Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.

Ülésnapok - 1939-89

52 Az országgyűlés felsőházának 89. ülése kormányt, hogy a takarékosságot felülről kezdje mes és me«r vagyok győződve arról, hogy a jó példaadásnak mindannyian utána fogunk menni. Elnök: Szólásra következik örffy Imre óméitósáií.'i! örffy Imre: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Mint régi parlamenti ember szeretnék annak a szokásnak hódolni, hogy egy pár szóval reflektáljak az előttem szólt igen t felsőházi tagtársamnak beszédjére. Két észrevételét tenném, ha megengedi, kritika tárgyává. Hiányolta költségvetésünk teljességét, mondván, hogy annak egy igém lényeges és kétségtelenül súlyos tétele, a hadügyi kiadás a költségvetésben nem szerepel. Azt hiszem, mélyen t. tagtársam éppen úgy tudja, mint mi mindnyájan, hogy ennek a körülménynek meglehetősen köztudomású okai vannak. Ha azt a kérdést tette volna talán fel, ho^y közölje a kormány bizalmas körben, hoigy ezek a kérdések miként rendeztetnek, milyen abszolút számok szerepelnek itt, «megérteném, 'de egy ilyen köztudomású okból elmaradt költségvetési tényt kifogás tárgyává tenni igazán nem lehet. (Ügy van!) Azonkívül megütötte a fülemet egy kijelentése, »a tétlenül heverő politikai pénzekről«. Szerettem volna, ha azt jobban konkretizálta volna. Régi politikus vagyok, ilyent nem hallottam; ezért nagyon szerettem volna mesrérteni, de meg fogom kérdezni ülés után négyszemközt, mik ezek a tétlenül heverő politikai pénzek. Lehet, hogy ezek mögött talán olyan politikai konkrétum van, amely mindnyájunk érdeklődését felkeltheti, de így megnevezve, őszintén szólva, nem tudom, mit ért ezalatt. Talán a kormány abban a helyzetben lesz, hogy tud erre érdemleges választ adni. Már most t. Felsőház, mielőtt szerény érdemleges észrevételeimet a költségvetéssel kapcsolatban megtenném, engedtessék meg nekem, hogy egy lelkiismereti kérdést is elintézzek. Hogy boldogult Teleki Pál volt^ vezérünk, a nagy államférfiú kedvenc kifejezését használjam: tartsunk lelkiismeretvizsgálatot! Tartsunk mindnyájan, akik itt ma felszólalunk. Hiszen ez i'dők rendkívüli volta kétszeresen súlyos felelősséget jelent mindnyájunk részére, akik ma itt felszólalunk és az orseág idejét igénybe vesszük. Érdekes jelenség, hogy két-három évvel ezelőtt, amikor valósággal elözönlötte az országot a parlamenti rendszerellenes hangulat és ennek propagandája, nagyon kevesen tartották kötelességüknek, hogy kiálltának e mellett a rendszer mellett. Ezt aizért tartom szükségesnek különösen aláhúzni, mert ebben a törvényhozó testületben, amikor ez a kérués, — hogy tőzsdei kifejezéssel éljek — besszben volt, amikor majdnem bátorság kellett ahhoz, hogy a parlamenti rendszer mellett valaki felszólal jon, voltak és voltunk sokan, akik lándzsát törtünk e mellett, mondván, hogy megtagadná a magyar nemzet évezre'des, legsajátosabb, legértékesebb alkotmányjogi berendezését, aki deferálna ezeknek az időleges — már akkor éreztük! és tudtuk, hogy időleges — áramlatoknak. Ez áramlatok gyengülésének szimptomájaként íme látjuk a felszólalásokból, — nem az itteniekre célzok, hanem egészen más fórumokra és egészen más tényezőkre — hogy lelkes propagálói kezdenek lenni a népképviseleti ren'd1943. évi december hó 14-én, kedden. szernek. Ezek közt éppen olyanok, akik csodálatosképpen akkor az ellenkezőt hirdették. Ambicionálták a népképviseleti megbízatásokat, de első kötelességük az volt, hogy e megbízatásuk birtokában ez ellen a rendszer ellen szónokoljanak, amelyet tulajdonképpen a megbízatás elvállalásával inkább ivédeniök illett volna. