Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.

Ülésnapok - 1939-90

Az országgyűlés felsőházának 90. ülése csökkenése fejében az ipaj* kezére kellett volna Dutnia. Gazdaságpolitikánk ezt a pénzt a fogyasztók nagy tömegében szétosztotta, elpárologtatta, semmivé tette, l&lismerem, hogy gazdaságpolitikánkat jójszándékú cél vezette. A cél az lett volna, hogy a drágulásnak elejét vegyük, ezt a célt azonban elérni nem tudta, a drágulás tovább emelkedett és az ipartól elvett pénzt egyszerűen elnyelte, anélkül, hogy a publikum ennek bármiféle előnyét látta volna. A várt előny elmaradt, a kár azonban bekövetkezett. Az ipar tőkeállományának jelentős részét elhasználtuk, a helyébe lépő pénzt Pedig elköltöttük. Az eredmény az, hogy több mint egymilliárddal szegényebbek lettünk, az ország ipara a pénztelenség állapotába került és ennek folytán — megint az iparügyi miniszter úr szavait citálom — uagy mértékben legyengült ég — ahogy a miniszter úr mondotta — aggasztóan eladósodott. Isi yiivánvaló volt, hogy ennek az árpolitikának határa van«, mert az ipar erejének előbbutóbb ki keli merülnie. Ez a kimerülés* be is következett és így került soir az elmúlt nyár derekán az ipari árak neviziójána. Ennek a> revíziónak eredménye az lett, hogy az ánliatóság most már megengedte, hogy az ipar a termelési le i -'Ais égek emelkedését az áraikbai beszámíthassa. Ez az intézkedés kétségkívül helyes, de elkésett, mert a múltban bekövetkezett kárt jóvátenni többé nem lehet Ami <a jövőt illeti, az árpolitikának a nyár folyamán megejtett reviziója — aimint ezt a pénzügyminiszter úr ismételten elmondotta f — abban a feltevésben jött létre, hogy gazdaságpolitikánk most már képes lesz airra, ihogy a drágulást (megállítsa, az árakat stabilizálja és így az végjesvégig stabilan is marad. Ez a feltevés máris megingott. A külföldről származó nyersanyagoknak és a termelés egyéb 'nélkülözhetetlen kellékeinek ára tovább emelkedik. Hallom, hogy hellyel-közzel direkte vagy indirekte «nar az ipari munkabéreiket is feljebb 'kellett emelni, meirt a munkásság bérét kevesellte. Hasonló tüneteket látunk a mezőgaizda«'ágban is: a munkabérek a kormány által megállapított mértéket itt is meghaladják és a termelés egyéb költségei is emelkednek. A helyzet tehát az, hogy, a termelés minden ágában, az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt erősen érezhető feszültség mutatkozik, arnelv az árakat megnyugodni nem engedi. Szinte bizonyosra vehető tehát, hogy az ipar előbb-utóbb megint csak abba az állaDotba fog kerülni, amelyben a nyáron megejtett revízió '•lőtt volt: tőkéje tovább í'og apadni, pénzét pe táüg el fogja vinni a termelési költségeik további drágulás«. Szerintem, t. Felsőiház, m helyes koncepció «a lett volna, hogy a pénzt aa ipar kezén meghagyjuk. Ennék két alapvető előnye lett volna: az egyik mar a jelenben mutatkoznék,^ QI másik a jövőben* a háború után jelentkeznék. A jelenben az ipar kezén megmaradó pénz a bankokba kerülne, a betétállomány megnövekednek és ennek folytán erősen szélesednék az a financiális alap, amelyre a pénzügyminiszter ár az állalmikincstár nagyarányú hitelműveleteit felépítené. De ugyanekkor ez lenne egyik «Aaídós eszköze annak az ú. n. pénzlefölözésn

