Képviselőházi irományok, 1869. XVI. kötet • 1441-1460. sz.

Irományszámok - 1869-1441. Jelentése a vallás- és közoktatásügyi ministerium felügyelete és kezelése alatt lévő különféle alapok és alapitványok jogi természetének megvizsgálására kiküldött 12 tagu bizottságnak

1441. SZÁM. 195 55-ik szám. Nagyságos osztálytanácsos ur ! Különösön tisztelt uram! Nagyságod szives volt Győrffy Gyula barátommal együtt tett megkeresésünk folytán f. hő 3-kán költ becses levelének kapcsolatában a vallás-alapra vonatkozó némely irományokat nekem megkül­deni, s midőn ezért ugy magam részéről, mint a vallás-alap iránti véleményadással velem együtt megbí­zott albizottsági tagtársaim Péchi Tamás és Győrffy Gyula képviselő urak nevében is köszönetünket kije­lenteni szerencsém van, bátor vagyok egyszersmind nevezett tagtársaim megbízásából is Nagyságodat ujjolag tisztelettel megkérni, hogy számunkra még azon egyéb iratokat is megszerezni méltóztassék, me­lyeknek ismeretét minden eddig közlött iratoknak tüzetes átvizsgálása után szükségesnek véljük arra nézve, hogy a reánk ruházott kötelességnek megfelelhessünk. E kéréssel mint szóval, mint elől emiitett becses levelében tett szives ajánlata folytán idő­nyerés végett is egyenesen Nagyságodhoz fordulok, mint a kihez e tekintetben azon alkalommal, midőn 'm. h. 27-én a miuisteriumban megjelentünk, maga a vallás és közoktatásügyi minister ur is bennünket személyesen utasítani méltóztatott; de kérésemet magához a ministeriuinhoz is kész vagyok intézni, azon esetre, ha ez útnak követésére Nagyságod maga utasítana. A mi a tárgyat magát illeti : Mi a vallás-alap jogi természete iránt véleményadással lévén megbízva, főfeladatunknak tekintjük felderíteni, hogy ezen alap mely alkatrészekből áll, kinyomozni ezen alkatrészek mindegyiké­nek forrását, eredetét, eredeti rendeltetését, időközben netalán törtónt átalakulását, vagyis azon ténye­ket, melyek az idők folytán következvén be, a kérdéses alap, vagy egyes részei jogi természetének mó­. dosulását esetleg eredményezhették. Ezen szempontból indulván ki, kérésünk következőkben öszpontosul : I. A velünk közlött vezérokmányok jegyzékének bevezetésében említtetik, hogy a vállás­alap összes tömegében benne foglaltatik a) a horvátországi vallás-alap jutaléka, — b) a Comisaariaticus alap, — c) a katonai-határőrvidéki vallás-alap, — d) a fiumei vallás-alap, — e) Horvát-Slavonország azon követelése, melyet a kincstár, s az alapítványi alapok között törtónt jószágcsere folytán az ingat­lanokra nézve támasztott. Természetesnek fogja tehát találni Nagyságod, miszerint óhajtanánk tudni: a) Hogy volt-e eredetileg külön horvátországi vallás-alap ? vagy csak később és mikor, s mi módon választatott el az összes vallás-alaptól ? és mily alapon jeleltetett ki azon összegben, mely a vezérokmányok jegyzékében szám szerint van kitéve ? b) Hogy mi legyen eredete a Comissariaticus alapnak, mely a közlött iratok szerint a" bos­nyákországi papság neveltetésére van rendelve ? c) Hogy mi az eredeti rendeltetése a katonai*határőrvidéki ós a fiumei vallás-alapoknak, mint már korábban- is fennállók csatoltattak-e azok az összes vallás-alaphoz, vagy attól utóbb, mikor, miért és miképen választattak, ós épen a kitett összegekben el ? 25*

Next

/
Oldalképek
Tartalom