium" büntettet képez, s a müveit népek, átalános erkölcsi érzülete ós közös meggyőződése szerint, mindenütt büntetendő. írott törvényeink igaz — csak a „lárva 11 -ról és a „proditio paterni sanguinis"-ról tesznek emlitést; de már Bodó, gyakran idézett munkájának LXXXIV. czikkében szól: De plagiariis seu hominum interceptoribus, venditoribus et emptoribus; XOVII. czikkének VI. §-sa alatt pedig a következőket mondja : „Inter falsarios numeratur ille, qui partum alienum suponit alicui." Törvényre nem támaszkodik ugyan, sem az első, sem a második esetet illetőleg; az elsőre nézve, a jus divinum és a Canon-jog képezik főforrásait, melyekhez mellékesen hozzáadja a szokásjogot is — „et recepta eóMvéiudiné." A másodikat illetőleg — melynek a hamisitás közé sorozása egyenesen római eredetű — a következőket mondja: „Poena mulieris super partus suppositione convictae —jure civili (romano) capitalis est." Tehát erre vonatkozólag is hiányzik a tételes hazai törvény. * Huszthy nem szól részletesebben a kérdéses cselekményekről; hanem munkájának mintegy záradékául: „De delictis innominatis u feliratú XXXIV. czime alatt, bizonyos névtelen határozatlan bűntettekről tesz emlitést, melyek közé a plágium és az expositio infantis is tartoznak. „Praeterea sünt et alia nonnulla delicta innominata, seu extraordinaria, ut sünt plagiariatus, expositio infantum, suffocatio eorum culposa, et id genus similia." Vuchetich pedig — felveszi ugyan az „expositio infantis" bűntettét, de ámbár ez alatt Jíét esetet különböztet meg, mégis mindkét esetben csupán a kisded élete ellen irányzott vagy annak életét veszélyeztető merényletet ismer fel; a gyermek-kitételnek azon esetéről, mely ennek életét egyátalán nem teszi ki veszélynek — azon esetről — melyben talán a remegő anya csak néhány lépésnyire elrejtőzve lesi, hogy ki találja meg gyermekét, a kinek születését ő — a világ előtt bevallani nem bir bátorsággal: de a kinek életét kioltani, vagy veszélynek kitenni nincs szándékában; ezen esetről -— melyben csakis a gyermek családi állása enyésztetik el, talán nyomtalanul — a nagytudományu tanár egyátalán nem emlékezik meg.