ek fa,, amelyről annyit hallunk. Meggyőződésem, hogy ina ezzel az eszközzel kezdettől fogva éltünk volna, iái publikum is jobban járt volna, **«nt « drágulás jóval kisebb maradt volna. 1943, évi december hó 15-én, szerdán. 61 A jövőben a háború után az ipar kezén megmaradó pénz a konjunktúrának 'lehetne egyik nagyhatású neküendítője és egyben biztosítéka annak, hogy a várható pangással és munkanélküliséggel eredményesen tudjunk mbeszállni. Ezzel a konoeipcioval szemben egy ellenvetés lehetséges. Mi a garanciája annak* — így szólhat az ellenvetés — hogy az ipair kezén meghagyott pénz a jelenben és a jövőben valóban azokat a célokat szolgálná, amelyeket az imént említettemií A garancia egyrészt az ipar saját érdeke, másrészt az, hogy a ma fennálló jogszabályok, a dividenda-^korlátozások, a fissetéskorlátozásiok stík az ipar kezét annyira megkötik, hogy a pénzével nem is tehetne egyebet, ímtint hogy bankokba vigye és a háború végéig ott is hagyja. T. Felsőházi Amikor mindezt elmondom, elsősorban nctmi magát az iparost tartom szem (lőtt. Maga az iparos gazdaságpolitikánk visszahatásait ki fogja bírni akkor is, ha megfogyatkozott tőikével éa kevesebb pénzzel kezében kerül ki ebből a háborúból. A kérdés osak az, hogy közgazdiaságunk és társadalmunk is kibírja-e nagyobb károsodás nélkül! Szerintiem a tőke, a gép és mindenféle egyéb ezerszám elsősorban a szegény ember ügye, mert ai kevesebb tőke kevesebb munkahelyet, a kevesebb munkahely pedig kisebb niegélíhiatést nyújt, (XlQy van!) mégpedig nemcsak a munkásságnak, hanem a tisztviselőknek, tehát a középosztály jórészémek is. Ma ezt még nem érezzük, meni a háborús konjunktúrának bódulatában! élünk, de mihelyt a háborúnak vég

1

'^ /., teljes súlyai fog a foglalkoztatás és a megélhetés gondja vállainkra nehezedni. Miméi bőkezűbben gazdálkodunk ma, annál na* gyobb lesz a szűkölködés a jövőben. T. Felsőházi Végiggondolva az elmúlt öt esztendőt és azt, amit erről az öt esztendőiről itt dióhéjban elmondani megpróbáltam, nekem a^i impresszióm az, hogy gazdaságpolitikánk bizonyos furcsa ellenszenvvel, bizonyos animozitással viseltetik a tőlke iránt. Ez az animozitás a tőkének mindiein fajtájára kiterjed, tekintet nélkül arra, hogy a termelés mely ágában tevékenykedik. Ugyanekkor gazdaságpolitikánk nem szűnik ímeg hangoztam és követelni egyrészt a tbrmleilés fokozájsát, imáarészt a szociális gondozásnak a társadalom minél szélesebb rétegeire való kiterjesztését és az ehhez szükséges intézményeknek minél tökóleteseWb k iépítését. Én a gazdaságpolitikának a termelés és a szociális gondozás terén kitűzött céljait telje* mértékben helyeslem, de meg kell állapítanom, hogy gazdaságpolitikánk tényleges magatartása — akarva, nem akarva, nem tudom — ezekkel a célokkal homlokegyenest ellenkeKÍfk; Az igazság az. hogy a szociális gondozás .lojétet, a jólét termelést, a termelés pedig tőkéti itlételez fél. Tőke nélkül nincs termi jnelós nélkül nincs jólét, iólét nélkül pedig nincs és nem is lehet szociális gondoskodás (Ügy van! Ügy van!) A dolgoknak ezt az összefüggését következimények nélkül megbontani nem lehet. Ha a tőkével mostohán bánunk, végeredményben azoknak ártunk, akiket pártfogásunkba, akarunk venni, akiknek megélhetést és szociális ellá tást akarunk biztosítani. _ Aki a tőkét megtagadja, az egyúttal a szociális ellátás gondolatát is végérvényesen kompromittáló a. Ha te-