Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.

Ülésnapok - 1939-90

62 Az országgyűlés felsőházának 90. ülése hát gazdaságpolititkénk a maga szociális cél­jait kockára' tenni nem akarja* akkor, az én .nézetem szerűnt, mundeueikelőtt a lökéivel szem­ben 'tanúsított magatartását kell navízió alá vennie T. Felsőház! Atitérek a középostítályna. és ennek keretében elsősorban a tisztviselők ré­tedére. (Hatjuk! Hátijuk!) Ennek a rétegnek a megélhetésben való részesedése pénzben van kiszabva. Léte és boldogulása tehát a pénz vá­sárló erejétől függ^füt esztendővel ezelőtt egy jelszót vetettünk bele a köztudatba, amely azt ajánlotta, hogy ne pénzben, hanem javakban gondolkozzunk. Aki ma ii javakat produkál, az ezt a tanácsot megfogadhatta és élhet is vele, mert valamikép mindig megfelelő értékrelá­cióba tudja állítani azt a jószágot, amelyet tierrael, azzal a másik jóseággal, amelyet meg akar magának szerezni, mert szüksége van ra. A fixfizetésből élő tisztviselő ezt nem tudja megtenni. Nem tudja megtenni, mert az ő tel­jesítménye és a materiális javak piaca, fcözt köavetlen összefüggés mines, a kettő közt min­dig ott áll a pénz. Neki tehát akarva-nem­akarva péntzben kell gondolkodniai és így gon­dolkodva azt látja, hogy szolgálatának ériéke évről-évre 'devalváódik s ezzel együtt a meg­élhetése is évről-évre romlik. Matra a jelszó: a javakban vaJó gondolkodás, annakidején megfellebbezhetetlen igazságnak látszott. Ki­derült, hogy frácsis, amely felröppent, egy ideig ragyogott, 'de azután letűnt. Ma már a szerzőjét is alig lehetne megtalálni. A pénzügyminiszter úr a költségvetésről elmondoti expozéjában behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel. Elmondotta, hogy egyfelől a drágaság, másfelől a jövedelmek mérésére új, indexet számított ki. Etzzel az új indexxel a pénzügyminiszter úr azt bizonyítja, hogy a tisztviselők jövedelmének reális értéke mind­össze 16%-kal kevesebb, mini amennyit a meg­élhetés költsége megkíván. A pénzügyminisz­ter úr idevonatkozó fejtegetéseit e.olvasva, at&t hiszem, hogy ez az új index nemi azt mutatja, amit a közfelfogás szerint mulatnia kellene. Az új index, az én véleményem szerint, a tiszt­viselőt arra oktatja ki, hogy mi az a. mini­mum, amelyből a fizikai létét még fenn tudja tartaini, más szóval, mi az az életmód, amelyet folytatnia kell, hogy; erősen megcsappant jö­vedelméből meg tudja szereeni a kalóriáknak azt a mennyisegét, amelyet a pénzügyminisz­ter úr biológusai az ő számára elegendőnek és szükségesnek tartanak. (Üénk derültség.) Ez az, útmutatás, amely aß én véleményeim szerint az új indexben bennfoglaltatik. Ilyen útmuta­tásra azonban a tisztviselőnek szüksége nincs, mert hiszen, ő a követendő életmódja problémái­val napról-napra szembetalálja magát és et&t a problémát útmutatás nélkül is, egyszerűen szer­zett tapasztalatai alapján, meg tudja oldani. A tisztviselőt tehát nem ez érdekli. A tiszviselő igen érthetően, azt szeretné tudni, hogy az öt év előtti életmódjából mit vesztett és hogy en­nek folytán menmyivel rosszabbodott a megél­Konoedálom, hogy ennek az érdeklődésnek a pillanatnyi megélhetés szempontDaból pozi­tív gyakorlati értéke nincs. Ha azonban a tisztviselők életkörülményeiről mégis képet akarunk magunknak alkotni, akkor elsősorban mégis csak azt kell kérdeznünk és kutatnunk, hogy a tisztviselők mai életszintje mennyivel áll alatta a háborúelőtü régi életsaintnek. Saj­nálom, hogy