Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.
Ülésnapok - 1939-96
Az országgyűlés felsőházának 96. ülése 1948. évi december hâ 22-én, szerdán. 297 delkezésnek megszegését minősítheti kihágásnak. Ilyen rendőri tilalom megszegése az, ha pl. valaki valahová vacsorázni megy és ott a pincér vagy a tulajdonos figyelmezteti a zárórára és kéri, hogy menjen haza. az illető azonban nem megy haza« hanem továbbra is ott duhajkodik, ezzel rendőri tilalmat szeg meg, amiért elzárás büntetes jár. Ilyen eset az is, ha valaki az álarcos menetekre vonatkozó rendőri szabályokat megszegi. Azt hiszem, hogy ma nem fognak ilyen meneteket rendezni. Nem tudom, hogy e tekintetben a farsang idején milyen szabályok lesznek, azt azonban tudom, hogy nem lehet majd bálokat rendezni. A miniszter úr nagyon he'yesen bocsátotta ki az ilyen irányú tilalmai Itt azonban nemcsak jogsértés, hanem veszélyeztetés is van, amelyet elég súlyos büntetéssel torolnak meg. A másik alapvető eltérés az eljárás szempontjából, hogy míg az 1896:XXXIII. tc.-ben foglalt bűnvádi perrendtartás és annak alapjául azután mindenféle más rendedet is a büntetendő cselekménnyel, tehát bűntettel, vétséggel, kihágással kapcsolatban már az eljárás előkészítő szakában megengedi a védelem szabadságát, védő kirendelését, külön védő választását és a nyomozás szakát is körülveszi olyan rendelkezésekkel, amelyek megfelelnek a magyar alkotmányos felfogásnak, addig a jövedéki kihágási eljárás, legalább amennyire én ismerem, egyáltalán kizárja az eljárás előkészítő szakában a védelmet, noha súlyos jövedéki kihágás felett is a törvényszék ítél. Az ügy előkészítése az iratok alapján, ahogy az a törvényszéki bíró, mint egyes bíró elé kerül, olyan rossz, hogy azt a vádlottat vagy gyanúsítottat még csak védelemre sem szólítják fel, mégkevésbbé fejtheti ki szabadon védelmét. Nem a bíró hibája, de az eljárás gyarló és tökéletlen volta okozza a tévedést Ne méltóztassék mindég arra gondolui, hogy egy ilyen jövedéki vagy vára jövedéki kihágást elkövető ember nem érdemed meg semmiféle kíméletet. Abból kell nekünk kiindulnunk, amit Montesquieu több mint kétszáz évvel ezelőtt s után« a XVIIí.— XIX. században annyi állaanbölcseld és annyi törvényhozás megállapított: minden büntető igazságszolgáltatás ogyúttal az összes) polgárok egyéni jogainak védelme. (Ügy van! Ügy van!) Nemcsak a betörőé, iizlet.-zerú árdrágítóé c's nem tudom, miféle csirkefogóé és gazemberé, aki csakugyan fegyházba való, de valamennyiünké, akik itt éíünik e hazában, mert valamennyiünk ellen lehet indítani alaptalan eljárást, valamennyiünk ellen lehet emelni alaptalan és hamis vádat, valamennyiünk ellen elkövethető e#y rendőri vagy nem tudom, miféle hatósági tévedés és valamennyiünk jogaid a levéltitkot, szeimf'lyes» szabadságunkat, házjogunkat, hogy békességesen élhessünk a magunk kicsiny lakásában, lehet az eljárás folyamán vagy korlátozni vagy egészen elvonni. Ennélfogva valamennyiünknek összes alkotmányos» jogai érdekelve vanak, ha olyan gyalázatosan elmaradt, ósdi és kifogásolható, meg nem felelő jogszabály alapján történik a jövedéki eljárás lefolytatása, mint amilyen a mai. Alkotói már halóporukban nyugodnék, de kénytelen vágyóik Őket így megbírálni. Ne~n lehet megnyugodni abban, hogy becsületes és kiváló magyar bírák is ennek alapján kénytelened eljárni. Rátérve az egyéb eltérésekre, reá kívánok mutatni arra, hogy az 1931:XXVI. tc-nek 3. FEIJSÖHAZI NAPLÓ JV, §-a, anvkor kihágásból beszél, még elzárás büntetést állapít meg, viszont a tárgyalás alatt álíó törvényjavaslat a most idézett törvény 4. §-a alapján kibocsátott rendeletekben foglalt kihág.