Képviselőházi irományok, 1872. II. kötet • 99-152. sz.

Irományszámok - 1872-103. 1872-ik XXVII. törvényczikk a Győrtől Sopronon át Ebenfurt irányában az ország határáig vezetendő elsőrendű gőzmozdonyvasut kiépitéséről

103. SZÁM. Ugyancsak jogában álland a kormánynak az építési munkákat megindításuk után is, a fentebb elősorolt érdekek szempontjából azok felülvizsgálatáig bármikor megváltoztatni. Azon változtatások költségeit, melyek akár a kormány kivánata, akár az engedélyes kérelme folytán eszközöltettek, az építési alapból az engedélyes viseli. Az építésnél általában a fennálló építési és rendőri szabályok szerint kell eljárni, különösen a meglevő közlekedési utakat mindaddig megbontani nem szabad, mig ezek helyett ujak nem állíttattak, vagy legalább mig ideiglenes utak iránt (az illető hatóság beleegyezésével) gondoskodás nem tétetett. Ha egyébiránt a felülvizsgálat után kitűnnék, hogy a pálya építése alkalmával a vizek leve­zetése iránt tett intézkedések, valamint a közlekedés szempontjából megállapított átjárók a tényleges szükségnek meg nem felelnek, az engedélyes a kormánynak e tekintetbeni intézkedéseit a felülvizsgálat után is, 3 éven át a 30-ik §-ban előre látott tőke szaporítás nélkül lesz köteles teljesíteni. 3. §• A pálya alépítménye csak egy vágányra állítandó elő, és ennek megfelelőleg a terület kisa­játítása egyelőre annyi térfogatra szoritkozhatik, a mennyi egy egynyomu sinuthoz és a kitérőkhöz, nemkülönben az állomásokra megkívántatik. Mihelyt a forgalom annyira növekedett, hogy a tiszta jövedelem a befektetett tőke névleges összegének 8°/ 0-os kamatját eléri, köteles engedélyes a kormány kívánatára minden kártalanítás nélkül a felhívástól számított 3 év alatt a második vágányt létesitni. A kormány minden más esetben is kívánhatja a 2-ik vágány előállítását s köteles azt az engedélyes a kormány által kitűzendő határidő alatt lerakatni, csak hogy ez esetben a kivitel módozata s a megkívántató tőke beszerzése iránti részletes határozmányok, az államkormány által az engedélyes­sel egyetértőleg lesznek megállapitandók. 4- §• Az engedélyes által letett biztosíték az egész vonalnak akadálytalanul történt felülvizsgálata (Collaudirung) után fog visszaszolgáltatni. 5. '§. Ha más pályák beágazása, pályaudvarok közös használata, kocsikölcsönzés és az ezekért járó kárpótlás iránt az illető társulatok közt egyezmény nem jöhetne létre, az ezek iránti feltételeket a kor­mány határozza meg. 6. §. A kisajátítási jog az 1868. évi LV. t. ez. értelmében az engedélyezett pálya kiépítésére az engedélyesnek megadatik. 7. §. Az engedélyes köteles a postát és a postakezelőket az 1867. évi vám- és kereskedelmi szövet­ség 8-ik czikkében elfogadott 1851. évi november 16-án kelt vasúti üzletrend 68. , §-a értelmében a rendes személyvonatokkal ingyen szállítani, és e tekintetből a végállomásokról naponkint induló vonatok közül egynél minden irányban ugy az indulási órát, mint a menet gyorsaságát a közmunka és közle­kedésügyi minister a kereskedelmi ügyi ministerrel egyetértőleg határozza meg. > KKFVH. IEOMÁNY. 1872 — 75.11. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom