Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.

Irományszámok - 1861-47. Fölirás

m riuitta elciadind, tüstént tanácskozás alá veendi, s megállapodását Felséged elébe fogja terjeszteni. A miket azután, az ekkép megkezdett országgyűlési kölcsönös értekezletek folytán, Felséged és a nemzet kölcsönös egyetértéssel megállapítanak, azok lesznekmajd a törvényesen végbement koronázás után királyi szentesítéssel megerősítendők. De a -már előbb szentesített törvényeknek mindazon rendeletei, miknek változtatása vagy nem kívántatott, vagy a két félnek közös egyetértésével el nem fogadtatott, minden ujabb megerősítés nélkül is jogilag teljes érvényüeknek tekintendők. — így kell ennek állani minden alkotmányos országban, hol a törvényhozó hatalom a fejedelem és nemzet között meg van osztva, mert különben a törvényhozó hatalom megosztása nem volna valóság. — így rendelik ezt alaptörvényeink is, különösen az 1790-ik évi 12-ik törvényczikk, mely világosan azt mondja : hogy „a törvények alkotásának, eltörlésének és magyarázásának joga, Magyarországban s kapcsolt részeiben, a törvényesen koronázott fejedelmet, s az országgyűlésre törvényesen öszvesereglett ország karait és rendéit közösen illeti, s azonkívül nem is gyakorolható." De Felséged, az 1848-iki törvények egy részének módosítása söt eltörlése iránt hozzánk intézett legmagasabb felszólításában, nem Magyarország emiitett alaptörvényeinek nyomát követi, s általában nem az alkotmányosságnak elvéből indult ki. — Felséged a szentesitett törvényeket absolut hatalommal felfüggesztette, s azoknak isméti életbe léptetését önhatalmával még most is gátolja, s felszólítja az országgyűlést, hogy azon törvények egy részét módosítsa, egy részét pedig törölje el, de egyszersmint kijelenti, hogy „azon törvényeket soha el nem ismerte, s jövendőben sem fogja elismerni." — Miből áll ezen kijelentés folytán az országgyűlési kölcsönös értekezlet? — miből áll a törvényhozó hatalom közös gyakorlása? Az alkotmányos törvényhozás fogalmából következik, hogy uj törvények alkotásánál, a miben a törvényhozó hatalmat közösen gyakorló két fel meg nem tud egyezni, az törvény nem lehet; szentesitett törvények módosításánál vagy eltörlésénél pedig, a mely részben a módosítást vagy eltörlést mind a két fél el nem fogadja, azon részben a törvény megtartja kötelező erejét s érvényét. — De Felséged fentebbi kijelentése szerint, ha netalán az említett törvényeknek valamely pontját, melyet Felséged módosítatni vagy eltöröltetni kivan, az ország módosítani, vagy eltörleni nem akarná is, az megszűnnék érvényes törvény lenni. És igy Felséged a törvényhozó hatalmat tettleg egyedül maga gyakorolná, s az ország gyűlésének nem volna egyéb joga, mint a fejedelmi parancsot registrálni, mit akár teljesítene, akár nem, a szentesített törvényekből csak az maradna fenn, mit azokból időnként meghagyna az absolut fejedelmi akarat. Módosítani, vagy megszüntetni csak fennálló törvényt lehet; Felséged pedig az 1848-diki törvényeknek módosítására, s illetőleg megszüntetésére, szólítja fel az országgyűlést. Ha azon törvények jogilag sem állanak fenn, a módosítás, vagy megszüntetés lehetetlen, vagy legalább felesleges volna; ha pedig jogilag fenállanak, — mit kétségbe vonni nem lehet,— végre is kell hajtatunk, minek eszközlése a királyi hatalom legmagasabb köréhez tartozik. Mielőtt tehát az országgyűlés azon törvények módosítását, vagy bármi részbeni eltörlését, tanácskozásainak, és országgyűlési kölcsönös értekezleteknek tárgyává tehetné, múlhatatlanul szükséges, hogy azoknak alkotmányellenes felfüggesztése tettleg megszüntessék. És, ugy látszik, Felséged azon eljárást, miszerint némely törvényeket újabban megerősit, másokat pedig el nem ismer, nemcsak az 1848-ki törvényekre szorítja, hanem azt korábbi törvényeinkre is kiterjeszti. Ugyanis megerősítésében világosan belefoglalja az általános birtok- és hivatal-képességet is, mit nem 1848 ban, hanem 1844-ben állapított meg az országgyűlés ; az el nem ismerést pedig az 1848-ki törvényeken kivül tettleg kiterjeszti régiebb, s leglényegesebb törvényeinkre is, midőn azokat önhatalmával módosítja, s a