í sokra nézve már fogházbüntetést álla" pit meg. Nekem, akinek az volt a végzetem, hogy 24 esz endős korom óta sokat foglalkoztam jogalkotás» il, visszatetszik, botgy ugyanabban a törvényben és az annak alánján alkutolt újabb jogszabályban az egyik szakasz a kihágást elzárással, a következő sziakaisz pedig fogházzal bünteti. Mi ennek az értelmet Ha bíró lennék, törném a fe omet, de nem tudnám kitalálni. Amint említettem, én már rear óta foglalkoztam jogalkotással s ez nem szerencsém volt. haem végzetem, mert valóban a jogalkotás rendkívül nehéz, rendkívül súlyos munka. Amint egy francia jogtudós mondotta, ez a világnak egyik legnehezebb munkája. Különben én a jogalkotókról a 1 esniiagyo-hb tiztelettel és nagyrabecsüléssel szoktam nyilatkozni, amint azt a mai felszólalásom alkalma va'l már az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályával szemben különösebben már kiemeltem. Itt azonban előttem — hogy a régi latin kif«^etóssel éljek — non liquet nem tiszta a helyzet Miért akarta, a régi, a képviselőházi szövegezés szerinti 2. §. a közellátás megrövidítése vagy vesztüyez'tetése esetére a fogházbüntetést megállapítani, ezt nemi tudom. Mindezeken felül azonban mélységes aggodalmat kelt bennem 'az, hogy egyszerre jön egy jogszabály, amely megállapítja azt, hogy jogi szemléíly, például alapítvány, vagy egyházi vagyon, de természetesen minden más, m a g-m égvén is, aki e haza virányain ezidőszerint lélckzik és mozog, abba a helyzetbe juthat, hogy ha egy alkalmazottja, gazdatisztje, bérese, trak.orkezelője, gépésze vagy nem tudom milyen egyéb alkalmazottja megszeg egy ilyen rem dielest, amelyet a most megszavazni kívánt felhatalmazás alapiáVi a minisztérium ezután ki fog bocsátaná, akkor egyetemleges felelősség terheli (Ráró Kaas Albert: Lehetetlen!) a fe&t havi fogház és 8000 pengő, illetőiéig a 8000 pengőnél többszörösen magasabb pénzbüntetés tekintetében. Do aggodalmam van abban az irányban is, hogy az egyetemleges felelősség wiellett természetesen az illető nevét 'w meghurcolják, az újságok közlik, mint jövedélki k.hágás elkövetőjét. Mindez annyi hátrányt hárít az egyesekre és annyi veszedelemmel ját hat a közkötelességeit és ezek közöitt adókötelessicígeit is kifogástalanul teljesítő polgárra, hogy én a 2. §. megszavazását a legnagyobb aggodalommal nézném. Kiemelem, hív-e vagyok az adómorál hangoztatásának. Magam is mindig iparkodtam bevallani minden filléremet. Ha egy évben — n*ra foglalkozom az irodalommal rendszeresen — tiszteletdíj címén megkeresek háromszáz egynéhány pengőt, ezit is tüzetesen bevallom; egyébként! is iparkodom mindenféle közszolgáltatást, akár a vámnál, akár másutt szabályszerűen teljesíteni, én tehát nem az adómorál ellen beszélek. Igaza van a pénzügyminiszter úrnak, amikor ezt hangoztatja, de óvom mélyen t felsőházi tagtársaimat attól, hogy tolván felhatalmazást adjunk meg, amely meglehetősen tág értelmezésro szolgáltat alkalmait, amikor miar meggyőződtünk arról, hogy ilyen felhatalmazásokat nem szoktaik túlságosan szűken értelmezni. (Ügy van! Ügy van!) Ezek alapján van szerencsém kijelentem. 38