Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

880. SZÁM. 151 II. A kísérletnek három foka van: a) a bevégzett kísérlet — „conatus delicti perfectus;" b) a legközelebbi vagy közeli kísérlet — „conatus delicti proxiraus vagy delictum attentatum;" c) a távoli kísérlet — „conatus remotus, seu delictum attentatum." III. A kísérlet enyhébben büntetendő, mint a bevégzett, illetőleg a jogsértő eredményt maga zitán vont bűntett— „Conatum delicti ordinaria poena, —• ez alatt természetesen a poena delicti perfecti, illetőleg consummati értendő — affici non posse, res ipsa loquitur." Megemlítendő, hogy a TH-dik pont nem vonatkozik a büntettek kísérletére, melyek a törvény s a fenálló törvényes gyakorlat szerint a bevégzett büntettél egyenlő büntetés alá esnek; mint •a felségsértés, a hűtlenség s a pénzhamisítás kísérlete. E kivételes esetektől eltekintve a magyar törvények és gyakorlatnak a kísérletre vonatkozó s 1848-ig elfoglalt álláspontja, a nevezett jogtudós munkájának következő szavaiban van kifejezve: „Major poena manere debet conatum delicti perfectum, quam conatum proximum seu delictum attentatum; minima verő conatum remotum seu delictum inchoatum ét interdum pro ratione tár*. cumstantiarum omnino nulla." Mennyiben egyez meg ez a külföldi, s különösen a rendszeres büntető-codex behozatala, illetőleg a kísérletről szóló tannak, olasz források alapján eszközlött átvizsgálása és kiigazítása előtt Francziaországban elfogadott gyakorlattal, ez kitűnik Ortolannak „Éléments de droit pénal" czimü munkájából, melyben a francziaországi régi joggyakorlatnak e kérdésre vonatkozó álláspontját ismertetve, következőleg nyilatkozik : A régi joggyakorlat nem vette a kísérletet oly korlátolt értelemben, mint azt mi vesszük. A régi gyakorlat szerint a kísérlet azonnal kezdődött, mihelyt a tettes valamely előkészületet, valamely lépést, valamely cselekményt tett, mely kitűzött czéljának elérésére volt irányozva, habár e cselekmény csupán az eszközök megszerzésében, vagy azok feletti rendelkezésben állott; mindazonáltal számbavette •a régi gyakorlat e cselekmények különböző árnyalatait, megkülönböztetvén a távoli kísérletet — conatus remotus — mely nem ment tul az előkészületi cselekményeken (cum quis exempli gráfia gladium strinxerit), a közeli vagy a legközelebbi kísérlettől — conatus proximus — midőn a tettes már a véghezviteli cselekményig vagy az utolsó cselekményig jutott, mely által egyenesen eszközlendő volt a bűntett (ubi exempli gratia percusserit). A biró arbitrálhatási hatalmánál fogva képesítve volt a büntetést a kísérletnek távolabbi vagy közelebbi foka szerint enyhíteni.'

1 Lényegben megegyez ezzel Hélie-nek az 1791. évi code-pénal, illetőleg a IV-ik év prairial havában létrejött törvény előtti gyakorlatra vonatkozó állítása is, a ki egyébiránt világhírű munkájának több helyén a magyar gyakorlatra, s különösen Yuchetichnek fen megjelölt munkájára is hivatkozik, sőt annak egyes helyét szószerint idézi. A kérdés azon időbeli álláspontját a római jogból, illetőleg a római jog idevonatkozó tételeinek a későbbi tudósok által eszközölt általánosításából származtatja Hélie. „A tudósok megkülönböztetik a legtávolabbi s a bűntetthez legközelebb lévő cselekményeket. A legtávolabbi cselekmény csupán enyhe büntetéssel büntettetett, mert in adu remoto potest esse spes jpoenitendi, quae non est in proximo. A közeli cselekmény ekként jelöltetett, meg: aetus ultimus, qui a déliquente agendus est ad eriminis perfectionem." Áttér Fartmám azon állítására, mely szerint a nem legsúlyosabb büntettek kísérleténél a legközelebbi kísérleti cselekmény az aetus proximus is enyhébben büntetendő, mint a bevégzett bűntett, a mire nézve helyesli Tiraguean következő indokolását: „Nam quod delictum attentatum habeatur proconsummato, non est seamdum rerum naturam atque veritatem, sed ex fictione."