a pénzügyminiszter úr enr« a sza­• évi december hó 15-én, szerdán. mításaiban nem terjeszkedett ki. Elismerem természetesen, hogy nehéz ilyen számításokat végezni, mert hiszen itt nem csax a táplálko­zásra és az ehhez szükséges kalóriák mennyisé­gére kell tekintettel lenni, hanem az életet a ma­| ga teljességéhen kell figyelembe venni. Ehhez a matematika egymagában nem elég; ehhez az élet minden viszonylatára kiterjedő általános omberi mértékre van szükség, valami olyasfé­lére, amit a mindennapi életben szemmérték­uek szoktunk nevezni. Ezzel az általános em­beri Hzemmértékkel mérve, én azt találom, hotgy a fixfizetésből élő középosztály életszint­jében az elmúlt öt esztendő folyamán igen nagyarányú hanyatlás ment végbe. A fizikai létét a tisztviselő még fenn tudja ugyan tar­tani, de nagyom sok más igényéről le kellett mondania. A tartalékaiból kifogyott és — nem frázisnaík szánom — megint csak ott tartuuk, hogy a háztartása hiányaira vagy a zálogház­ban, vagy a nagy vagy önmentő vásáron kény­telen a fedezettet előteremteni. (Igaa! Ügy van!) Az én impresszióm az, — és ezt az impresszió­mat igen alapos utánjárás előzte meg — hogy a IX. fizetési osztályú tisztviselő, aki a pénz­ügyminiszter úr indexe szerint mindössze 18 százalékot veszített vásárlóerejéből; a valóság­ban vásárlóereje felét elvesztette. Ez az igaz­ság. A magántisztviselő ennél jobban áll, de rózsásnak bizony az ő helyzete sem mondható. A pénzügyminiszter úr a megélhetés pro­blémáiról szólva lemondást, szerénységet és ál­dozatkészséget ^követelt. Én egyetértek a pénz­ügyminiszter úrral abban, hogy a középosz­tálytól, de különösen a köztisztviselőktől meg lehet kívánni azt, hogy nehéz időkben á doza­tot hozzanak. Meg is vagyok róla győződve, hogy az adott nehézségekbe mindenki belenyu­godnék, ha tudná, hogy ezek a nehézségek mu­landók, ha remélhetné, hogy a mai sovány időt bőségesebb esztendők fogijá;k követni. A ta­pasztalat, sajnos, nem ezt mutatja. A múltból ] levonható tantulság éppen ellenkezőleg, azt mu­tatja, hogy a háborúk idején mindig a tisztvi­selő az első, akinek az élotszlntje megint fel­emelkedik. Ez a felemelkedés csak akkor kö­vetkezik be, amikor a gazdiasági élet a háború minden következményét már teljesen kihe­verte. Abból, amit az iparról és általában a tőkeképződésről elmondtam, nyilvánvaló, hogy ebbe igen sokj idő, egy-két évtized vagy enmél is több beletelhet. Én tehát attól félek, hogy ha a gazdaságpolitikánkon nem változtatunk, ennek a háborúnak is megint csak a fixfizeté­séből élő középosztály fogja megadni a legna­gyobb árát. Olyan mélységbe fogunk süllyedni, amelyből nagyon nehéz lesz a felemelkedés és ennek a süllyedésnek a nemzet fogja megadni nz árát, mert anyagilag is megalapozott erős középosztály nélkül a nemzet elhatározásra képtelen és cselekvésre tehetetlen tömeggé vá­lik. (Ügy van! Ügy van!) Ennek a veszélyét kell gazdaságpolitikánknak elhárítania. Az eszközök, amint erre mindjárt visszatérek, a kezében vannak ós ha, rögtön hozzáfog, talán az időből is futja, (Hal juk! Halljuk!) Mielőtt azonban a konklúziók levonására rátérnék, «még egy dologra, szeretném a t. Fel­sőház szíves figyelmét felhívni, arra. hogy a középosztálynak nemcsak az anyagi létalapja lett szűkebb, hanem a lelkiismereti szabadsága ós etikai függetlensége is csorbát szenvedett (Igaz! Ügy van! a szé.söbmoldaon.) Két évvel ezelőtt, még az előző kormány

Next

/
Oldalképek
Tartalom