Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.

Irományszámok - 1865-85. Dalmát-, Horvát- és Tótországok országos küldöttségének a küldöttség elutazása előtt átadott utolsó válaszirata

LXXXV. SZÁM. 141 tulajdonítani. Eszünk ágában sincs, Magyarország területi épsége érdekében ezen történeti nevezetességű fejleményt, tekintettel jogi súlypontjára, másként fogni föl, mint ugy, hogy az 1490-diki koronázási hitlevél érvényessé lett, miután annak érvényességét a horvát kk. és rr. utólag magok elismerték, mig a magyarországi kk. és rr., valamint a korona hozzájárulása által, az 1492-diki koronázási hitlevél Horvát- és Szlavonországra nézve lett azzá. Szintigy esett, s csaknem ugyanezen indokokból II. Ferdinánd alatt is. II. Ferdinánd ugyanis előterjeszté Horvát- és Szlavonország kk.inak és rr.-inek, még pedig külön, ugyanazon koronázási hitlevelet, melyet Magyarország kk.-inak- és rr.-inek terjesztett volt elő. Noha Magyarország kk.-ai és rr.-ei ráállottak ennek tartalmára, de a horvát- és szlavonországi kk. és rr. nem találták eléggé megjelölve hazájok külön államlételét, különösen a 7-dik pontban, miért is magok számára külön hitlevelet kivántak, melyet Ferdinánd 1618-diki június 17-kén számukra csakugyan kibocsátott s azt a közös törvényhozás, 1622-diki 49-dik czikke által, annak el is ismerte. Az 1712-ki közös országgyűlésen Horvátorország kk.-ai és rr.-ei külön koronázási hitlevelet kivántak, mely kívánságuk azonban Magyarország kk.-ai és rr.-ei ellenzése folytán nem teljesült. Ezen tekintet a múltra arról győzött meg bennünket, hogy a magyar korona egysége akkor is sértetlenül fenmaradt, midőn a háromegy király ság a közös királyoktól külön koronázási hitleveleket kapott; arról is meggyőzött, hogy Magyarország akkori képviselete elődeink ebbeli kívánságának teljesítését nem ellenezte. A későbbi multunkra való tekintet pedig meggyőz arról, hogy a koronázási hitlevél egysége nem volt képes megakadályozni a háromegy királyság és Magyarország közti közösség teljes fölbomlását. Ha tehát a történelemnek oktatónknak kell lenni, nem gondoljuk, hogy tanácsa nélkül hagyhasson akkor, midőn arról lesz szó, hogyan hozassák öszhangzásba a háromegy királyság kívánsága, a koronázási hitlevélre nézve, a korona egységével. Épen azért teljes megnyugvással halasztjuk e kérdést azon időre, midőn meg fog találtatni azon módozat a magyar királyság- és Dalmát-, Horvát- és Szlavonország közti közösség számára. A mi a háromegy királyság állami függetlenségét s területi épségét illeti, kötelesek vagyunk nyilvánítani a tisztelt küldöttség eló'ttazon álláspontot, melyen a háromegy királyság állott, midőn 1861-diki 42-dik czikkében mind a kettőnek elismerését kívánta Magyarországtól. Ezen álláspontot elhagyni mi se jogosítva, se hajlandók nem vagyunk. Ép azért kettős kötelességünk az őszinteség, ugy a bennünk helyzeti bizodalomnál, mint saját meg-győződésünknél fogva. Horvátország az azon időbeli értelemben és terjedelemben lépvén szövetségre Magyarországgal Kálmán király uralkodása alatt, önállólag birt mindazon tényezőkkel, melyek az állam fogalmát képezik: subjectiv értelemben megvolt souverainitása és alattvalósága, vagyis nemzete; objectiv értelemben pedig megvolt területe. Állami személyessége meghatározott alakban ki vala fejezve. Ezen szövetségbe lépvén Horvátország, souverainitása képviseletét és helyettesítését ugyanarra bízta, ki Magyarország souverainitását képviselééshelyettesité. Ebbeli jogát az egész választási időszak alatt megújította : a souverainitás jogai gyakorlatában ugyanazon részvétet, melyet állami alkotmánya alapján Magyarország tartott főn magának, föntartotta magának és gyakorolta Horvátország a maga külön területe és nemzete tekintetében. Ebbeli részvétele sükeresebb védelme és biztosabb épségben tartása végett, Horvátország, idő folytában, mind szorosabb szövetségre lépett a magyar királysággal oly államügyek tekintetében, melyekre nézve az idő folyása egyenlő módon egymáshoz csatolta a két királyság erdekeit. Azonban ez által Horvátország még a legnagyobb szorongattatások közt sem mondott le azon ügyekre nézve, melyek őt magát közvetlenül illették, a souverainitás jogának gyakorlatában leendő önálló részvételről. Szakadatlanul megtartá azon eleven öntudatát, hogy ily ügyek tekintetében csak uralkodójával osztozhatik az alkotmány által meghatározott módon. Ebbeli jogtudatát minden időben s különböző módon nyilvánitá : igy 1527-ben tettleg; aztán 1712-ben tettleg és élő szóval is: „Non