Képviselőházi irományok, 1869. XII. kötet • 1148-1246. sz.
Irományszámok - 1869-1152. Törvényjavaslat a buda-pesti indóházakat összekötő vasut létesitése tárgyában
20 1152. SZÁM. ipar érdekeit sem szolgálná azon mérvben, mint a belső, mert minden e czélnak szolgáló telepitvénynek vagy a várostól vagy a vasúttól távolabbra kellene elhelyezkednie, mi a szállítási árakat tetemesen növelné. Végre nem téveszthető szem elől azon nagy mérvű anyagi előny, mely a pályának a belső vonalon vezetése az ország fővárosának biztosit, melytől ha a vasút, Pestváros határán kivül tervezett külső vonalra helyeztetik, teljesen elesik. Egy pillanat a térképre világosan mutatja, hogy e két leirt vonal között netán gondolható minden más pálya az előbbieknél hosszabb, ós igy drágább is, a forgalom ós kereskedelemre nézve pedig kedvezőtlenebb ós terhesebb volna, anélkül, hogy az első vonalnak bármely előnyével is birna. Központi pályaudvar. Az e jelentés elején idézett képviselőházi határozat 2-ik része egy központi pályaudvar tervezete ós költségvetésének bemutatásával bizott meg. Kétséget nem szenved, miszerint a tisztelt házat ezen határozata hozatalában azon szándók vezérelte, hogy a személy- ós áruforgalomnak a lehető kényelem ós olcsóság szereztessék meg, különösen I edig ne kénytelenittessenek sem a személyek, sem pedig az áruk egy pályaudvarról a másikra vándorolni, azért, hogy az egyik vagy másik pályát vehessék igénybe. Ezen intentionak a berendezések két neme felel meg: az egyik egy szoros értelemben vett központi pályaudvar létesítése, a másik pedig a pályaudvarok berendezésének, pályák összeköttetésének, menetrendek megállapi'ásának ós forgalmi egyezségeknek olyatén létesítése, hogy ugy a személyek, mint az áruk minden akadály nélkül bármely pályaudvarban tetszés szerinti irányba felvétetvén, idő és költsógvesztesóg nélkül szállíttassanak rendeltetésük helyére. Az első megoldás, hogy a követelményeknek némileg megfeleljen, a ministeriumban készen fekvő tervezetek szerint 5.750,000 ínba kerülő központi teher; és legalább 3 000,000 frtba kerülő központi személy-pályaudvar építését igényelné, mely építményekhez sem a magánvállalkozás, sem a meglevő vasutak hozzájárulását nem lehetvén reményleni, azok az állam költségén volnának előállitandók. E mellett a szakértők egyhangú véleménye szerint ezen intézkedés által a kívánt czél még sem érethetnék el ugy, mint azt a kereskedelmi ós utazó közönség a forgalmi eszközök mai fejlettségénél méltán elvárhatják, mert a kezelést bonyolítaná ós drágítaná, sőt bizonyos esetekben a forgalmat egészen meg is akaszthatná. . Azonkívül a külföldön meglevő példák ós ugyanott tett tapasztalatok szerint, sem mutatkozván a központi pályaudvarok létesítése kívánatosnak; a tisztelt ház intentioinak a 2-ik módozat szerint helyesebben és mindenesetre sokkal olcsóbban lehet megfelelni. E kitűzött czól elérhetésének első feltótele az összekötő vasút, másodika a pályaudvaroknak kellő berendezése, és ezek létesítése után a szükséges menetrendek és egyéb forgalmi egyezségek megállapítása, mint az már fenntebb is említtetett. Az első feltétel foganatosítása már az előadottakban tárgyaltatott. A másodikra nézve mindenek előtt oda hatott a ministerium hogy a cs. kir. sz. államvasuttársaság pályaudvarát ugy alakítsa át, hogy az a fokozódó igényeknek ugy személy valamint áruforgalom tekintetében megfeleljen ós az összekötő vasút megnyílta után a fennt érintett forgalmi iutózkedóseket lehetségessé tegye. A nevezett társulat e kívánalomnak készségesen sőt részben megelőzőleg megfelelt, átalakítási tervezeteit, melyek több millió forintba kerülnek, nagyobb részt már beterjesztő, építkezéseit megkezdó ós részben már foganatosiíá is. Második sorban a m. kir. állampálya pesti pályaudvarának megfelelő elrendezéséről kellé gondoskodni, mely már jelen forgalmának sem képes megfelelni. Hogy a személyforgalomnak, mely már most, midőn e vasút vóg x outjai még jelentéktelen helyeken vannak, naponta két egész háromezer személyt tesz, nem