Képviselőházi irományok, 1865. I. kötet • 1-41 sz.

Irományszámok - 1865-29. Az 1866-dik évi márczius 3-áról kelt kegyelmes királyi leirat folytán fölterjesztett Fölirat

68 XXIX. SZÁM. • •"- ..".••• . • • melyeknek átvizsgálása követeltetik, hanem mindazon korábbi alaptörvények is, malyek a végrehajtó hatalom körét és korlátait szabják meg s az alkotmány lényeges részét képezik. Nem akarjuk mindezen törvényeket elsorolni, csak azt emiitjük meg, hogy még most is föl van függesztve az 179°/,. X-dik törvényczikk, mely azt mondja, hogy Magyarország független ország, saját önállással és alkotmánynyal bir, saját törvényei szerint kormányzandó és igazgatandó. Föl van még most is függesztve a királyi hitlevelek azon ünnepélyes biztosítása, hogy az ország alkotmányos jogait, törvényeit a király megtartja s másokkal is megtartatja. A pragmatica sanctiót, azon ünnepélyes alapszerződést, mely a trónnak szintúgy, mint a nemzet jogainak legszilárdabb alapja, elismerte ugyan a legmagasabb trónbeszéd, de fájdalom, ez elismerés még eddig csak elvileg történt, mert az alkotmánynak viszaállitása, melynek ez elismerést nyomban kellett volna követnie, csak föltételesen igértetett, azon időre és azon esetre, ha az 1848-ki törvények némely részét átalakítjuk. A sanctio pragmaticának azon része tehát, mely az 1715. III. t. czíkkre hivatkozva, kimondotta, hogy „0 Fölsége az ország karai és rendéi felett nem akar máskép uralkodni és kormányozni, mint magának Magyarországnak eddig hozott vagy jövendőben országgyülésileg hozandó saját törvényei megtartásával," még most sincs tettleg és valósággal életbeléptetve. Ezek támasztották bennünk azon aggodalmat, melyet válaszföliratunkban őszinte bizalommal elmondottunk, midőn kijelentettük: hogy „törekvéseinknek csak ugy lehet sikere, ha törvényhozási működéseinkben azon erős hit kiséri lépteinket, hogy a mit a király és nemzet együtt megállapítottak, azt csak a király és nemzet egyesült akaratja változtathatja meg." Ez volt egyik alapja buzgó kérésünknek; vigasztalást kerestünk a trónnál, tettleges megnyugtatást kértünk Fölséged királyi hatalmától. Aggodalmunkat a legmagasabb királyi leirat sem oszlatja el, sőt növeli annak súlyát, „midőn a jogfolytonosság gyakorlati alkalmazásának a jelen rendkívüli körülmények között csakis abban látja lehetőségét, hogy a törvények változtatása egyedül a törvényhozás jogosult tényezői közreműködése mellett eszközlendő országgyűlési megállapodások alapján történik." A törvényhozási jog legszebb alkotmányos joga a nemzetnek. Fontos és üdvös az országra nézve, ha nem létezhetik más törvény, mint a melynek alkotásába az ország is beleegyezett. De hogy e jog valóság legyen, mulhatlanul szükséges, hogy az ekkép alkotott törvények végrehajtassanak és megtartassanak mindaddig, mig azokat az alkotmányos törvényhozás a rendes utón el nem törli, vagy meg nem változtatja. Ha a végrehajtó hatalomnak joga volna a törvényhozás rendes utján alkotott törvényeket végre nem hajtani, azok erejét felfüggeszteni, rendeletekkel cserélni föl, s a törvényt és alkotmányt mindaddig függőben tartani, mig a rendes törvényhozás azokat meg nem változtatja: akkor magát a törvényhozási jogot is valósággal a végrehajtó hatalom gyakorolná, vagyis a törvényhozás és végrehajtás tettleg ugyanazon hatalom kezében volna. Fölséged az absolutismust fentartáni, ugy hiszszük, nem akarja. Már pedig a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak ily egyesítése, még ha ideiglenesen történik is, valóságos absolutismus. Nem ilyen jogfolytonosság az, melyet az alkotmányos elv, a törvények, a királyi hitlevelek és fejedelmi eskük megalapítottak. A valóságos jogfolytonosság nem csak a törvények alkotásának módjára, hanem azok megtartására és végrehajtására is egyaránt kiterjed. Hivatkozik a legmagasabb leirat a történelemre is, állítva, hogy annak lapjai nem egy példát hoznak fel, hogy hason körülmények között hasonló eljárás követtetett; s ajánlja nekünk e példák követését. Tudunk, igenis, példákat a történelemben, hogy Magyarország alkotmányának lényeges részei megsértettek, sőt az egész alkotmány is fölfüggesztetett; de tudjuk azt is, hogy midőn a fejedelem, absolut hajlamú tanácsosai ellenére, a törvényt és saját igazságérzetét követve, az alkotmányt ismét visszaállította, a visszaállítás nem volt azon föltételhez kötve, hogy az ország valamely, a törvényhozás rendes utján alkotott s királyi szentesítéssel megerősített törvényt, melyet a fejedelem talán károsnak vélt, előbb módosítson; nem mondatott, hogy mig a módosítás meg nem történik, addig sem a ká-