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! A parlamenti rendszer csak akkor ér valamit, ha nem színleges, Mem formális, hanem a szuverenitás komoly birtokában bátran, egyenesen kritikával — konstruktiv kritikával — kíséri a kormányzás menetét Amikor ezt aláhúzom, készakarva és szándékkal teszemt azért, mert egy-két olyan kényesebb témát fogóik iheszédemben megütni, amelyet a túlzottan óvatosak, a fal mellett szívesen járók tialán merésznek, tadán túlbátornak tekintenek, de aradit én éppen a páriáin enltárizmiasi lényegéből kifolyólag szükségesnek és helyesnek tartok idehozni. Hiszen ha a panlaanent lény log a szuverenitásnak « birtokosat, tartsa kötelességének minden gátlás nélkül, hogy a nemzet legfonitosialhib érdekét, a nemzet biztonságát szejmelőtt tartya minden kényes és nehéz kérdést őszintém idehozhassunk! s/ konstruktive bíirálihiassnnk. Meg vagyok győződve arról, hogy a kormány — nemcsak azért mondom ezt, raeirt bizalommal viseltetem iránta, haineni azért űak mart »meggyőződésem, hoffv usryaníav viseltetik iránta a többséc — szívesen veszi ezt. Hiszen azáltal, hogy imi a kormányzás tevékenységében — aktíve beavatkozva, bírálva, tanácsot aiiva — résztveszünk, a kormánnyal a felelősségben osztozunk is. Éppen ezért engedtessék meg ezeknek előrebocsátása után, hogy a mai idők rendkívüli súlyossága és az ezáltal diktált óvatosság ellenére is kérdésekral szóljunk, amelyek — ahogyan az előbb voltaim bátoir jelezni, — talián kényeseknek minősíthetők, de amelyekkel szembe kell néznünk és amelyekben köntörfalazás, elbújás nélkül, nyíltan allant kell foglalnunk. Mindjárt kezdem a legeslegkényesebb kérdéssel a külpolitikai résszel. Itt fokozottabban hárul reánk ezekben a szörnyűséges, nehéz időkben az a felelősség, 'hogy összegyeztessüik őszinteségünket, bírálatunkat az ország jelenlegi rendkívül nehéz helyzetével. Előre kell' btoos'á tanom, hogy ia, jelenlegi kormányöltoökne(kj ési kormánynak külpolitikád vonal vezetését — éa aligha csalódoimi, ha azt jelentem ki«, hogy az ország túlmyotmo többsége is ezt az álláspontot vallja: — feltétlenül 'helyes nek, szerencsésnek éa jónak találom. (Helyeslés.) Adott helyzetben ezt a vonalvezetést másként irányítani igazán alig-alig lehet. Nekünk azonban, akik a kormányzás tényleges vitelében részt nem ve?izünkv valahogyan azért mégis a magunk lelkidsrneretevel is össze kelLl egyeztetnünik egyikét kérdést és Azámiot kell adnunk, nem csak befelé, hanem a nyilvánosság előtt is arról, hogy vájjon a magyaTságniak, tehát ímme-üak lánynak, hanem az egész magyar nemzetnek a viselkedése az elmúlt időkben indokolt, helyes, a maarvar karakternek, a magyar érdeknek is minden tekintetben meerfelelő volt-e? Mélyen t. Fel sóház! A legel keseredettenb, legnehezebb időkben, amikor nem lett volna csoda, ha az érzelmek és indulatok diktálta elvakultságunkban túlhaladtunk volnál a józan