Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.

Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása

202 200. szám. Felhozhatók még az eddig törvénynyé nem vált anyagi büntető codextervezetek, nevezetesen az olasz és az ausztriai. Az olasz törvényjavaslat átalános része érintetlenül hagyja a mulasztást, a mit mindjárt 1-ső czikkének 1. és 2. §§. és 3-ik ozikke tanúsítanak, melyekben „Nessun fatto" és „fatti punibili" fordulnak elő; de omissiove — vagyis mulasztás nem emlittetik. Nem állíttatnak egymás mellé a cselekmények és a mulasztások által elkövetett büntettek és vétségek — az ausztriai büntetötörvénykönyv tervezetének átalános részében sem; mindazonáltal meg kell jegyeznünk, hogy ezen javaslat az első ilynemű munkálat, mely a vitás kérdést tüzetesebb intézkedés tárgyává teszi. Az 1863-iki javaslat átalános része csupán cselekményekről beszél. Ezen kifejezés: „Uandluugeti" használtatik a 2. 3. 5. 10. 15. s a többi szakaszokban az „Unterlassungen" a mulasztások megérintése nélkül; azonban az 1867-iki „az igazságügyministeri bizottság indítványainak figyelembevételével készített javaslat" — így szól a hivatalos czim — miután az 1. §-ban ós a 2. §. első bekezdésében csupán cselekményről szólna: a 2. §. második bekezdésében azt mondja: „Azon kifejezés „büntetendő cselekmény," valamint azon kifejezés: „tett," átfoglalja a mulasztásokat is, a mennyiben a jelen törvény által, az egyes bűntettekre vagy vétségekre nézve követalt ismérvek a mulasztásokban is feltalálhatók lennének.'

1 „Der Ausdruck; „strafbare Handlimg," so wie der Ausdruck „That" umschliesst auch allé Unterlassungen, in soferne die in cliesem Gesetze zum Thatbestande der einzelnen Verbrechen und Vergehen geforderten Merkmale auch in blossen Unterlassungen enthalten sein können." A „büntetendő mulasztásokról" 1858-ban megjelent, s egy terjedelmes monographiát képező nagybecsű értekezés szerzője Glaser, az ausztriai bűnt. törvénykönyv tervezetéről irt tanulmányaiban élénken megtámadja ezen tételt, azt elvtelennek és helytelennek állítván. „Azon zavar, mely e tárgyra nézve uralkodott — mondja a nevezett tudós — annyiban megszűnt, a mennyiben az elhatározó két kérdés ma már teljesen elkülönittetett egymástól, ugy hogy azoknak ujabbi összehányása mellett a német jogi literaturában régen nem szólalt fel senki. Senki sem állítja ma már, hogy a cselekvések és mulasztások között egyátalán nem kell különbséget tenni; s épen oly vitátlan: hogy a tilalom megsértése — a commissiv delictum nem állhat csupán mulasztásból; mert lényege abban van: hogy valamely jogellenes eredmény causális nexusban legyen, a mi nem érhető el csupán passiv, negatív magatartás által, minthogy ez semmit sem okozhat ós semmit sem eredményezhet." „Csak ujabb zavart idézhet elő — folytatja Glaser — ha e két kérdés: Hatálylyal bir-e mind az, a mit a törvény a commissiv delictumokra vonatkozólag rendel — az omissiv delictumokra isf ós Megállapitható-e a commissiv delictum tényálladóka mulasztás általa — ha e két kérdés ismét összezavartatik? A javaslat pedig ezt teszi." Glaser azon következtetésre jut, hogy az ezen kérdés körül fölmerülő vitát nem oldhatja meg a törvény, s hogy arra nincs is szükség: mert a gyakorlatilag fontos azon kevés kérdésre nézve mely itt figyelembe jő — a különös rendelkezésekben lehet intézkedni. így áll a kérdés ma. Egymás mellé állitani tehát a cselekményt a mulasztással, s ez által azon véleményre adni okot, hogy a kettő között nincs különbség, vagy pedig arra, hogy mulasztás által elkövetett büntetendő cselekményt, csak a szoros értelemben vett delicta omissionis képeznek, ez hiba volna; mig más részről a tüzetesebb meghatározás — a mint az az 1867-ik évi ausztriai javaslatban czéloztatik, s a mint azt a birodalmi tanács jogügyi bizottsága mind az 1868-ik, mind az 1870-ik évi előterjesztésében is elfogadta, mint épen kimutattuk, szintén lényeges kifogás alá esik.