Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.
Irományszámok - 1865-85. Dalmát-, Horvát- és Tótországok országos küldöttségének a küldöttség elutazása előtt átadott utolsó válaszirata
140 LXXXV. SZÁM. a közösség súlypontját s a jog biztosság biztositékát találja): akkor az alkudozás ügyét az sem siettetné, ha mind a két királyság képviseletei egy közös országgyűlésen tanakodnának, valamint másfelől a két királyság közösségének semmit sem ártana, ha ezen solidaritást külön országgyűlésen számbavéve, szerződések által biztosítanák. Különben bármit gondoljunk ki és terjeszszünk elő azon mód tekintetében, mely szerint a két királyság ezentúl a koronázási hitlevél tartalma fölött egyezkedjék, azt hisszük, a koronázási hitlevelek mindaddig merő elméletül maradnak, mig tudva nem lesz a két királyság közti közösség alakja. Azért nekünk ugy tetszik, hogy a jelenlegi hitlevél tekintetében a kiegyezésnek az államjogi kiegyenlítésre nézve már elfogadott utón és módon kell történni, holott jövőre nézve ezen ut és mód nem lehet más ? mint az, mely a két királyság közös ügyei elintézése tekintetében meg fog állapittatni. Ennélfogva félbe kellene szakitanunk a további előadást e tárgyban, ha a multunk iránti tisztelet nem tenné kötelességünkké, rá fordítanunk figyelmünket, és tekintetbe vennünk azon megjegyzéseket, melyeket a tisztelt küldöttség II. Ulászló és II. Ferdinánd külön koronázási hitleveleire nézve tett, megtagadván tőlök a tulajdonképi hitlevél jellemét. De a tisztelt küldöttség megjegyzései a háromegy királyság múlt időbeli államlételét is megtámadják : miért is azt tartjuk, hogy nemzetünk ezen szentélyének megvédése nekünk, mint megbízottjainak, egyenes kötelességünk. II. Ulászló 1490-ben a horvát kknak és rrnek ugyanazon koronázási hitlevelet külön terjeszté elő, mely a magyar kknak és rrnek is előterjesztetett. A magyar kk. és IT. elfogadták; de a horvát kk. és rr. több indokból, különösen pedig azért nem tették magokévá, mert többi közt már elsőpontja igy szól: „Quod Regnum Hungáriáé cum regnis et provinciis sibisubjectis," stb., a miből azt lehetett volna következtetni, hogy Horvát- és Szlavonország „regnum subjectum." A horvát kk. és rr. ki nem eszközölhetvén a koronázás előtt, hogy ezen, az ő jogtudatukra és nemzeti büszkeségökre nézve bántalmas pont megigazíttassák, magok részéről a részvételt a koronázásban megtagadták, és mint a történet bizonyítja, Korvin János, Ulászló versenytársa részére hajoltak. Látva ezt Ulászló, s attól tartva, hogy ezen királyság s vele együtt Magyarország azon része is, mely inkább kedvezett Korvin Jánosnak, mint Ulászlónak, még el találna tőle pártolni: 1491-ki april hó 16-kán kelt levelében arra kérte a horvát kkat és rret, ne pártoljanak el tőle: „et quamvis, ut intelligimus, a nostra obedientia et vetusta illa vestra fide nonnulli vos a vertere avocareque conentur, tamen rogamus nos et requirimus magnopere, ut talibus seductoribus etc. faciles aures non praebeatis" stb. Ulászló azonban, midőn ezen levelében a kknak és rrnek hathatós ótalmat igér az ellenségek ellen, a miben ezen időig Horvátországot nem részesítette, nem háritotta el mind azon akadályokat, melyek a kk. és rr. ellenállását okozák, nevezetesen azt sem, mely magában az oklevél fogalmazásában rejlett. Ezen levél tehát nem nyerhette meg Ulászló részére a kk. és rr. hajlamát, kik többi közt azt is kívánták, hárittassék el a koronázási hitlevélből származó aggodalom akár egy más, külön koronázási oklevél kibocsátása, akár a már kiadottnak kiigazitása által. Ulászló az utóbbi módot helyben hagyta, az 1492-ki országgyűlésen megállapittatott ezen kiigazítás, s az ekkép kiigazított oklevél beczikkelyeztetett, a sérelmek orvoslásával együtt, „Articuli nobilium regni Slavoniae" czhn alatt. A kiigazított koronázási hitlevélben az 1-ső czikk ekkép szól : „Regnum Hungáriáé cum caeteris regnis, scilicet Dalmatiae, Croatiae et Slavoniae, partibus Transylvaniae, ac provinciis sibi subjectis/' Ezen, az 1492-diki közös országgyűlésen beczikkelyezett hitlevél tehát nem koronázási hitlevél Magyarországra nézve, mely azt 1490-ben kapta, hanem a fölhozott körülmények folytán Horvát- és Szlavonország számára külön adatott ki, s tekintettel keletkeztének indokaira, joggal nevezhető ezen királyságok külön hitlevelének. Lehet ugyan ellenvetni, hogy az nem koronázási oklevél, mert a koronázás után adatott ki. Tekintve azonban, hogy a horvát kk. és rr. részt nem vettek az 1490-ki koronázásban, még pedig alapos s utólag ugy a korona, mint a szövetséges Magyarország által elismert indokoknál fogva: lehetetlen másfelől az 1490-diki hitlevélnek valamennyi magyar koronaországra és tartományra nézve érvényes koronázási hitlevél jellemét
