Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

860. SZÁM. 57 Ezen czél leginkább érethetik el, a relatív "határozott büntetési tételek által; azon rendszer által, mely mindenik büntetendő cselekmény büntetését, az a körül számbajöhető viszonyok megfigyelése mellett, biztos határok közé foglalva, a törvény által állapítja meg. A viszonylag határozott büntetési rendszer elfogadása által nagy jelentőséget nyer a büntetés mindkét végpontjának meghatározása vagy is azon hézag, mely mindenik esetben a birói arbitrálásra nyitva hagyatik. E szempontból szükséges a szabadságbüntetés mindenik nemét különböző fokokra osztani, ezt akként eszközölni, hogy a súlyosabb büntetendő cselekmények büntetésének fokozásánál tágabb tért nyerjen a biró, mint az enyhébbeknél. A törvényjavaslat az öttel való felosztást fogadta el, mit a felosztás egyszerűségén kivül, a határozott időhöz kötött szabadságbüntetés leghosszabb tartamának 15 évre tett tétele is ajánl. A bűntetteknek határozott idejű szabadságbüntetése e szerint ekként fokoztatik: 1 évtől 5 évig, 5 „ 10 „ 10 , 15 , Különbséget képez a fegyház és államfogház legalacsonyabb és a börtönbüntetés leghosszabb tartama, mert a fegyházbüntetés a 23. §. szerint 2 éven aluli tartamban épen nem, az államfogház pedig 5 éven aluli tartammal bűntett esetében nem állapitható meg. (20. §.) A börtön rendszerinti legmagasabb tartama a 25. §. szerint 10 évben határoztatott meg, mely csak is a 98. §-ban meghatározott rendkívüli esetben s ezenkivül még csak akkor emelhető fel 15 évre, ha a tiz éven felüli fegyházzal büntetendő egyén aggkora, vagy beteges volta s hasonló a 91. §-ban meghatározott körülmények a fegyház helyett enyhébb büntetési nemnek alkalmazását tennék szükségessé. A bűntett büntetésének határozott ideig tartó mint a három neme, az első vagy is a legalacsonyabb fokban 1 évtől 5 évig, 3 külön alfokozatra van osztva; a mennyiben bizonyos büntettek legenyhébb büntetése 2 évtől 5 évig, vagy 3 évtől 5 évig terjedhető tartamban határoztatott meg. Ily esetekben a biró arbitrálási joga a 90. §-ban megjelölt rendkívüli esetek kivételével szűkebb körben mozog, a mennyiben nem 5 évi, hanem a meghatározott minimum és maximum között, tehát 2—5, vagy 3—5 év között állapithatja meg a cselekmény büntetését. A büntetések kimérésénél ezek folytán s a 88. és 89. §§-ban foglalt utasítások szerint azon szabály szolgál irányul, hogy rendszerint, ha t. i. sem súlyosító, sem enyhítő körülmények nem forognak fenn vagy ezek egymást kölcsönösen egyensúlyozzák, a maximum és minimum közti középszám képezendi a büntetés tartalmául megállapítandó időt. Ha tehát 2 évtől 5 évig tartó büntetés van a törvényben meghatározva, ez esetben 3 évet és 6 hónapot állapitand meg a biró. Ezen szám emelkedhetik súlyosító körülmények miatt egész 5 évig vagy leszállítható enyhítő körülmények folytán 2 évre. A rendkívüli enyhítő körülményekre is kellő tekintettel volt a törvényjavaslat. Erre nézve mint fentebb is érintett két rendszer között lehetett választani: a) vagy mindenik büntetendő cselekménynél két külön büntetési tételt megállapítani, melyek egyike a közönséges viszonyok között alkalmazandó büntetés legmagasabb és legalacsonyabb mértékét jelöli meg; a másik pedig a rendkívüli enyhítés esetére alkalmazandó büntetés mérvéül szolgál; b) vagy pedig egy általános intézkedésben határozni meg a rendkívüli enyhítés határait és ezen határok között szabad tért engedni a bírónak arra, hogy a rendkívüli eset individualitásához alkalmazza a büntetést. A javavaslat ez utóbbit választotta, mert a rendkívüli esetekre biztos netovábbott meghatározni alig lehetvén, azon vélemény emelkedett túlsúlyra, hogy a nélkül, hogy a közönséges esetekben KBPVH. IROMÁNY. 1872—75. xx. 8