Képviselőházi irományok, 1869. XI. kötet • 1081-1147. sz.

Irományszámok - 1869-1114. Törvényjavaslat Buda és Pest fő- és szabad királyi városok beligazgatási szervezéséről

1114. SZÁM. 177 külső szervezését, a következő §. rendelkezést foglal magában arra nézve, hogy a tanács tagjai más kere­setszerü hivatallal vagy üzlettel ne foglalkozzanak. Ezen intézkedés egyáltalában nem mondható fölösleges­nek a fővárosban, hol az illető tisztviselők állásával összeférhetlen ilynemű mellék foglalkozásokra bő alka­lom kínálkozik. Következik ezek után a 61. §-ban azon működési térnek, melyet a tanács törvényhatósági szer­kezet kebelében elfoglal, határozott megjelölése. Külön szakasz az utána következő 62-ik feladatul tűzi ki a tanácsnak a városi közvagyon, ós mindennemű városi pénzkezelésre való közvetlen felügyeletet, a városi számadások elkészítéséről és szabályszerű megvizsgálásáról való gondoskodást másra, mint a tanácsra bízni nem lehet, mert ezt sem a csak időre együtt levő közgyűlés, sem pedig ennek e végből netán kirendelendő küldöttsége hatályosan a miatt nem gyakorolhatná, mivel bármily pontosan teljesített pénztári egyszerű rova­tolások által, a kezelésben netán előfordult hiányok, a napi bevételek és kiadások sokasága ós sokfélesége miatt, föl nem deríthetők, ós mivel természetszerűleg a felügyeletet ós ellenőrzést a városi összes pénzkeze­lés egyes szakmáiban csakis azok gyakorolhatják sikerrel, kik a bevételek és kiadások alapját képező hiva­talos tárgyalások és intézkedések részleteibe vannak avatva; kik a saját szakmájukban befolyni kellő és kiadandó pénzekről tudomással kell, hogy birjanak, ós kik ennélfogva a közpénzek szabályszerű kezelésére nézve felelősökké is tétethetnek. Ezen felelőség ugyanezen §. második kikezdósében a tanács minden tagjára egyenkint, ós az összes tanácsra egyetemleg van kimondva a fennálló törvények értelmében. Ezen törvények különösen az 1715. 77. t. ez. 3. §. 1723. 63. t. ez. 12. §. az 1848. XXIII. t. ez. 17. §-a ós az 1870. XLII. t. ez. 75. és 76. §§-ai. A hátra levő három szakasz jelesül a 63., 64. ós 65. §§. a tanács működésének alaki részé­vel foglalkozik. Először is az egyes közigazgatási és gazdászati ágak szerint a tanács kebelében külön ügyosztá­lyok szervezése, ós mindegyikének élére egy-egy tanácsnok állítása rendeltetik el: oly rendszabály, mely nélkül a nagyszámú teendők czólszerü felosztását, áttekintését ós nyilvántartását, végre azoknak tárgy- és alakszerűén helyes elintézését várni nem lehet. Azután a tanács testületi tanáeskozmányainál és határozatainál követendő szabmányok soroltatnak elő, valamint az úgynevezett folyó ügyek elintézése körüli módozat is előadatik oly czélból, hogy az újonnan megalakítandó tanács azonnal ós jövőre is a keretet, melynek körén belül tisztében eljárnia kellend, már készen találja. E mellett azonban fenn van a törvényhatóság elhatározásának tartva, hogy a tanácsi ügy­kezelés részleteit külön utasítással szabja meg. A tanács határozatainak felebbezéséről azon oknál fogva látszott szükségesnek a 65. §-ban olvas­ható rendelkezés, mert ez azon pont, melynek eddig sok esetben tapasztalt téves felfogása az ügymenet rendszeres lefolyását igen megnehezitó. Azon tanácsi határozatok, melyek másodfokú elintézés végett a közgyűléshez felebbezendők, a 65. §. b) pontja alatt vannak megemlítve, ilyenek a város javadalmait ós gazdaszatát érdeklő ügyek kivétel nél­kül ; a mennyiben a városi tanács elhatározásának tárgyát képezik, mert a közgyűlés, mint a törvényható­ság közvagyona fölött jogórvényesen rendelkező testület, kell, hogy város-javadalmi kérdésekben, melyeknek tanácsilag törtónt elintézésében a fél meg nem nyugodott, érdemleg nyilatkozhassók ; a közjavadalom tulaj­donosának ezen illetékes elhatározása nélkül ugyan a belügymiuister ilynemű ügyekben teljes megnyugvással nem dönthetne. Oly czélból pedig, hogy egyrészt az összes végrehajtás körébe eső teendők szabatossága, gyorsasága, s ugyanazon időben a város minden részeire kihatása biztosittassók, másrészről pedig, hogy a főváros különböző részei lakosságának mindennemű közigazgatási ügyekben % hatósági közegekkel való érintkezés megkönnyí­tessék, a törvényjavaslat 66. §. egész a 71. §-ig következő szakaszok szerint, közigazgatási kerületekre osztandó fel, és ezen kerületek élére, az alábbi §-ban megszabott hatáskörrel vá'asztá? utján kerületi elöl­járók állíttatnak. JUii-VH. Í.KOMÁNY Í$~.'jfl2. Si. 2J

Next

/
Oldalképek
Tartalom