Képviselőházi irományok, 1875. II. kötet • 49-68. sz.

Irományszámok - 1875-56. Magyar váltó-törvényjavaslat

56. szám. 137 felelősek: misem természetesebb tehát, mint az, hogy az intózvényezett a már megtörtént elfoga­dást, még a váltóbirtokos beleegyezésével sem vonhatja vissza. Hogy e szabály oly esetben, midőn az elfogadás által egyedül a váltóbirtokos van érde­kelve, alkalmazást nem nyerhet, a dolog természetéből következik. 44. §-hoz. Az elmélet és gyakorlat egyaránt tisztában van arra nézve, hogy az intézvényezettnek jogában áll a fizetési meghagyást csak részben elvállalni, tehát az elfogadást a váltóban kitett ösz­szeg egy részére szorítani. A megszorításnak e nemét, mely a váltó lényegével épen nem ellenkezik, azért sem lehetne kizárni, mert annak gyakorlati lehetőségét a tapasztalás is minden kétségen felül helyezi. Egészen máskép áll azonban a dolog a korlátozások egyéb nemeire nézve; mert e tekin­tetben a nézetek igen szétágaznak s gyakran megtörtént, hogy azon országokban is, hol a k. n. váltórendszabály van érvényben, a fő- és legfőbb törvényszékek oly elfogadást is érvényesnek ismertek el, mely az összegtől egészen független feltételhez köttetetett. Igaz, hogy ha az illető felek az ily feltételes elfogadásban megnyugosznak, a volenti non fit injuria elv szerint, azok megállapodásának jogosságát átalában megtámadni nem lehet; tekintve azonban, hogy a váltót ilyenné csak bizonyos összeg fizetése iránt tett határozott ígéret qualificál­hatja; tekintve továbbá azon nehézségeket, melyeket az ily feltételes elfogadás törvényesítése a váltó forgalmi képessége elé gördítene, a k. n. váltórendszabály, azon intézkedése, mely szerint a megszorításokhoz kötött nyilatkozat az elfogadás megtagadásának tekintetik, a váltó-igóret termé­szetének teljesen megfelel s mint ilyen, minden fentartás nélkül elfogadható. Mig azonban a tervezet csatlakozva a k. n. váltórendszabályhoz, a módosított nyilatkoza­tot az elfogadás megtagadásával egyenlőnek tekinti, nem zárja ki azt, hogy az elfogadó, nyilatko­zata értelmében, váltójogilag felelősségre vonassák; hogy tehát ellene a váltókövetelés, a kijelölt fel­tétel mellett érvényesíttessék. Egyrészről ugyanis nem lehet kétségbe vonni, hogy az elfogadó, ki váltólevelet megszorítással ir alá, feltételesen ugyan, de váltójogilag; kívánta kötelezni, rajta tehát nem történik jogtalanság, ha nyilatkozatának váltói joghatály tulajdoníttatik; másrészről a váltó­birtokosnak is érdekében állhat a feltételes nyilatkozat; mert lehetnek oly körülmények, midőn neki egyedül az elfogadó nyilatkozata nyújthat kellő biztosítékot; méltatlanság lenne tehát őt azon jogtól megfosztani, hogy a korlátolt nyilatkozatot váltói utón érvényesíthesse. Magától értetvén, hogy a váltóbirtokos oly esetben, midőn a korlátozás feltételnek tekintendő, ennek bekövetkeztét igazolni tartozik. 45. §-hoz. A k. n. váltórendszabály megállapítja ugyan a váltóbirtokos teendőit az esetre, ha az intézvényezett elfogadása keltezését megtagadja; megállapítja egyúttal azon következményeket is, melyeket a váltóbirtokos ebbeli mulasztása maga után von; de sehol egy szóval sem tesz említést az elfogadó kötelességéről, vagyis nem kötelezi ezt sehol az elfogadás keltezésére, mi nyilván héza­got képez. E hézag kipótlását nem csak a szükséges kerekdedség, hanem azon körülmény is javai­hatja, hogy a kérdéses kiegészítés elejét veszi mindazon kételyeknek, melyek az elfogadó kötelessége iránt keletkezhetnének. Mindenesetre sokkal jobb, ha valamely jogviszony s különösen az azzal járó kötelesség magában a törvényben világosan megállapíttatik, mintha azt következtetés utján kell igazolni. 46. §-hoz. Az intézwtyezett a váltó elfogadása előtt még az esetben sem tartozik a váltói kötelezet­tek közé, ha az intézvényezőnek köztörvényi utón adósa volna. Váltóadóssá ő az érvényes elfoga­dással lesz, mely által az elfogadott összeg kifizetéséért, nem csak a váltó akkori, hanem annak KBPVH. IROMÁNY. 1875-78 II. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom