Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.
Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása
206 200. szám. Melyik állam törvényei szerint itélendÖ meg a külföldön elkövetett cselekmény bűnössége s állapítandó meg a büntetést E három főkérdés, melyek mindegyikéből szintén több vagy kevesebb kérdés bontakozik ki, a fentebbi körvonalozással nincs elintézve. A szorosan vett területiség elve, vagyis azon megszorítások, melyek abból következnek, azon jogi szempont által indokoltatnak, hogy a külállam területén elkövetett cselekmények miatti felelősségre vonás, bárki legyen azok elkövetője s bármi lett légyen a cselekmény objectuma, beavatkozást képez egy másik független és souverain állam hatósági körébe, minthogy az ennek területén történtek miatt csak egyedül ezt illeti a hatóság joga. Indokoltatik ez az által is, mert azon állam, mely a másik állam területén történtek miatt valakit felelősségre von — mint mondatik — saját területének határain túl terjeszti ki hatóságát s illetőleg a másik államban vagy a másik államra vonatkozólag gyakorol souverenitást. Ebből az következik, hogy a bűntett által megtámadott állam saját alattvalóit sem vonhatja felelősségre, ha azok külföldön hazájuk ellen felségsértést vagy hűtlenséget, vagy pedig bármely más, hazájuk büntetőtörvényeibe ütköző cselekményt követtek el. Következik továbbá, hogy azon külföldi, a ki például a magyar állam ellen külföldön követett el felségsértő cselekményt, vagy a ki a magyar állam pénzeit és értékpapírjait külföldön meghamisítva, ezek hitelében — forgalmuk biztosságának megzavarása által jelentékeny kárt okozott — ha sikerül neki azon helyről, hol a büntettet elkövette, büntetlenül megszökni s a magyar állam területére jutni, a melyet megkárosított, itt nem vonható büntetés alá azon merénylet miatt, melyet habár külföldön, de épen Magyarország ellen — ennek hitele ellen követett el s azon károkért, melyeket a hamisítványok forgalomba hozatala által másoknak okozott. Egyik állam sem lévén hajlandó elfogadni oly elvet, mely őt hivatása teljesítésében, valamint önvédelmében is akadályozza: ez okból a területiség elmélete, melyből mint a kiemelt folyományok mutatják — épen ez következnék, egyik állam által sem ismertetik el az internationalis büntetőjog kizárólagos szabálya gyanánt, még maga Anglia által sem, mely e tekintetben a legszűkebb korlátokat vonja. Ha a magyar honos néhány lépésnyire a magyar állam határaitól valakit orozva meggyilkol és a tett elkövetése után hazájába visszajő: erkölcsileg lehetetlen s az állam hivatásával, jellemével összeegyezhetetlen volna, hogy a gyilkos itt biztos menedéket találjon a büntető igazság ellen s hogy a haza határköve egyrészről oly gátot képezzen, melyen az igazság nem léphet át, másrészről pedig oly védfalat, mely a gonosztevőket gonoszságuk következményei ellen oltalmazza. Nem fogadhat el az állam föltétlenül oly elvet, mely lehetetlenné teszi, hogy az ő léte és intézményei ellen, habár külföldön, forradalmat merénylő külföldit megbüntethesse s mely azt követeli tőle, hogy büntetlenül hagyja az ő területére érkezett azon külföldit, a ki habár külföldön fellázította polgárait hazájuk intézményei és alkotmánya ellen, fegyvert szerzett a lázadóknak a végett, hogy a terület integritását erőszakkal megtámadják s annak másik állam területéhez kapcsoltatását fegyverrel eszközöljék ki. Mindkét esetben a büntetlenség lenne a merev territorialitás elvének szükségszerű következménye ; mert habár az első esetben fenmarad a lehetőség, hogy saját alattvalóját megbüntetés végett kiadja az állam azon terület büntetőhatalmának, melynek az megsértette jogrendét s mely a territorialitásnál fogva egyedül lenne jogositva azt megbüntetni; mindazonáltal ezen mód csupán theoretioai expediens, mert saját alattvalójának kiadása, az állam önállóságának, sőt becsületének is megsértését képezvén s ezen felfogás az egész müveit világ felfogásában gyökerezvén, nem találkozik oly ország, mely egy theoria következményeinek megmentése végett, ezen módot — saját alattvalójának kiadását, gyakorlatilag alkalmazásba vegye.
