Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

178 860. SZÁM. Alig lennénk képesek azonban ma már egyetérteni előbbi gyakorlatunk azon szabályával, mely kivétel nélkül nagyobb büntetést rendel azon bünszerzők ellen, a kik a tett végrehajtásában résztvettek, mint azok ellen, a kik, habár elhatározó okai voltak is a bűntett elkövetésének, de a tett véghezvitelénél nem voltak jelen; valamint téveseknek kellene tartanunk az eredménytelen, és részben a visszavont meghagyásra nézve fenállott rendelkezéseket is. Az 1843-ik évi törvényjavaslat fentartja a „bünszerző" elnevezést; ezen fogalom alatt egybefoglalva a tettest, valamint a felbujtót is, s mindkettőre az elkövetett bűntett, esetleg kisérlet (54. §.) büntetését rendeli. A bűnsegédre nézve határozott büntetési tételt nem állapit meg a javaslat, hanem a 69. §. végsorában kifejezett általános szabály szerint, — mindazonáltal a 70. §-ban meghatározott eset kivételével — enyhébben rendeli büntetni azon büntetésnél, mely a segéd közreműködésével elkövetett bűntett tettesét, illetőleg ennek felbujtóját a törvény szerint éri. Némi tekintethen meglepő, hogy mig a javaslat a kísérlet büntetéséül a befejezett bűntett büntetésénele bizonyos quotitását rendeli, a bűnsegédre nézve a quotitás rendszerétől teljesen eltér. Az akkori nézetek kifolyásának tekinthető, mely az azon időbeli német bűnt. törv.-könyvekben is, bár szűkebb határok között (badeni 146., 147. §§.) előfordul, hogy a feljelentésnek elmulasztása a részességről szóló fejezetben vétetett fel; holott csak addig válhatik valaki valamely bűntett elkövetésének részesévé, mig az nem követtetett el ; a bűntett elkövetése után annak elkövetésében többé senki sem lehet részes, kivéve, ha bizonyos nemű előmozdítást, illetőleg tevékenységet már előre megígért, mely esetben a súlypont az ígéretre esvén, a megígért segély joggal tekintetik a bűntett elkövetésének előmozdítására irányzottnak. Az 1843-iki törvényjavaslat szerkesztői mindazonáltal nagy gonddal és szakavatottsággal jártak el feladatuk megoldásában, a mit a részesség fogalom meghatározása körül felmerült s igen tanulságos nézetkülönbség is igazol. A választmány kisebbsége az anyagi törvénykönyv egyes rendelkezéseire nézve, melyek közé a felbujtóról szóló szakasz is tartozik, nem értvén a többséggel egyet, különvéleményt terjesztett az országgyűlés elé, mely különvélemény fontosabb része igy hangzik: „ Véleményünk szerint a feíbujtásnák, mint büntetés alá eshető cselekvésnek megítélésében lényeges mindenkor azon kérdés, hogy mi volt azon bűntett, melyre a feíbujtás történt. Mert a törvény nem határoz külön büntetést a felbujtásra, hanem a felbujtó mindenkor azon bűntettnek büntetése alá esik, mélyre valakit felbujtott. A törvény bünszerzőnek tekinti a felbujtót mindazon bűntettekre nézve, melyeket a tettes az ő felbujtása szerint elkövetett, s mindazokra nézve, mik azon büntettek elkövetésére mint eszközök szükségesek volánok, vagy azokból mulhatlanul következtek, és a felbujtó mindezekért ugy büntettetik, mintha azokat maga követte volna el; de oly bűntettekért, melyekre a felbujtó a tettest fel nem bujtotta, őtet büntetni nem lehet. Hogy tehát valaki mint felbujtó büntetés alá vonathassék, szükséges ellene bebizonyítani, hogy felbujtásában valamely büntettet határozottan kijelelt, mert ha az be nem bizonyittatik, miképen fogja megítélhetni a bíróság, hogy mi azon bűntett, melyre nézve a felbujtót bünszerzőnek kell tekinteni ? miképen fogja megítélhetni a bíróság, hogy a tettes épen azt, s épen csak annyit s nem mást s nem többet követett el, mint a mire a felbujtó által valósággal felbujtatott, s miképen fogja kimérhetni a felbujtónak büntetését? Ezen szempontból a következő indítványt terjeszté elé a kisebbség : „Felbujtónak pedig tekintetik, a ki valamely általa czélba vett s határozottan kijelelt bűntettnek elkövetésére: a) Szóval vagy Írásban mást világosan és egyenesen felszólított és reávett. b) Bérrel vagy jutalom ígéretével mást arra elcsábított.