Képviselőházi irományok, 1875. II. kötet • 49-68. sz.
Irományszámok - 1875-56. Magyar váltó-törvényjavaslat
56. szám. 127 tályt esak az esetre vonta meg, ha a forgathatás az első átruházás alkalmával egyenesen megtiltatott. Az intézvényezőnek ép ugy, mint a kibocsátónak érdekében állhat meggátolni azt, hogy váltója a rendes joghatálylyal forgalomba helyeztessék, m;t az által érhet el, ha a váltóban akár „nem rendeletre" akár más hasonló kifejezés használásával — kijelenti, miszerint a fizetést egyedül az intézvényes, illetőleg a rendelményes részére kivánja teljesiteni; ha tehát a váltó forgathatását egyenesen kizárja. Az ily kizárás következménye abban áll, hogy a forgatmányosok nem váltói, hanem köztörvényi hitelezőknek vagyis engedményeseknek tekintetnek; ennélfogva ellenük mindazon kifogások használhatók, melyek a váltóadóst a forgató ellen illették volna. Az érintett tilalomnak ezélja tehát nem az, hogy a váltóból eredő jogok átruházása absolute kizárassék, hanem hogy az átruházás váltójogi hatálylyal ne történhessék. Hogy a tervezet 27. czikkében az intézvényes és rendelményes, továbbá az intézvényező' és a kibocsátó külön emlittetnek meg, abban találja indokolását, hogy a jelen tervezet az érintett személyeket az idegen és saját váltó szerint különbözteti meg s hogy mindegyik kifejezéssel külön személyt jelöl meg; most a k. n. váltórendszabály 9. czikke, melyhez a tervezet alkalmazkodik, az idegen és saját váltóra egyaránt, kiterjeszthető, az érintett megkülönböztetés mulhatlanul szükségesnek mutatkozott, mert e nélkül — a tervezet-terminológiához képest — a 27. czikk intézkedései a váltónak csak egyik nemét érintenék. 28. §-hoz. A hátiratnak, miként az előbbeni czikk indokolásában érintetett, egyik s pedig főczélja a tulajdon átruházása s e szempontból tekintve a hátiratot, az kétségtelenül cessiót foglal magában, melytől azonban lényegileg és alakilag különbözik; lényegileg azért, mert a forgatmányos nem egyedül a forgató jogviszonyaiba, hanem közvetlen jogviszonyba, lép a váltókapcsolatban álló személyekhez, olyképen, hogy a váltóból eredő jogokat, mint önállókat, a forgató speciális viszonyaitól egészen függetleneket veszi át; ő tehát proprio nomine és proprio jure lép a váltókapcsolatba oly formán, hogy az ő belépése s az azzal járó jogok, a többi érdekeltek személyes viszonyaitól teljesen függetlenek; alakilag a hátirat azért különbözik az engedménytől, mert az átruházás fizetési meghagyás formájában történik; a forgató ép ugy, mint az intézvényező meghagyást intéz az intézvónyezett, illetőleg a kibocsátóhoz, arra utasítván ezt, miszerint a váltóösszeget a forgatmányosnak fizesse ki. Mindez a hátiratra vonatkozó intézkedéseknél részletesen fog ugyan kifejtetni; mindamellett nem látszott feleslegesnek már e helyütt azon felfogást jelezni, melyből a tervezet a hátirat jogi természetét illetőleg kiindul. Megfelelőleg a most érintett felfogásnak, a tervezet 28. czikke a forgatás következményeit átalánosságban ugyan, de elég szabatosan határozza meg, midőn kijelenti, hogy a hátirat által a váltóból eredő minden jog s ezek közt a továbbforgathatás joga is, a forgatmányosra megy át. A forgatmányos tehát a váltó tulajdonosa lesz s e minőségénél fogva mindazon jogokba lép, melyek a váltóból eredtek vagy azután eredhetnek. A tervezet 28. czikke csak annyiban tér el a k. n. váltórendszabály 10. czikkótől, hogy ez utóbbit bizonyos tekintetben kiegésziti, midőn kijelenti, hogy az intézvényező, kibocsátó, elfogadó és forgató, ki a váltót ismét tovább adja, esetleg kettős minőségben felelős lehet. A k. n. váltórendszabály, miként ez már többször érintetett, a rövidségnek igen gyakran feláldozza a szabatosságot; miért is intézkedésének helyes alkalmazása váltójogi tudományt tételez fel, mint sok más intézkedésnél, ugy a 10. czikk véghatározatánál is hiányzik a szükséges kiegészítés, melyet a tudománynak kellett pótolni. Igaz, hogy a tervezet 28. czikke sem bocsátkozik az ismételt forgatásból
