Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

56 860. SZÁM. A büntetések legcsekélyebb mértékének eltörlése szempontjából, tehát Genfre mint példára nem lehet hivatkozni. Eltekintve ugyanis attól, kogy a minden tekintetben kitűnő kis canton, melynek Bellotja a polgári, Dumondja pedig a büntető törvényhozás terén joggal számittatnak Európa első nevezetességei közé, nincs képesítve azon mintatörvénykönyv létrehozatalára, mely szemközt a világ első rendű államainak törvénykönyveivel, a követendő irány elveit szabja meg; ettől eltekintve azon kérdésre nézve, mely itt fennforog, a genfi törvények sem állanak elvi ellentétben a civilisált világ többi törvényeivel. A mit csaknem valamennyi büntetőtörvénykönyv elfogadott, a mit valamennyi ujabb büntetőtörvénykönyv tervezete fenntart, azt a tudósok állításaival és a tudomány érveivel, külön indokolni feleslegesnek látszik. A törvénykönyvek az élet és a tudomány származékai, mindkettőnek befolyása van azok megállapítására s a mit valamennyi törvény, a legújabbak is követnek, az nem lehet tudományellenes. Ezek azon indokok, melyek a törvényjavaslat büntetési tételeinek megállapítása körül követendő rendszer tekintetében elhatározók voltak, s melyeket az igazságügyminister a törvényhozás különös figyelmébe bátorkodik ajánlani. Nem ismerheti félre az igazságügyminister, hogy 1843 óta a magyar törvényhozás által megállapított büntetéseknél a minimumok sok esetben mellőztettek; de ezt még sem lehet a magyar törvényhozás irány eszméjének és még kevésbbé büntetőtörvényhozásunk jellemvonásának állítani. Először azért nem: mert ettől több esetben eltérések is történtek; igy az 1848: XVIII. törvényczikk 22, §-a 200 frtot mint absolut büntetési tételt állapit meg. A vadászatról szóló 1872-ik évi VI. törvényczikk 21., 22., 23., 24., 25., 26., 27. §§-ban mindenütt meghatároztatik a büntetés legcsekélyebb és legmagasabb mértéke; az ipartörvény az 1872: VIII. törvényczikk 87., 88. §§. szintén meghatározzák a büntetések két végső határát, és igy nem lehet állítani, hogy a büntetési minimumok elhagyása, a magyar közszellem által elfogadott s a törvényhozás által változatlanul fentartott elvet képezne. Be a legnagyobb figyelemre méltó s a minimumok elfogadása melletti legnyomatékosabb érvet találjuk büntető törvénykezésünknek s a büntetések kimérésénél követett birósági gyakorlatunknak, leginkább az arbitrarius büntetésekből származó állapotában. Igen gyakori a panasz, hogy a bíróságainak által kimért büntetések felette enyhék, hogy azok nem állanak arányban a bűntett nagyságával s hogy ez okból a legtöbb esetben nincs hatásuk. Azok, a kik a birói működés természetét közelebbről vizsgálták s ez egyes jelenségek okainak keresését tüzetes és beható tanulmány tárgyává tették, már régen felismerték azt, hogy a biró rendszerint igen nagy hajlammal bir a könyörületességre; egész életét az emberi cselekmények arányoldalának, az emberek gyöngeségeinek, hibáinek, ösztönei kitörésének megbirálásában töltvén, a szánalom és a könyörület akaratlanul is kifejlődnek a biró lelkében; ezen érzelmek folytonosan a cselekmények rugóinak keresésére hívják fel tevékenységét, mi által arra vezettetik a biró, hogy az elhanyagolt nevelésnek, a kornak, a vagyoni állapotnak, a szenvedélynek, az ösztönnek, a családi viszonyoknak gyakran nagyobb súlyt tulajdonit a bünösségi fok és a büntetés meghatározásánál, mint a mennyi az igazság és állami rend szempontjából helyes és kívánatos. Ezen természetes hajlam csak a törvényben találhatja ellensúlyát és csakis a humánus, de igazságos törvény által biztosittathatik a biró saját könyörérzetének, a társadalom pedig a biró lelkületének tévedései ellen. E biztosítékot a büntető igazságszolgáltatás terén a helyesen megállapított büntetési tételek nyújtják, melyek midőn egyrészről elengedő tért engednek arra, hogy a bűntett és a bűntettes a fenforgó esetre befolyással biró minden körülmény számbavételével biráltassék meg s a szerint határoztassék meg a büntetés; másrészről lehetlenitik vagy legalább nehezítik azt, hogy a büntetésnek a törvényben kitűzött igazságos mértéke, akár £gyik akár másik irányban mellőztessék.