Képviselőházi irományok, 1875. II. kötet • 49-68. sz.

Irományszámok - 1875-56. Magyar váltó-törvényjavaslat

56. szám. 153 jogutódai a jegyzőkönyvbe vezetett óvást, a költségek megtérítése mellett, akár egyszerű, akár hitelesített másolatban, bármikor kivehetik. Igaz, hogy e jog, illetőleg kötelesség a második bekezdésben foglalt istézkedésből mintegy hallgatag következik; mindazonáltal nem lehetetlen, hogy az valamely okból kérdésessé válik, mely esetre csak kívánatos lehet, ha a biró határozatát nem a törvény interpretatiójára, hanem annak határozott intézkedésére állapithatja. 81. §-hoz. Az 1840. XV. törvényczikk I. r. 135. §-ában foglalt intézkedés a k. n. váltórendszabály életbeléptetése alkalmával is fentartatott s igy nálunk szakadatlan alkalmazásban van; annak megtartását tehát nem csak a most érintett, hanem azon körülmény is indokolhatja, hogy a k. n. váltórendszabály e részben semmi intézkedést sem foglal magában. 82. §-hoz. A k. n. váltórendszabálynak alig van intézkedése, mely a lipcsei tanácskozmányban annyi és oly heves vitára adott volna alkalmat, mint azon határozat, mely szerint az előzők értesítése a viszkereset nélkülözhetlen feltételét nem képezi. A porosz javaslat szerkesztői az értesítésnek, mint a viszkereset egyik feltételének, megállapítását javalták, habár azon aggodalmakat, melyekre ezen rendszer okot szolgáltatott, teljesen méltányolták; megállapodásukra főleg azon okból indíttattak, hogy a kérdéses rendszer Németország legnagyobb részében érvényes volt s mert azon hátrányokat, melyekkel az járhat, annyira jelentékenyeknek nem tartották, hogy e miatt a divatozó rendszer megváltoztatását indokoltnak tekintették volna. Eltekintve azonban attól, hogy az ujabb törvények közül a hollandi kereskedelmi törvény, habár lényegileg a Oode de Commerce-hez csatlakozik, a porosz javaslatban acceptált rendszert már 1838-ban elhagyta. A lipcsei tanácskozmány megállapodását több fontos körülmény indokolhatja, melyeket e helyütt már azért sem lehet mellőzni, mert saját váltótörvényünk nagyban azon álláspontot foglalja el, melyből a porosz javaslat szerkesztői kiindultak. Mindenek előtt figyelembe veendő azon körülmény, hogy a régibb törvényhozások, miként ez már kiemeltetett, a váltóbirtokost az előzők mandatariusának tekintették, miért is őtet több oly kötelezettséggel terhelték, melyek a váltóból eredő jogok függetlenségével össze nem egyeztethetők. Ez álláspontot az ujabb törvényhozások átalában elhagyták; a váltóbirtokost független és önálló váltóhitelezőnek nyilvánították, ki csak saját érdekeiről köteles gondoskodni; de e liberális és teljesen jogosult felfogást nem birták vagy nem akarták következetesen keresztül vinni, s az előzők értesítését mint a viszkereset egyik feltételét, legnagyobb részben fentartották, ezáltal liberális felfogásukkal kétségtelen ellenkezésbe jutván. De ha az előzők értesítése, mint az elavult felfogás egyik kinövése, a most érintett okból átalában fenn nem tartható, az egyenesen lehetetlenné válik szemben a váltóbirtokosnak engedett azon joggal, melynél fogva ez az előzők bizonyos sorrendjéhez kötve nincsen s melyet miként ez az átalános indokolásban kifejtett, az egyik vagy másik előző kijátszására használhat. Azt lehetne az előzők értesítésének szüksége mellett felhozni, hogy az előző ekként juthat csak tudomására a bekövetkezett zavarnak, tehát csak az által jut azon helyzetbe, hogy a viszkereseti költségek és kellemetlenségek elkerülése végett a váltó kifizetése iránt intézkedhessek. Ez ellenvetés birhatna némi jelentőséggel, ha a törvény a viszkereset megindítását az értesítés kézbesítésétől tenné függővé; miután azonban ezt az európai törvények közül egyik sem teszi, az érintett czél sem indokolhatja az értesítés olyképeni fenntartását, hogy attól a viszkereseti jog gyakorlása tétessék függővé. Ehhez járul még egy más — tán mindennél fontosabb — körülmény, és ez az, hogy a viszkereset^ nem mindig belföldről, hanem igen gyakran külföldről is indíttatik, mely esetben a szóban levő intézkedés a legnagyobb jogtalanságra vezethet s a váltó forgalmát . KEPVH. IROMÁNY. 1875-78 II. U