Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

156 860. SZÁM. tást eredményezi; de még sem történt meg minden, a mi a törvény e két bűntett létezése követel; minthogy nem következett be a halál, illetőleg a tűz, a minek bekövetkezése e két bűntett létének a törvényben meghatározott lényeges feltételét képezi. De ha a tett maga fejezi be a büntettet, például a lopás, a csalás esetében, ha a bűntett teljességéhez a tettből származó vagy ez által közvetített eredmény nem szükséges : mi marad fenn ezen esetekben, mint a bevégzett bűntett speciális criterionja, ha a kísérlet mindent absorbeál, a mi a bevégzett bűntett létrehozatalára szükséges. Ha a tettes nem az ő tulajdonához tartozó ingó dolgot másnak birtokából vagy birlalatából el tulajdonítási szándékkal elvett, ezzel mindazt megtette, a mi a bűntett bevégzésére az ő részéről szükséges volt; de ezzel ki van merítve a bevégzett lopás fogalma/Joggal kérdezhető tehát: Lopás esetében mikor van bevégezve a kísérlet? s miben különbözik a bevégzett kísérlet a bevégzett bűntettől? Ezen csaknem legyőzhetetlen nehézségek indítottak némely jogtudóst arra, hogy a kisérlet és a kísérlet fokainak a büntető-törvénykönyv általános intézkedései közüli elhagyását s mindenik bűntettnél a kísérletre vonatkozó rendelkezésnek az azon bűntettről intézkedő különös részben leendő befoglalását indítványozza. Ezek közé tartozik Rossi is, kinek e kérdésre vonatkozó véleménye a következő szavakban van kifejezve: „Mi azt hiszszük, hogy a legbiztosabb mód az egyedüli, mely észszerű és egyszersmind gyakorlati is, az, ha a büntető-törvénykönyv mindegyik fejezete megtoldatnék a kísérletre vonatkozó intézkedésekkel. ' Ebben van az 1843-ik évben követett rendszer megfejtése. Törvényjavaslatunk készítői ismerték minden addigi megállapitás hibáit, ismerték az egyikyek ugy, mint a másiknak veszélyeit; mi természetesebb tehát, mint az, hogy az ismert hibákat elkövetni nem akarván, a lehetőleg legjobb utánitörekvésükben mellőzték mindazt, a minek helytelenségéről meg voltak győződve. Nincs is természetesebb, mint az, hogy e végett azon utat választották, melyet a tudósok egy része — s ezek közt a legelső tekintélyek egyike — Rossi jelölt ki. Kimutattatott, hogy mindkét íormulázása a bevégzett kisérlet fogalmának lényeges hibában szenved. Ezt ma már senki sem tagadja, s a mit Bemer ezek helyett felállithatónak vél, hogy t. i.: „Bevégzett kisérlet létez, ha a tettes az eredményre irányzott cselekményt sikertelenül hajtotta végre", — ez is csupán azon bűntettekre nézve áll, melyek fogalmához egy bizonyos eredmény tartozik, s lényegében nem különbözik a braunschweigi s a badeni büntető-törvénykönyvekben foglalt meghatározásoktól. Általános formulával tehát nem határozható meg a bevégzett kisérlet. De nem kerültetik ki a hiba az által sem, ha az általános fogalommeghatározásnak mellőzésével mindenik bűntettnél különösen mondatnék meg, hogy mely esetben, mely cselekmény által van ezen egy büntettet illetőleg megkezdve vagy befejezve a kisérlet? Ezen methodus a kiemelt hibákat nem kerülné ki, hanem azokat még a casuistika veszélyeivel is növelné. Ez oka annak, hogy a legújabb törvénykönyvek — az 1855-ik évben revideált, szászországinak kivételével — nem csupán a megkezdett, hanem a bevégzett kisérlet fogalmának meghatározását is teljesen elhagyták. Már az 1850. évi porosz s az 1861. évi bajor büntető-törvénykönyvek nem tartalmaznak szabályt sem a megkezdett, sem pedig a bevégzett kisérlet fogalmának meghatározására. Nem vettek fel ily határozványt a német birodalmi és az 1867-ik évi belga büntető-törvénykönyvek, sem az ausztriai és az olasz törvényjavaslatok. Ezen igen egyszerű és leghelyesebb rendszer szerint nem vonatik a törvény intézkedései közé a mi a tudomány spherájába tartozik; nem határoz a törvényhozó arról, a mit meghatározni nem képes, a mire nézve a jogász nézeteit és meggyőződését csakis a tudományból merítheti és álla-