Képviselőházi irományok, 1872. V. kötet • 285-362. sz.
Irományszámok - 1872-312. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentése, a főrendiház 1873. február 7-én tartott 29-ik ülésének jegyzőkönyvében foglalt, „a hadsereg és honvédség lószükségletének fedezéséről mozgósitás esetén” szóló törvényjavaslatot illető módositások tárgyában
312. SZÁM. 125 állam által megtéríttessenek, a mi a honvédelmi minister képviselője által a központi bizottságnak tett nyilatkozata szerint a lóavató bizottságok által eszközölhető, és gyakorlati akadályokba nem ütközik; ennélfogva a főrendiház módositványa helyett a központi bizottság a képviselőháznak a 13. §. következő szavakkal való megtoldását ajánlja: „Valamint a lovak az állítási helyre és onnét visszaszállításának hid-, vám- és rév dijai államilag megtérítendők. A törvényjavaslat végrehajtása körül felmerülendő költség fedezését, s azon alapokat illetőleg, melynek terhére e költség rovandó lesz, mely kérdés elintézésére a képviselőház figyelme a főrendiház' jegyzőkönyvében 196. sz. alatt közölt határozat által felhivatik, a központi bizottság a honvédelmi minister képviselőjétől azon felvilágosítást vette, miszerint ez iránt közigazgatási utón szándékoltatik intézkedés tétetni azon utasításokban, a melyek e törvényjavaslat végrehajtása tárgyában a honvédelmi minister által kibocsátandók lesznek. E szerint a rendes évi eljárásnál a törvényhatóságok részéről jelenlevő lóavató bizottsági tagok költségeit a törvényhatóságok viselik, a melyek ezen költségeiket addig, míg a törvényhozás a törvényhatóságok pénztárai iránt másként nem intézkedik, költségvetéseikben az eddigi tételeken felül felvehetik és azok külön utalványozását a belügyminister utján eszközlik. A közös hadügy-, illetőleg a honvédelmi minister részéről kinevezett bizottsági tagok költségei ellenben, valamint mozgósítás bekövetkeztével a bizottságoknak és a leállításnak összes költségletei, a szükséglet arányában a közös hadügy-, illetőleg a honvédelmi minister költségvetését terhelik. Ezek folytán a központi bizottság a költségek kérdését közigazgatási utón megoldhatónak vélvén, a képviselőháznak törvényhozási közreműködését szükségesnek nem tartja s nem ajánlja. Ezzel szemben Tavaszi Endre előadó a VI. osztály részéről különvéleményt jelentett be, a fenntebbi határozatoknak a törvényjavaslatba a 13. és 14. §§. közé igtatandó uj szakaszban való felvétele iránt. Kelt Pesten, 1873. márczius 17-én. Pulszky Ágost s. k., központi előadó. Melléklet a 312. sz. irományhoz. Különvélemény. Uj 14-ik §-ul felvétessék. A rendes évi eljárásnál a törvényhatóságok részéről jelenlévő lóavató bizottsági tagok költségeit addig, mig a törvényhozás a törvényhatóságok pénztárai iránt másként nem intézkedik, költségvetéseiben az eddigi tételéken felül felvétetik és azok külön utalványozását a belügyminister utján eszközlik. A közös hadügy-illetőleg a honvédelmi minister részéről kinevezett bizottsági tagok ellenben, valamint a mozgósítás bekövetkeztével a bizottságnak és a leállításnak összes költségei a szükség arányában a közös hadügy-, illetőleg a honvédelmi minister költségvetéseit illetik. Budapest, 1873-ki márczius 24-én. Tavaszy Endre s. k., fest-ferenczvárosi kerület képviselője.