Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.

Irományszámok - 1865-85. Dalmát-, Horvát- és Tótországok országos küldöttségének a küldöttség elutazása előtt átadott utolsó válaszirata

142 LXXXV. SZÁM quidem regno (Hungáriáé), verum eorundem (Hunrorum) regi nos subjicimus." Só't ezen jogtudat kivan fejezve a legújabb időben a közös törvényhozásnak 1790-diki 59-dik czikkében is. Ha tehát Horvátország szövetségre lépett is a magyar királysággal, hogy ez utóbbival törvényhozás utján osztozzék a souverainitásban azon legfelsőbb érdekekre nézve, melyeket az idő folyása a két ország közt egybefont: sohasem egyezhetett abba — de bizonyíték sincs rá, hogy ilyesmibe valaha beleegyezett volna — hogy Magyarország intézkedjék államlétele föltételeiről, melyek közé tartozik külön területe is. Midőn tehát az 1861-diki 42-dik czikk által Magyarország részéről területének elismerését sürgeti, a háromegy királyság nem szándékozott Magyarországtól áldozatot kivánni, még pedig sem területe, sem pedig subjectiv értelemben vett állam béli sajátossága tekintetében. A háromegy királyság azonban föl kivanván fogni az 1848-diki események által szétszakított szövetség fonalát, nem is volna képes ez iránt egyezkedésbe bocsátkozni a magyar királysággal , ha az utóbbi őt el nem ismerné államjogi alanynak, mely jogosítva és képesítve van az egyezkedésre. Minden állam főfeltétele és substratuma pedig egy meghatározott terület. Nem akarunk ez alkalommal szólni a háromegy királyság virtuális vagy reménybeli jogáról azon területre, melyről első válaszunkban volt szó : mert reméljük, hogy a magyar törvényhozás igazságos lesz valamennyi nemzetiség, tehát a mi muraközi vérrokon testvéreink iránt is; a többi részekre nézve pedig azt tartjuk, hogy az elintézés a jövőnek van föntartva. Azonban a tettleges terület, különösen Fiume tekintetében, kötelességünknek tartjuk, a lehető egyetértés érdekében, a háromegy királyság követelését közelebbről indokolni. A tisztelt küldöttség annak bizonyságául, hogy Fiume közvetlenül Magyarországhoz tartozik, az 1807-diki 4-dik törvényczikket s Mária Terézia 1779-diki april 23-kán kelt királyi levelét hozza föl. A törvényczikkben „Fiume városa és kikötője, mely Mária Terézia külön kiváltságlevele által már a királyságba kebeleztetett, ugyanezen királysághoz tartozónak nyilvánittatik." Magában a kiváltságlevélben pedig az mondatik, hogy „Fiume Sz. Vid kereskedelmi városa, illető területével együtt, ezentúl is a magyar királyság koronájába' külön bekebelezettnek tekintendő, s a másik buccarii kerülettel, mely régtől fogva a horvát királysághoz tartozik, semmikép össze nem tévesztendő." Főkép tehát ezen határozatokra alapitjaa tisztelt küldöttség ezen állítását, miszerint Fiume nem közvetve, Horvátországon át, hanem közvetlenül kebeleztetett a koronába s ez által a magyar királyságba. Maga az ügy nem követeli tőlünk, hogy Fiume városa régibb történetébe bocsátkozzunk, melyből ki lehetne mutatni, hogy Fiume városa egykor a Frankopánok horvát fejedelmi családjának tulajdona volt s Vinodolmegyével közvetlenül Horvátországhoz tartozott. Azonban legyen szabad megigazítanunk azon tévedést, mely a tisztelt küldöttség válaszába lopódzott, mintha t. i. „Fiume önállólag irta volna alá 1728-ban a pragmatica sanctiót." Károly császár az 1713-ki april 19-kén megállapított sanctió pragmaticát Fiúménak, valamint Triesztnek is, 1720-ki június 8-dikán kihirdette („intimavit"); Fiume aztán beleegyezését október 9-kén a legalázatosabb hálával Belső-Ausztria magas kormányszékének bemutatta, 1725-ki szeptember 11-kén a köziratokba igtatta, végre pedig november 29-kén ezen cselekedetét esküjével ünnepélyesen megerősítette. Itt tehát nem lehet szó valami kétoldalú szerződésről, a minő a többi királyságok és országok közt megállapitott sanctio pragmatica; s ebből nem lehet Fiume részére állami önállóságot és függetlenséget következtetni. Öszszefüggés kedvéért még csak azt emiitjük föl, hogy Fiume 1746 óta közvetlenül az egész osztrák tengerpart számára Triesztben fönállott fő intendanzának, közvetve pedig a bécsi kereskedelmi udvari tanácsnak volt alávetve; s Fiúméval együtt ugyanezen sorsban részesültek a horvát tengerparti városok is, úgymint: Zeng, Bag, aztán Buccari, Buccarizza és Kralyevicza. Csak harmincz év multával szabadult ki Fiume ebbeli összeköttetéséből Trieszttel. Midőn t. i. Mária Terézia a nevezett bécsi kereskedelmi tanácsot a cseh-osztrák kanczelláriával egyesité, s megszüntetvén a trieszti intendanzát, a kereskedelmi ügyeket az osztrák tengermellék számára ujon szer-