Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.

Irományszámok - 1865-85. Dalmát-, Horvát- és Tótországok országos küldöttségének a küldöttség elutazása előtt átadott utolsó válaszirata

136 LXXXV. SZÁM. azon fölírat elvei ellen, mely 1848-diki május 4-kén előterjesztetett, s melyet ugyanaznap ugy az alsó-, mint a felsőház helybenhagyott. Azt is megengedjük, hogy e föliratban megemlitvék azon intézmények, melyek a későbbi tövények által concret alakot és életet nyertek. Azonban ez állítás ily föltétlen elismerésére rá nem állhatnánk, ha a mondott fölirat azon törvények alapelveit foglalta volna magában, melyek által nem csak Horvát-, hanem Szlavonország is magát állami és nemzeti lételében megsértve tartotta. A nevezett fölirat a következő elveket és intézményeket emeli ki : közteherviselés; az úrbéri kötelezettségek kármentesítése; a katonai szállásoltatatás és élelmezés könnyebbitése; a helyhatóságok közigazgatási és politikai rendezése; egyenlő hivatalképesség; politikai egyenjogúság; népképviselet ; sajtószabadság; a honvédelem átalakítása a nemzeti jellem alapján; rendezett budget; felelős minisztérium; alkotmányos intézmények behozatala az örökös tartományokban is. Minthogy ez utóbbi intézmény nem képezé a magyar törvényhozás tárgyát, azt mellőzve, megjegyezzük, hogy a többi intézmények s egyéb fölhozott elvek semmikép sem érintik a két királyság, mint olyan, közti viszonyt. A helyhatóságok közigazgatási és politikai rendezése, meg a felelős minisztérium ; ez a kettő belevághatott ezen királyságok viszonyába ; de azon átalánosságnál fogva, melyben a mondott fölirat említi, szükségkép nem indíthatta a háromegy királyság küldötteit ellennyilatkozatra. Azonban nem ezen intézmények és elvek azok, melyek által Horvát- és Szlavonország magát állami és nemzeti lételében sértve érezte. Mindezen elveket, mindezen, a tapasztalat és ujabb korszellem által kivánt intézményeket magáévá tette a háromegy királyság 1848-ki országgyűlése is. Azon rideg központosítás, mely a háromegy királyságot saját területén minden államhatalomtól megfosztotta, s belőle az egységes szervezetben élettelen közigazgatási eszközt hevenyészett, szem ben a központba gyűjtött állami több hatalommal; a háromegy királyság fölbontása egyes közigazgatási kerületekre, tekintet nélkül államlételére a területi és autonomjogi szempontból; egyetlenegy uralkodó nemzetiség jellege, mely az 1848-ki törvények folytán a szervezet minden idegeit áthatja: ezek azon elvek és intézmények, melyek által Horvát- és Szlavonország magát államlételében megtámadva vélte és most is véli, s melyek, bár föl nem emlitve az 1848-ki május 4-kén kelt föliratban, mégis ki vannak fejezve és keresztülvive az 1848-ki törvények által. Ha tehát a háromegy királyság küldöttei az 1848-dik május 4-kén kelt fölirat elvei ellen nem tiltakoztak, abból nem lehet következtetni, hogy ezen törvények hozatalához ők is hozzájárultak a magok, bár csak passiv közreműködésével, melynek ugy sem lehetne bármi értéke. Midőn pedig a magyar nyelvről szóló törvényjavaslat tárgy altatott — s ez sokkal előbb volt, mint a megrázó körülmények Európába bekövetkeztek, melyek az 1848-diki május 4-kén kelt föliratot előidézték, t. i. már az 1847-iki október 21-kén tartott kerületi ülésben, s az 1848-diki január hó 7-kén tartott országos ülésben — s később is, tiltakozott a háromegy királyság küldötte nem csak az ellen, hogy a magyar országgyűlés a a Horvátországban használandó hivatalos nyelv meghatározásába bocsátkozott, hanem óvást tett azon, az illető törvényjavaslatban kimondott, a háromegy királyságra nézve megalázó és sértő szándok ellen is, miszerint a közhivatali nyilvánosságban csak Magyarország czimere, csak a magyar színek és föliratok használtassanak. Szintúgy tiltakozott azon szándék ellen is, hogy Szlavonország és a tengermellék, Fiúméval együtt, Horvátországtól elválasztassék, vagy elszakittassék. A horvát- és szlavonországi egyes helyhatóságok követei, bár nem képviselték a háromegy királyságot, mint olyant, mégis, mint egyes részeinek képviselői, s a mennyiben a törvényjavaslat közvetlenül az általok képviselt testületekre terjedt ki, tiltakoztak annak elvei s a magyar országgyűlés illetékessége ellen. így a károlyvári, buccarii, fiumei, zágráb-, verőcze-, pozsega- és szerémmegyei követek tiltakoztak a magyar nyelvnek az ő közhatóságaikba leendő behozatala ellen} a buccarii követ tiltakozott az ellen, hogy Fiumét és Buccarit közvetlen magyar tengermelléknek nevezik ; a pozsegamegyei követ pedig tiltakozott Szlavonország elszakítása ellen. Nem lehet tehát alaposan állitani, hogy Horvát- és Szlavonországnak, mint országnak, ktil-