Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

860. SZÁM. 177 tése, főleg az egyes esetek mikénti elintézésének eriticai elemzése s az eredményeknek ezen elemekből merített összefoglalása és csoportosítása által lévén eszközölhető; minthogy a közvetlen feladatra nézve különben is csak az bir kiváló érdekkel, a mi a múltból fejlődvén, mint élő gyakorlat vagy tényleg fenáll, vagy a mai gyakorlatot közvetlenül megelőzte: ez okból a régi kornak egy más rendszerbe átment és teljesen átváltozott maradványaival nem foglalkozhatunk. Czélszerünek látszik azonban azon irányeszméket felemlíteni, melyek részint átvezetőül szolgáltak a mai gyakorlatra, részint ebben jelenleg is fentartatnak. Vuchetich megkülönbözteti a physikai és az erkölcsi bűntetteseket, s ezek között a szövetségben egyesülteket és a szövetség nélkül közreműködőket; továbbá a bünsegitőket, illetőleg társakat és a bünkedvezőket, a fautorokat. Általános szabályul állítja fel szerzőnk azon tételt, hogy ha több bünszerző szövetkezett valamely bűntett elkövetésére, valamennyien bünszerzőnek tekintetnek ugyan, de nem büntettetnek egyenlő büntetéssel. Ha például több physikai bünszerző működött közre, akár az egyiknek cselekménye önmagában eredményezte legyen a büntettet, akár pedig mindegyiknek külön-külön cselekménye által jött legyen létre a bűntett, mindegyik bünszerző egyenlő büntetéssel volt büntetendő. De ha több physikai és erkölcsi bünszerző részint mint determináló, részint mint determinált, vagy mint determináló és egyszersmind determinált okozók járultak a bűntett elkövetéséhez: ez esetben részességük foka szerint büntettettek, s nagyobb volt azok büntetése, a kik szövetségben egyesültek, mint azoké, a kik szövetség nélkül működtek közre. Nagyobb volt azok büntetése, a kik a tett végrehajtásánál működtek közre, mint azoké, a kiknek nem volt részük a tényleges véghezvitelben. Súlyosabb büntetés érte azokat, a kik másokat is csábítottak a szövetségre. S végre több értelmi bünszerző közül itt már nem „auctor morális", hanem auctor intellectualis használtatik: az büntettetik a legsúlyosabban, a kinek tanácsa volt döntő arra nézve, hogy a physikai auctor a büntettet elkövette. A meghagyásnál állítja Vuchetich, hogy a magyar joggyakorlat szerint a meghagyó az esetben is büntettetik, ha az, a kinek a tett elkövetését meghagyta, nem hajtotta azt végre, sőt ha meg sem kísérletté a véghezvitelt. De büntettetik az is, a kinek a meghagyás adatott, habár semmit sem tett a végre, hogy annak megfeleljen; a büntetés csupán azért éri őt, mert a meghagyást elfogadta. Büntettetett a meghagyó — a mandans — az esetben is, ha meghagyását a bűntett elkövetése előtt visszavonta, s a bűntett ezen visszavonás következtében meg sem kezdetett. A büntetésre nézve fenállott gyakorlatot Vuchetichnek következő szavai ismertetik meg: „Socio delicti factum plene imputari non potest, quemadmodum auctori delicti; quia socius non est causa necessaria existentiae facti." A mai szempontból tekintve joggyakorlatunknak fentebb kiemelt szabályait, azok a helyes és a téves tanok vegyületét mutatják fel; de a tévedések daczára is általában helyesebbek, mint azok, melyeket akár az 1791-ik, akár az 1810-ik évi franczia Code pénal állapított meg, s melyek az 1851. évi porosz és az 1852. évi ausztriai büntetőtörvényekben is foglaltatnak. Különösen helyes a cselekmény büntető természetének és bünösségi fokozatának megfelelő azon nem csupán theoreticai, hanem az imputatiora is elhatározó különbség, mely a bünszerzők és a segítők között tétetett; míg a franczia Code pénal a bünszerzők és a segédek között a büntetés tekintetében — némely kivételt mellőzve, nem tesz különbséget, s ez által a legnagyobb igazságtalanságot emelte törvénynyé. KÉPVH. IBOMÁNT. 1872 —75. XX. 23