Képviselőházi irományok, 1875. VII. kötet • 256-286. sz.

Irományszámok - 1875-286. A magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről. Második rész indokai.

286. szám. 341 Egyes módosításai az eszmének — habár csak theoreticai értékkel, felmerültek még azon időben is, midőn a vélemény az iránt, hogy a pénzhamisítás egyenesen a felség elleni büntettet képez: egészen átalános volt, s ezen eszme helyessége iránti kétely még át sem villant a gondolatokon. Már Bodinus állitotta: hogy a pénzhamisítás büntette nem azért képez a felség elleni büntettet, mert egy felségjog sértetik meg általa; hanem azért, mert a legfelsőbb hatalom birván egyedül azon joggal, hogy kötelezőleg rendelje el valamely pénznek forgalmát: egyedül ez nyújthatja a biztositékot, hogy az a forgalomban fenn is fog tartatni. Módosult az eszme az által is: hogy a legfelsőbb hatalom nyilatkozata tekintetett a pénzdarab értékének valódi biztositékául; s ezen — csakis a legfelsőbb hatalomtól származható biztosítéknak bitorlásában találtatott a crivien laesae majestatis ez esetének uralkodó jellege. Látható, hogy e két fogalmazáson, a társadalom biztositékának eszméje már áttört, s a felségjog, mely a violatio közvetlen tárgyaként az előtérben maradt; nem tulajdonképeni értelmében vétetett, hanem az érintett formulázásban egy fontos társadalmi érdek oltalmazójának természetét vette fel. Csodálni lehet, hogy a valódi — a helyes felfogás, még ezután is oly sokára elmaradt, s hogy a pénzhamisítás jogi természetének a most kiemelt két tételhez oly közelálló helyes felismerése, nem képezte a fejlődés legközelebbi stádiumát. • Hazánknak e bűntettre vonatkozó törvényei, a német felfogást követvén, a hamispénz-verós, valamint a hamispénz használata, törvényeinknek a hűtlenséget megállapitó rendelkezései közt soroltatnak fel s az emiitett cselekmény, a hűtlenség büntetésével rendeltetik büntettetni, a mint ez a H. k. I r. 14. ez. 4. §-ából az 1494: 4. t ez. 4. §-a s az 1723: 9. t. ez. 4 §-ából kitűnik. Az 1723. 9-ik t. ez. a hazai törvények hatályának visszahelyeztetése folytán mai napig érvényben lévén; a hamispénz-verés, s annak 50 frtot elérő, vagy ezen értéket túlhaladó kiadása, tényleg hűtlenséget állapit meg, s a törvény szerint halállal, valamnit jószágvesztéssel büntetendő. Szerencse, hogy a törvény csupán „moneta„-ról szólván, csak is a fémpénz-hamisitására alkalmazható, mely bűntett, az ujabb időkben a pénzforgalomban beállott viszonyoknál fogva alig fordult elő. A hamispénz-verés alatt nem csupán az értetett, ha valaki arany vagy ezüstartalomra a, valódinál csekélyebb tartalmú, tehát értéktelenebb pénzt állított elő: hanem az is, ha az arany vagy ezüst-beltartalomra a valódival egyező, vagy ennél értékesebb pénzdarabokat készített. A súlypontot a jogosultság nélküli pénzverés, — a fejedelem ezen jogának az alattvaló általi gyakorlása, vagyis bitorlása képezte. Hogy ehhez járult-e még nyerészkedési szándék is, vagy nem: ez a bűntett természetén mit se változtatott; bitorlás létezett, az egyik mint a másik esetben: ós magát ezen bitorlás tényét — eltekintve minden egyéb czéltól, állapította hűtlenségnek a tételes törvény. Eokonságban áll a megjelölt törvényekkel I. Károly egyetlen törvényének 34. §-a, mely szerint azok is hűtlenséget követtek el: a kik aranyat vagy ezüstöt, olvasztás vagy égetés, vagy pénzverés czéljából máshová vittek, mint az ezen czélból felállított királyi intézetbe, (domus Eegalis) Összehasonlítva egymással a H. k. I r. 14. ez. 4-ik §., az 1462: 2. t. ez. 4-ik, az 1494; 4. t. ez. és az 1723: 9. t. ez. 4-ik szakaszait, kitűnik: hogy e törvények mindegyikében némileg változik a szöveg. Hogy a hamispénz-verés föltótlenül megállapítja a hűtlenséget; azt az idézett törvények mindegyike határozottan mondja — „Oussores falsarum monetarum" — ezen tétel az idézett törvények egyikében sem változik. De másként áll a dolog a hamis-pénzt tudva használókra nézve. Ezekre vonatkozólag a H. k. 14. czime azon megszorító záradékot tartalmazza: „eisdem monetis scienter et publice, in magna quantitate utentes"; ezzel — csupán a publice és scinter szavak sorrendét kivéve — összhangzó az 1495: 4. t. ez. 4. §-a; míg az 1462: 2. t. ez. azokon fölül a további — különösen a mai szempontokból nagyon fontos záradókot is használja: „negotiationes exercendo utitur." Az 1723: 9. t. ez. pedig, mellőzve a megszorítások minden eddig használt