Képviselőházi irományok, 1872. XXIV. kötet • 1021-1053. sz.
Irományszámok - 1872-1051. A zárszámadási bizottság jelentése, a nyugdíjakról
204 1051. SZÁM. 40 évi szolgálat után a tettleges utolsó évi fizetés egész összegével szabatnak ki a nyugdijak. Azon szabályoknak tartalma is, melyek 1848-dik év előtt voltak érvényben, s melyeket rendelte a képviselőház alapul vétetni, a nyugdijak megítélésénél a múltra nézve, lehetségig rövidre vont kivonatban szükségesnek látja a bizottság, következőkben megismertetni. Az 1848. előtti nyugdíj-szabályok több rendbeli legfelsőbb helyről kibocsátott udvari rendeleteken alapulták. Ezek között főfontosságuak az 1771. évi november 30-ról és 1781. márczius 26-ról kibocsátott normálék és az 1792-ik június 6-ról kibocsátott udvari rendelet. Ezen s több ezekhez csatlakozó magyarázó és pótló rendeletekből és száma nélküli ugy a jogosultság alapjaira, mint nyugdíj-kiszabásra nézve egymástól eltérő praecedens esetekből fejlődött ki azon nyugdíjazási rendszer, mely szerint eszközöltettek hazánkban is, egész 1866-dik évi deczember 9-ik napjáig a polgári tisztviselők nyugdíjazásai. Ezen rendszer alapján nyugdíjra igénynyel bírnak azon állami polgári tisztviselők, kik a „hivatalos taksát 11 lefizették és megszakasztás nélkül egy huzamban híven és becsülettel szolgáltak. Kapják pedig utolsó beszámítható illetményeik után ezen hányadokat, melyek fentebb is elősorolva vannak, t. i. : 10 év után a fizetés V^-dát 25 „ „ „ /2* e '' 40 évvel „ 2 /3-dát 40 év után az egész fizetést. Azok, a kik tíz beszámítható évet sem töltöttek állami szolgálatban, egy évi fizetést kaptak végkielégítés gyanánt. De a kik 10 évig nem tartott szolgálat közben, hivatalos működéseik következtében munkaképtelenekké váltak, az 1813-ik évben kibocsátott legfelsőbb rendelet szerint egynegyedrész fizetéssel nyugdíjaztattak. Az erdélyi sóbánya-hivataloknál alkalmazott hivatalnokok részére nyugdíjaztatásuk esetén, utolsó beszámítható illetményeik megállapításánál kegyelemből beszámíttatott ezen tiszti pótlék is, mely részökre azon hivatalok végleges szervezetéig engedtetett. Az egyetemi, lyceumi és gymnasiumi tanítók az 1809. évi január 6-ról kibocsátott legfelsőbb rendelet alapján, kedvezőbb scala szerint nyugdíjaztattak, jelesen 20 évi szolgálat után fizetésök felével 30 évi után egész fizetésűkkel. A nyugdíj jogosultság megítélésénél és a nyugdíj-összeg megállapításánál, rendszerint csak a megszakítás nélküli egy huzamban államszolgálatban töltött évek jöttek tekintetbe. Kegyelemből azonban többször számításba vétettek a megszakítással töltött évek is. A nyugdíj kiszabásnál alapul nem vétettek, a magyar királyi hétszemélyes, királyi és kerületi tábláknál, a horvátországi báni és kir. táblánál, az erdélyországi törvényszékeknél, a tartományi biztosságoknál, valamint a megyei és városi szolgálatokban töltött évek, mivel az ottani fizetések után hivatalos taksa nem fizettetett. Hanem, egy 1817-ik évből kelt legfelsőbb rendelet megengedi, hogy különös méltánylást érdemlő esetekben a városi vagy megyei szolgálatnak beszámítása legfelsőbb helyen indítványba hozathassák. Innen származott, hogy sokszor a városi vagy megyei szolgálatban eltöltött évek tekintetbe vétettek, máskor figyelmen kívül hagyattak. Gyakori a példa, hogy oly egyéneknek is nyugdijat engedélyezett a felség, kik állami szolgálatban épen nem, de oly más közszolgálatban működtek, melyek után rendszerint nyugdij nem járna.
