Képviselőházi irományok, 1872. II. kötet • 99-152. sz.

Irományszámok - 1872-144. Az állandó pénzügyi bizottság általános jelentése az 1873-ik évi államköltségvetés tárgyában

144. SZÁM. 285 A legüdvösebb, a leghasznosabb beruházásokat sem szabad az erők tulfe.szitésével megszerezni. Fokozatosabb fejlesztést, óvatosabb előrehaladást követel a pénzügyi helyzet a költségek ezen ágazatában is. Másfelől azonban az adóreform nagy munkájának minél előbbi foganatbavétele által az adóteher igazságos fölosztása — egyenlősítése mellett az állam folyó jövedelmeinek fokozására kell törekedni, és igy helyreállítani az államháztartásban az egyensúlyt. A bevételi források fokozatos természetszerű emelkedése egymaga ma már nem elég kiadásaink fedezésére, mert ezeket annyira emeltük már, hogy államjövedelmeinknek fokozása nélkül a hiánynak költségvetéseinkből kiküszöbölése nem fog megtörténhetni. Ép ezért már ezen szempontnál fogva is kénytelen a bizottság ismételve hangsúlyozni, hogy az adóreformok mielőbbi megkezdése immár halaszthatatlan. E nélkül nem eszközölhető államháztartásunk rendezése; lehetetlenné válik, hogy egy biztos, rendszeres, helyes, a közgazdászati tekintetek számbevételével haladó pénzügyi politika vezesse lépteinket; adóreform nélkül ilyen pénzügyi politika állandósítása épen nem is képzelhető. Azon mélyen ható nagy befolyásnál fogva, melyet az adótörvények az ország összes köz- és magánviszonyaira, a földmivelés, ipar és kereskedés érdekeire, az értékre magára, a magán- és közhitelre, az összes anyagi érdekekre gyakorolnak mindezen érdekek, melyek az állam fejlődésének életfeltételeit képezik, sürgetőleg követelik a végleges, az állandó adórendszer megállapítását. A helyzet, melyben pénzügyeink ma állanak, komoly és óvatosságra int; pénzügyi kezelésünk első évében rendes kiadásainkat, rendes jövedelmeink fedezni birták, s ha kiadásaink fokozásában lépést tartottunk volna a jövedelmek emelkedésével, ha alkotmányos életünk legelső éveiben már 1868-ban többek között a kamatbiztositások czimén nem kötöttük volna le az .állam anyagi erejét oly nagy terhekkel, melyeket államháztartásunk ma érez csak igazán, a helyzet ma másként állana. Ma sem olyan az, hogy a felett kétségbeesni kellene. Nem olyan az, hogy gyökeres megjavításának lehetősége fenn nem állana; de nagyon elérkezett ideje, hogy komolyan gondoskodjunk államháztartásunk rendezésének nagy munkájáról. Állami rendes jövedelmeink ma már 197,703.095 forintot tesznek bruttó, ami 126—4 27 millió nettó-jövedelemnek felel meg. E jövedelmek évről-évre szaporodnak, főleg azon czimeken, melyeket az adóképesség erősödése, a jólét emelkedése tesz jövedelmezőbbekké. Az adóreform keresztülvitele államjövedelmeinknek jelentékeny fokozását fogja eredményezni. A nagymérvben létesített beruházások ezután fognak gyümölcsözni valóban. Ha a kiadások megállapításánál és jövedelmeink meghatározásánál azon irányban haladunk, a melyet a bizottság, mint jövőre egyedül helyeset kijelel, államháztartásunk rendezését biztosan eszközölni fogjuk, de épen e czélból a helyzet méltó okot szolgáltat arra, hogy a tisztelt képviselőház figyelembe vegye a fedezésnek azon módját, melyet a bizottság e rendes deficitre nézve javaslatba hoz. Az állam rendes kiadásai és bevételei közt mutatkozó hiányt kölcsön által fedezni egész államháztartásunkra kiható legveszélyesebb következések nélkül nem lehet. Az ország közhitelének érdekei parancsolólag követelik, hogy az állam mindennapi rendes szükségletei a közjövedelmekben teljes fedezetet találjanak. De ezt sürgetik a jövő tekintetei is. A jelen nemzedék vállaira hárítani egyedül mindazon terheket, melynek gyümölcseit a jövő fogja élvezni, melyek a jövő érdekében tétetnek, nem lehet, — a múltból örökségkép átszállott nagy terheket a jövő minden terhével együtt, egyaránt