Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.
Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása
200. szám. 199 szót — bár az objectiv irányban is inkább használható, mint a magyar cselekvés, hanem azt mondja: „l'act;" épen ugy az olasz: nem Vazzione, hanem il fatto kifejezéssel él. Az 1843-dik évi törvényjavaslat több esetben mellőzi ezen szempontot. így például a 294. §-ban az mondatik : „A ki másnak valamely ingó vagyonát tudva s jogtalanul, de minden személy-elleni erőszak vagy erőszakkali fenyegetés nélkül eltidajdonitja, tolvajnak tekintetik." Szembe állítván ezen szakaszt az 1-ső §-szal: kitűnik, hogy nem az lett volna meghatározandó, ki a tolvaj? hanem az, a mint a 30-dik fejezet czimfelirata is mutat, hogy mi a lopás? illetőleg, hogy az ember mily cselekvése által eredményeztetik a lopás büntette? Egy további — és igen szembeötlő különbség az, hogy a jelen törvényjavaslat 2-ik §-sza a „mulasztás" szót egészen mellőzte. E kihagyás indoka nem lehetett az, mintha a jelen törvényjavaslat nem ismerne mulasztásból származó bűntetteket vagy vétségeket; ez ellenkeznék a dolog természetével, valamint a javaslat számtalan positiv intézkedésével, melyekbea mint például a 279., 280., 299., 390., 409., 410., 411., 412., 416., 417-dik §§-ban ezen szó: „midasztás" a büntetendő cselekmény egyik tényező elemének megjelölésére, 'expressis verbis használtatik; valamint több más szakaszok intézkedéseivel melyekben valaminek elmulasztása, mint szintén tényező eleme a büntetendő cselekménynek, más szó vagy kifejezés által jelöltetik ugyan meg : a kifejezés értelme azonban a mulasztással teljesen megegyez, igy például a .134. ós 190-dik §§-ban ezen kifejezés: „fel nem jelenti," tökéletesen egyértelmű a feljelentés elmulasztásával; a 189. §-ban : „ha a hivatalos közeg valamely fogolynak a börtönbe történt beszállitásáról közvetlen felsöbbségét 24 óra alatt nem értesiti" egyértelmű azzal, hogy a köteles értesítést elmulasztja. A „midasztás" szónak kihagyása tehát a -2-dik §-ban más, mélyebben rejlő indokokban gyökerezik. Ha csupán azt kellene kifejezni, hogy vannak tiltó és parancsoló törvények, melyeknek megszegésére büntetés állapittatik meg : ez esetben a kérdés igen egyszerű lenne s nem volna ok a „mulasztás" szónak kihagyására; mert ez esetben ezen szó kifejezné mindazt ós sem többet sem kevesebbet, mint a mit a törvényhozó azzal kimondani akar, de más részről az omissiv és commissiv delictumoknak rendszerint már szövegezése és alakja is megmutatná, hogy melyik bűntett, illetőleg vétség tartozik a tiltó s melyik a rendelő törvény megszegésének osztályába; vagyis, hogy melyik delictum képez cselekményt és melyik mulasztást? A kérdés még csak az lehetne : vájjon a büntetőtörvénykönyv átalános részében foglalt határozatok, kivétel nélkül alkalmazhatók-e a cselekményekre ós a mulasztásokra ? Nevezetesen, hogy van-e a mulasztás által elkövetett törvényszegésnek kisérlete? mely időtől fogva kezdődik a mulasztás elévülése? Mindezen kérdésekre könnyű a felelet s ez okból minden veszély nélkül lehetne a 2-dik §-ban ép ugy, mint ez az 1843-dik évi törvényjavaslat 1. §-ában történt, a cselekvés mellé, a mulasztást is tenni. De a kérdés nemcsak nem ily egyszerű, hanem a büntető jogtudomány egyik legbonyolódottabb, mai napig megoldatlan vitáját képezi. A legmélyebb ós legalaposabb búvárlatok, melyek erre vonatkozólag legújabban is Glaser, Bar, Merkel s más tudósok részéről történtek, habár több tekintetben nagyobb világosságot derítettek e kérdésre : de több tekintetben a kételyeket nemcsak nem oszlatták el, hanem mint ez épen az alapos buvárlatoknak a végső megoldás előtti rendes eredménye: a homályban volt kérdés több, eddig nem ismert elemét hozták felismerésre s ez által a kételyeket s a vita pontjait ujabbakkal szaporiták. „Bármely cselekvés vagy mulasztás csali annyiban tekintethetik bűntettnek és vonathatik büntetés alá, a mennyiben az ellen büntetést rendel a jelen törvény."
