Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.
Irományszámok - 1861-47. Fölirás
21 nemzet befolyása nélkül kiadott császári diplomához és pátensekhez alkalmazva, önhatalmával átalakítja. Ilyenek többek között a törvényhozó hatalom közös gyakorlatáról szóló 1790-dik évi 12-dik törvény czikk;az ország függetlenségét biztosító 1790: 10, — az adó és katonaság meghatározását egész terjedelmében a magyar országgyűlés köréhez tartozónak rendelő 1715:8., — 1790: 19., és 1827-dik évi 4-dik törvényezikkelyek. S valóban a legmagasabb királyi leiratból azt sem érthetjük ; érvényeseknek akarja-e tekinteni Felséged törvényeinknek azon részét, mikről ujabban ki nem mondja, hogy azokat meg nem erösitette, — azt, sem tudhatjuk ; az el nem ismerés s a tettleges eltörlés meddig fog terjedni, s hol fog megállani. Engedje Felséged tisztelettel ismételnünk, hogy mindez a sanctio pragmaticával csakugyan ellenkezik. De leginkább megdöbbentő volt reánk, s ugyhiszszük az összes birodalomnak minden alkotmányos érzelmű polgárára nézve azon alkotmányellenes elvnek kimondása ; hogy Felséged „az 1848diki törvények elismerésére magát személyesen kötelezettnek nem. tartja." Ha joga van a fejedelemnek az elődje által szentesitett törvényeket maga személyére nézve kötelezőknek nem ismerni, mi lesz akkor alkotmányunknak, az ország törvényes szabadságának, s alkotott és alkotandó törvényeinek biztositéka ? mire támaszkodnak a birodalom azon népei, melyeknek Felséged alkotmánj T os szabadságot adott, ezen szabadságnak tartósságára nézve ? Felségednek bármelyik utódja hasonlóul azt mondhatja, hogy egyik vagy másik alkotmányt, mit elődje szentesített, a birodalom érdekeivel s nagy-hatalmi állásával megegyezhetőnek nem tartván, azt maga személyére nézve kötelezőnek nem tekinti. — Törüljük ki az alkotmányból a kötelezettségnek azon folytonosságát, mely nemzedékről nemzedékre száll, s a fejedelmekre ugy, mint népekre egyaránt kiterjed .• minden alkotmáivyosság s minden államnak biztossága az események játéka leend. Ezen folytonosság az alapja mind a nép szabadságának, mind a fejedelem trónjának , s örökösödési jogának. Ezen folytonosságnak tagadása megsemmisíti azon közvetítő erőt, mely nélkül az érdekek összeütközésénél minden kérdés csak az önkény hatalmával, vagy a fegyver élével volna, megoldható, s mely nélkül a népeknek és fejedelmeknek nem volna egyéb választásuk. mint absolut uralkodás vagy forradalom. — E jótékony közvetítő erő a jognak állandóságába vetett hit és bizalom, mi a kötelezettség említett folytonossága nélkül még csak nem is képzelhető. Mi csak legmélyebb sajnálatunkat fejezhetjük ki, hogy azon elv. melynek feállitása sem Felségednek, sem az összes államnak érdekeire nézve jótékony hatású nem lehet, a legmagasabb királyi leiratban kimondatott. Az országgyűlésének kiegészítése iránt elmondottuk első alázatos feliratunkban, hogy mind addig, mig azok, kik törvény szerint az országgyűlésre meghívandók, meghíva nem lesznek : mi az országgyűlését kiegészítettnek nem tekinthetjük, s törvények alkotásába nem bocsátkozhatunk. A legmagasabb királyi leirat ezen jogos kivánatunkat sem teljesiti, s azt válaszolja; hogy az országgyűlés kiegészítésének kérdése majd akkor fog önkényt megoldatni, ha mi Magyarországnak az örökös tartományok iránti viszonyait a legmagasabb szándék értelmében megállapítottuk, s az 1848-diki törvényeket részint módosítottuk, részint megszüntettük. — Előbb tehát a ki nem egészített országgyűlésnek el kellene a nemzet nevében alaptörvény gyanánt fogadni az absolut hatalommal kiadott october 20-diki császári diplomát, és a február 26-diki pátenst; képviselőket küldeni a birodalmi tanácsba; a szentesitett törvények legfontosabb részét módosítani, vagy eltörülni, s ha ekképen az ország alkotmányát lényeges részeiből kiforgatva, az egész magyar közjogot császári diplomák és pátensek szerint átalakította, s az ország jogait, és igy a meg nem hívottakét is feláldozta, majd 6
