Képviselőházi irományok, 1875. V. kötet • 171-200. sz.

Irományszámok - 1875-200. A büntetőtörvényjavaslat indoklása

198 200. szám. A mi bűntett az egyik államban, az nem lehet erény vagy megengedett cselekmény a szomszéd államban sem; s a ml nem az egyhelyütt, az nem tekintethetik bűntettnek máshol sem. Az emberiség szellemében élénk vonásokban élő ezen igazságot fejezi ki Halscher is, midőn azt mondja: „Dem berechtigten Interessé des Staates gegenüber, solchen Schaden von sich und seinen Bürgern abzuwenden, erscheint es darum ols leere Spitzfindigkeit, wenn man behauptet, dieser Mensch sei zwar in Frankreich ein schwerer Verbrecher, in Preussen dagegen nicht, soudern müsse hier als ein durchaus redlicher und rechtlicher Mensch behandelt werden." De különösen nem engedhető meg az, hogy egy és ugyanazon állam törvénye oly cselekményeken és mulasztásokon fölül, melyek benső valójuk és lényegük szerint büntettet képeznek, olyanokat is tekintsen bűntetteknek, melyek azoknak benső sajátságával nem birnak, melyek tehát az erkölcsi igazságot és a közérdeket nem sértvén: bűntetté minősítésük mellett a törvényhozó akaratán kivül más ok nem volna fölhozható. A törvény nem teheti e cselekményt bűntetté; hivatása csak az, hogy a bűntettnek felismert cselekményt annak nyilvánítsa ós büntettetni rendelje. Sem az 1843-ik évi sem a jelen törvényjavaslat nem származnak azon szellemből, mely a törvényhozás igazolatlan félénksége vagy sötét gyanakodása szempontjából szaporítaná a büntetendő cselekményeket, de épen azért meg kellett változtatni a kitételt, mely az egész mű lényegével és szellemével ellentótben, ily föltevésre alkalmul szolgál. Hogy valami az-e, a minek tekintetik? Ez a közönséges életben sem közönyös; különös fontosságot nyer azonban a kérdés a büntetőjog terén, hol minden flctio, minden kétértelműség kerülendő. Quasi delictumokat nem ismer a büntetőtörvónykönyv sem a büntető jogtudomány. A mi a büntetőtörvény szerint büntetendő, az valóságos delictum s nem tekintetik csupán annak. Helyesen mondja Haus tanár : „Mindazon cselekmény, mely a tettes hibája vagy szándéka folytán másnak kárt okoz, ha arról nem intézkedik a büntetötör vénykönyv: quasi delictumot képez" s tovább : „A polgári jog szerinti delictumok, melyek nem képeznek egyszersmind a büntetőtörvény alá es'ó cselekményt, tulajdonképen quasi delictumok." .... ' 'X A polgári jog szerint lehet valamit annak tekinteni, a minek jellegével nem bir. A jog azon területén van helye a „quasi" szó általi minősítésnek, a fogalmak improprius tágításának, mint például a quasi tutor, a quasi possessio, a quasi contractus; ily tágításnak azonban a büntetőtörvények területén épenséggel nincs helye. Itt nincs „quasi delictum;'

1 következőleg nem „tekintetik" bűntettnek semmi, hanem bűntett az, a mi természete és lényege szerint büntettet képez s ? büntetőtörvény által annak nyilvánittatik. Egy másik — s nem lényegtelen különbség van az 1843-dik évi törvényjavaslat 1-ső és a jelen törvényjavaslat 2-dik §-nak első bekezdése között abban, hogy ott „cselekvés," itt pedig „cselekmény" fordul elő. A cselekvés ugyanis az embernek tevékenységét jelzi a közben, midőn az a külvilágra hat, s ebben változást idéz elő; ellenben a cselekmény, már magát a cselekvés által eszközölt változást, a concret tettet jelenti. A büntetőtörvónyköyv feladata azon concret tettek meghatározása melyek a cselekvő akaratának irányánál és a cselekedet minőségénél fogva, büntetendőknek nyilváníttatnak a törvény értelmében. Nem az actio tehát, hanem az actio eredménye — a szándékosan létrehozott actus — a tett képez büntettet; a cselekvés csak mint egyik causa efficiense a tettnek s igy mint egyik ismérve a bűntettnek jön tekintetbe. Nem tekintethetik tehát bűntettnek a cselekvés, a mint ezt az 1843-diki javaslat mondja, hanem a cselekvés eredménye — vagyis a cselekmény, a szándékos tett: például a gyilkosság, a lopás, a rablás stb. A német törvények sem mondják: „Das Handeln, das Thun," hanem az objectiv alakú megjelölést: „Die Handlung, die That," használják; a franczia törvény nem használja a „l'action"