Képviselőházi irományok, 1875. II. kötet • 49-68. sz.

Irományszámok - 1875-56. Magyar váltó-törvényjavaslat

56, szám. „„ átruházás a váltó természetével egyátalán nem ellenkezik s nincs semmi elfogadható ok arra, hogy a váltóbirtokos átruházási joga ez irányban korlátoztassék; neki átalában jogában áll, az átruházást kötelezettséggel vagy anélkül eszközölni, jogában kell tehát állni a váltót oly utón is tovább adni, mely anélkül, hogy ellenében váltói kötelezettséget állapitana meg, őtet a köztörvény szerinti felelősség alá helyezné. E tekintetben nem képezhet nehézséget azon körülmény, hogy a positiv törvények a váltó érvényes átruházási módjául átalában a hátiratot jelölik ki; mert egyrészről nem lehet kétségbe vonni, hogy a váltótörvény, mint különös jog, azon jogosultságokat, melyeket az átalános magánjog a tulajdonnal s ennek gyakorlatával egybeköt, átalában nem korlátozhatja, ily nem indokolható korlátozása a tulajdonnak lenne azonban, ha a váltóbirtokos jogait engedmény utján másra át nem ruházhatná; másrészről nem lehet tagadni, hogy a váltó, mint a forgalom közvetitője, igen sokat vesztene jelentőségéből, ha forgalomba helyezésének módjai és utai az intézmény lényege által nem feltételezett korlátozásokkal megnehezittetnének. E nézetből indul ki a lipcsei tanácskozmány is, mely az engedmény utjáni átruházás mellett nyilatkozott s csak az engedmény joghatályának meghatározását kivánta a particularis törvényhozásoknak fennhagyatni. Megfelelőleg azon elvnek, mely szerint a váltónyilatkozatokhak magával a váltóval kell kapcsolatba hozatni, rendeli a 37. §. második bekezdése, hogy az engedménynek magára a váltóra vagy annak másolatára, vagy a váltóhoz avagy a másolathoz csatolt toldatra kell vezettetni. E nélkül az engedmény megállapíthatna ugyan köztörvényi jogokat az engedményes részére, de azt a váltó oly átruházásának, mely a birtokost a váltójog szerint- legitimálná, tekinteni nem lehetne. 38. §-hoz.' A régibb európai törvények a váltó jogszerű igazolt birtokosát a váltó tulajdonosának s egyszersmind a váltókapcsolatban álló személyek meghatalmazottjának tekintették, kinek kötelezettségében állott a f&ító értékének fokozásáról gondoskodni; s mert az értókfokozásra nézve az elfogadás kétségtelen befolyással bir, a váltóbirtokosnak az elfogadás végetti bemutatást olykép tették 1 kötelességévé, miszerint ennek elmulasztását a viszkereseti jog megvonásával sújtották. E felfogással az ujabb törvények közül legelőször a Oode de Oommerce szakított, mely az érintett kötelességet átalában megszüntette. A k. n. váltórendszabály nem elégedett meg azzal, hogy a bemutatási kötelességet hallgatással mellőzte, hanem határozottan kijelenti, hogy a váltóbirtokos a váltót elfogadás végett bármikor bemutathatja a nélkül, hogy erre, a vásári és lát utánra szóló váltók kivételével — bizonyos idő alatt kötelezhető volna. A k. n. váltórendszabály s ehhez csatlakozva a jelen tervezet is abból indal ki, miszerint a váltóbirtokos helyesen csak saját jogai ' fentartására kötelezhető, miért is mások érdekeire figyelemmel lenni nem tartozik. Ehhez járul még egy más körülmény, mely hasonlag a régibb törvények felfogása ellen szól. A váltó mint fizetési igéret, meghatározott pénzösszegnek bizonyos időben leendő kifizetése iránt tétetik; mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy a bemutatásnak már a váltó rendeltetése szerint és csak lejáratkor s pedig fizetés végett kell történnie; erre joggal kötelezhető a váltóbirtokos, mert a fizetést a váltó tartalma szerint bizonyos időben kell keresnie. A 38. czikk azon intézkedése, mely a k. n. váltórendszabálynak megfeleiÓieg, á váltóbirtokost feljogosítja arra, hogy a váltót bármikor bemutathassa s az elfogadás megtagadása miatt óvással élhessen, abban találja indokolását, hogy a váltóbirtokos nem gátolható meg, miszerint a fizetési meghagyás leendő teljesítése iránt magának biztonságot szerezzen s e végből a váltót elfogadás végett bemutathassa; e jogot a váltóbirtokostól annál kevésbé lehetne megvonni, mert a jelen